Harmadik napon megcéloztuk a Sierra Nevada hegységet, amit én még itthonról kinéztem magamnak. Hatalmas hegycsúcsok, sípályák, hegyi tavak, és persze hó :) Kihagyhatatlan. Elterveztük, hogy visszafelé onnan Granada városát is megnézzük. Ez a város egyrészt a katedrálisáról is híres, másrészt mert innen származik a klasszikus spanyol cigányzene, a flamenco. Régen ebben a városban barlangból kivájt lakásokban éltek azok a cigányok, akiktől elindult ez a műfaj. Mindenképpen el kellett jönnünk ide.
A hegyre fel az út valami elképesztő tájakon vezetett, a kisautónk megszenvedett vele, de azért elvitt tisztességgel mindenhova. Egész 2510 méter magasig mentünk, ahol felhőbe burkolózó havas hegek között megbújt egy cuki kis faház, ahol - mily meglepő- ittunk egy kávét, és egy sört :) Közben hógolyót gyúrtunk, és napszemüvegben, egy szál pulcsiban élveztük a hihetetlen látványt. Nehéz szavakkal visszaadni, milyen szép volt.
Innen egyenesen Granada városába mentünk, találtunk egy jó kis parkolót, ott letettük a kocsit, és irány a katedrális. Nem szeretünk és nem is szoktunk pénzt adni azért, hogy egy templomba bemenjünk, de ezúttal kivételt tettünk. Fejenként 5€ volt a beugró, de a látvány valami elképesztő volt. 22 méteres belmagasság, a követhetetlenségig kidolgozott részletek mindenhol, márvány és arany....és két (!) hatalmas orgona fogadott odabent. Grandiózus márványoszlopok és több méter magas, faragott ajtók között szédelegtük végig a templomot, hatalmas élmény volt.
Nem szoktam különösebben rajongani a templomokért, de ez a citromfákkal körbeültetett, öreg, és tekintélyt parancsoló monstrum kivételes élmény volt. Miután kiálmélkodtuk magunkat, beültünk egy cukrászdába egy finom süteményre és egy jó kávéra, mielőtt hazafelé vettük az irányt.
Következő napon is meghatározott volt az uticélunk: Ronda városa, ami állítólag olyan szép, hogy vétek lenne kihagyni. Első ízben kelták telepedtek le itt, időszámításunk előtti hatodik században, akik Arunda-nak nevezték a helyet. Később a Föníciaiak Acinipo néven alapítottak egy városkát, néhány km-el odébb, amit a helyiek "Ronda la Viea"-nak neveztek el. A mostani város Római eredetű, egy hadvezér (Scipio Africanus) épített itt erődöt az embereivel a második Pun háború idején. Később elfoglalták germánok, vizigótok és berberek is....a lényeg, hogy kifejezetten fontos hely volt a történelem során. Később ez a hely lett az otthona az első gerilla harcosoknak, (még banditos múzeum is van), és fontos szerepet játszott a spanyol polgárháborúban is. - Történelemóra vége :)
Ronda felé kb 50 km-es út vitt a hoteltől, hegyeken át...már maga az út is egy élmény volt, de a városka, az tényleg olyan, mint valami ékszeres dobozka. A kocsi navija bevitt minket a város legrejtettebb zugaiba is, hát....mit mondjak, nem vagyok egy rutintalan sofőr, de azért itt voltak igen necces utcácskák....mind dőlésszögben, mind szélességben ijesztően kicentiztük sokszor a falakat. Aztán találtunk egy parkolót, és gyalogosan mentünk tovább. Nagyon híres az itteni bikaviadal aréna, aminek a belső felének a megtekintésétől fejenként 8€-ért ezúttal eltekintettünk. Viszont ingyen kívülről ügyesen megcsodáltuk. Elképesztő mennyiségű turista volt, dacára az off-season-nek....tényleg szinte sorban kellett állni egy-egy kilátási pontnál. Átmentünk a híres-neves hídon (120m magasan fekszik), majd megkerülve leereszkedtünk alulra, és onnan csodáltuk meg a nagy magasságban átívelő hidat, alatta a vízeséssel...komolyan mondom, szinte már giccsesen szép volt. Ez a híd az 1700-as években épült, és igaz, egyszer leszakadt, és akkor ötvenvalahány ember meghalt, de aztán kijavították a hibát, és azóta is stabil, még autók is átmennek rajta gond nélkül. Nagyon sok szuvenírbolt van, kábé mint mondjuk Szentendre sétálóutcái, és arcátlanul túl van árazva minden. Viszont úton-útfélen csodálatos gitármuzsika hallatszik, tele van a hely utcazenészekkel. Persze hogy leültünk meginni egy kávét, miközben a háttérben szólt a gitár....fantasztikus élmény volt!
Ronda városát tényleg látni kell, ha valaki a közelben jár. Nem lehet kihagyni. Az ember fotózgat, aztán elteszi a gépet, és csak hagyja, hogy a szeme beigya a látványt, és megpróbál betelni vele. Aki egyszer látta, biztosan sosem felejti el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése