Csoda

Ma sokat beszélgettem egy régi barátommal. A lehetőségekről, az emberi korlátokról, a gondolatokról. A szándékokról. És közben gondolataim támadtak arról, hogyan is viszonyulunk mi emberek az élethez. Hány ás hány ember köti valamilyen vélt vagy valós eseményhez, valamilyen megtörténő dologhoz a szándékot, az elhatározást. Megy el mellettünk az élet, és mi csak ingatjuk a fejünket abban bízva, hogy nincs késő, és majd megtörténik a csoda. Mert majd nyerünk a lottón, meg majd jönnek a választások, meg majd beindul az üzlet, meg megígérte a főnök, meg dumáltam egy haverral, meg nagy terveim vannak, meg előbb ez, meg az....Közben nekem meg dübög az agyamban a gyorsvonat. Az élet vonata, ami gőzerővel, fújtatva, és megállíthatatlanul megy előre. Rohan. A sebességét a gyerekek nem érzik (szerencsére), a kamaszok sem....a fiatal felnőttek látják, de nem törődnek vele. De ahogy az ember öregedni kezd, már látja, és nem csak látja, érti is, sőt érzi....a saját bőrén. Szóval a csoda nem történik meg magától. A csodát csinálni kell. Sokan, sokféleképp megfogalmazták már. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Segíts magadon, az Isten is megsegít. Stb., stb. A lényeg egy és ugyanaz. Tenni kell. Először ott bent, a lelkünk legmélyén. Elszánni magunkat. Ahhoz viszont el kell(ene) jutni odáig, hogy legyen egy tiszta, nyugodt, és hosszabb "pillanat", amikor el tudunk gondolkodni azon, hogy mit akarunk, hogy mire akarjuk magunkat elszánni. Hogy igazából mit is akarunk. Az élettől, magunktól, a másiktól, a gyerektől, a munkától. És sokan csak azért vergődnek az élet mocsarában, mert nincs idejük erre az egy nyugodt, pillanatra, hogy megálljanak, és végig gondolják, mi a fenét is akarnak. Na ez a baj. A csodát csinálni kell, de előtte el kell gondolkodni. Komolyan. Rá kell szánni az időt, hagyni kell a léleknek, hagy találja ki. Annak idején mi is sokat töltöttünk el együtt ugyan, de inkább külön-külön, mélyen magunkba szállva, ülve a kertben a kikorhadt eperfa rönkjén, lábunk előtt fekvő Bruncika bundáját birizgálva, kávés csészével a kezünkben, benne a kihűlt kávéval....nézve a szélfútta búzamezőt, vagy a düledező pajta enyhén hullámos szarufáit. Idő kell, és nyugalom. Ahhoz, hogy megcsinálhassuk a csodát.