Nyaralás 2024 - második rész

 

Másnap reggel elindultunk Dachau felé, ami Garching-hoz közel van, és ugyebár Hannáékkal akartunk találkozni, legfőképpen Mimikével. Úgy foglaltunk hotelt, hogy csak kettőnknek, Beni pedig Hannáéknál aludt. Fullosan ki Mimikéztük magunkat, a kislány egy tünemény volt, erről nagyjából nem is lehet sokkal többet írni.

Másnap elindultunk a fő szálláshelyünk felé.  Ausztriába Braunau Im-nél léptünk be, nem akartunk se Salzburg, se Passau felé menni, mert a forgalom elég nagy volt. Csodaszép úton mentünk, át az alpokon....kb 300 km autózás után kiálltunk a híres Sankt Pankraz pihenőnél, ahol pénzért sem tudtunk könnyíteni magunkon, mert olyan sorok álltak a wc-hez, hogy kösz, de nem....viszont felmásztunk a kilátóra, és gyönyörködtünk a szuper panorámában. Mondanom sem kell rengeteg autós-utazó volt itt. A benzinkút, és a kisbolt acpirítóan drága volt egyébként.

Estére be is értünk Vaskeresztesre, a szállásunkra. Ez egy szőlőhegyen lévő valamikori présház lehetett, amit az osztrák tulaj felújított. Két szoba, full felszerelt konyha, mosógéppel, mosogatógéppel, és saját vízrendszerű fürdőszobával. Valami szivattyús megoldás volt, de egyszerűen tökéletes volt. Mindig volt melegvíz, óriási nyomással, amit kifejezetten élveztünk az Íroszágban megszokott víznyomás után. Hátul kis kiülő, kerti bútorokkal, kőgrill, és egy nagy asztal két paddal is volt. Mindkét szobában tévé, és még egy ventilátor is rendelkezésre állt. Hozzá kell tenni, hogy olyan utakon lehetett megközelíteni a kis házat, hogy sokszor azt éreztem, a 150 lóerő nagyon kevés...előfordult, hogy kettes fokozatban, padlógázzal is csak nehezen ment fel a kocsi. Cserébe csodálatos panoráma volt élvezhető a hálószobából nyíló erkélyről, ahol általában a reggeli kávénkat elfogyasztottuk. (Ja, kávéfőző is volt, egy nagy doboznyi kapszulával)

Este kipakoltunk, koccintottunk egyet az érkezésre, és csucsuka.

A következő napon bevettük Szombathelyet. Vásároltunk ezt-azt, amit már jóelőre kiterveltünk (pl Catan telepesei társast), és koradélutánra megdumáltunk egy találkozót az én általános iskolai osztálytársammal, akivel bizony 14 éves korunk óta nem találkoztunk, az pedig sajnos nem mostanában volt. Ők Németországban élnek, és eredetileg útközben akartunk volna találkozni, velük, de végül úgy alakult, hogy Szombathelyen, egy étteremben került sor erre a találkozásra.

Az ebéd annyira jól sikerült, hogy utána megdumáltuk, hogy menjünk fel hozzánk a hegyre, folytassuk ott. Így is lett (persze az ő autója 200 lóerővel erősebb az enyémnél, és automata....). A történet vége az lett, hogy este 11-ig ittunk, dumáltunk, jól éreztük magunkat, és megbeszéltük, hogy igyekszünk sűrűbben találkozni, nem harmincnyolcévente...

Másnapi programunkhoz relatíve korán kellett kelni, hiszen az uticél majdnem 200 km-re volt. Útközben reggelire vásároltunk kaját egy osztrák penny-ben...isteni langyos túróstáskát például...és jóllakottan indultunk tovább a Schneeberg felé.

Ennek az a sztorija, hogy „” néhány”” évvel ezelőtt, amikor Benike még babakocsis volt, és amikor megszületett a gondolatnak a csírája, hogy kiköltözzünk Írországba, akkor Verussal kitaláltuk, hogy utazzunk el valahova pár napra kettesben (illetve a baba Benivel), hogy nyugodtan átbeszéljük a dolgokat. A srácokat ledroppoltuk ide-oda rokonokhoz, és egy hétvégére meglógtunk a Schneeberg lábához, Ausztriába. Itt aztán akkor sikeresen kidolgoztuk a kiköltözés tervét, és nagyokat sétáltunk a környéken. Felmerült, hogy menjünk fel a kisvasúttal a hegytetőre, de olyan drága volt, hogy akkor nem futotta rá. Hát most pontosan ide indultunk, megint hárman Benivel, csak időközben eltelt 17 év....

Úgyhogy most felültünk a Slamander nevű kisvasútra, ami felvisz a csúcs közelébe, majd innen túráztunk fel az igazi csúcsra. Namost életemben ennyire kényelmetlen, fapados járművön még nem utaztam. Zsúfolt, tömött, kényelmetlen, és baromi drága....negyvenplusz euró fejenként. Mindegy....felmentünk vele, és megcsináltuk a túrát...nem mondom, hogy könnyedén....de csak felmásztunk, és a látvány minden fáradtságot megért!

 Hullafáradtan értünk haza, gyorsan egy pizza-melegszendvics vacsorát rittyentettünk, ittunk egy isteni jéghideg gin-schweppsbittert (vagy kettőt), és csucsuka.

Folyt köv.