Nyaralás 2024 harmadik rész

 

A sok jövés menésben észrevettünk egy tavat, ahol egy strand üzemelt, egészen közel mihozzánk, az osztrák oldalon. Ez volt a Badesee Burg. Gondoltuk, adunk egy esélyt neki, hátha kellemes. A kánikula adott volt, így nyilván mindenképpen strandoltunk volna valahol, de a Balaton egy jó 100+ km-rel messzebb volt tőlünk. Hát annyira bejött, hogy egész nyaralás alatt idejártunk, a Balcsit meg offoltuk. Bár nagyon szeretjük, de nem akartunk órákat autózni (meg félni attól, hogy Mo.-n mi lesz a kocsinkkal, amin még kerékőr sincs....ugye pár éve feltörték a kocsinkat fényes nappal a bekamerázott shopping center-parkolóban...pff).

Szóval a helyre kifejezetten olcsó volt a belépő, 4euró per fő....gyönyörű tó, mindenhonnan bele lehet sétálni, kb 5 méter múlva már nem ér le az ember lába. Gyerekeknek kialakított kis rész, mindenféle úszó játékkal, a tó közepén egy úszó platform. Öltőzők, wc-k, kis büfé...fagyizóval, kávézóval. Sok fa, árnyékos helyek, homokozó. Egyszerűen tökéletes volt. A hab a tortán a sűrű fák közti, árnyékos parkoló volt a bejárat előtt (persze ingyen).

Ezt a napot édes semmittevéssel töltöttük ezen a strandon. Este pedig szokásosan gyertyafénynél beszélgettünk-iszogattunk, és elfogyasztottuk pl. azt a finom krémest, amit hazafelé vettünk valahol. Igyekeztünk korán lefeküdni, mert másnap tudtuk, hogy hosszú napunk lesz.

A következő napra volt betervezve ugyanis a rokonlátogatás, pesti nagynénémékhez mentünk. Laza 250 km oda, ugyanannyi vissza. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de megérte, hogy találkozzunk velük, és dumáljunk egy jót, végre személyesen is. Nekem külön élmény mindig, ha ide megyünk, hiszen a kölyökkorom itt telt el, az Újhegyi lakótelepen. Fagyiztunk cukrászdában, meg kávéztunk is, meg egy óriási betonkocka kínaiboltban tök finom mochi-kat vettünk a Benivel...

A következő napra tervezett progi a RAX volt.

A RAX egy népszerű sífelvonó az Alpokban, mindenképpen fel akartunk oda menni/mászni. Online megvettük a jegyeket a síliftre. Namost a parkolás az olyan szinten nem volt egyszerű, hogy sokat látott rutinnal is bűvészkedni kellett, hogy egyrészt találjak helyet, másrészt biztonságosan leparkoljam a kocsit. A lényeg, hogy sikerült. 

Felmásztunk az indító helyiségbe. Iszonyat tömeg, de mivel nekünk már volt online jegyünk (óra percre ám, nem csak úgy durr bele....annyira be vannak táblázva, hogy minden járatra külön adják el a konkrét darabszámú jegyet). Nem kellett sokat várni...általában mindig hagyunk időt rá, de most a parkolással nagyon kicentiztük. Huss, fel is mentünk a zsúfolásig tömött lifttel....kábé mint a heringek a konzervdobozban.

Odafent a hegytetőn hatalmas hütte várt, többszáz kinti paddal, nyugággyal, mesés panorámával. Ha nem is mentünk volna innen semerre, már akkor is megérte volna a látvány....

de persze mi úgy foglaltunk, hogy legyen 3-4 óránk túrázni itt is, úgyhogy kigyönyörködtük magunkat, és huss....már el is indultunk. Elmentünk egészen az Ottohaus hüttéig, nem tudom már hány kilométer volt....de tűző napon mentünk végig, hegynek felfelé...nem volt egyszerű. Légmozgás semmi. A hütte óriási volt, és már messziről láttuk a sok embert, aki zsezsgett a teraszon.

Verusnak a leleményessége volt, hogy végül sikerült leülnünk egy asztalhoz. Én maradtam őrnek, Verus és Beni meg bementek az étterembe sörért. Szerencsére nincs zérótolerancia az osztrákoknál, így egy sörrel még nyugodtan vezethettem. Verusék hoztak egy adag jóféle smarnit is, hamár itt vagyunk, ugye ne hagyjuk ki Benikét a jóból (nem ismerte addig ezt a kaját).

Miután kisöröztük magunkat, irány vissza a lifthez. Volt még egy kis időnk lazítani, ugye a jegyünk megadott időpontra szólt.

 Óriási élmény volt ez is, de hazafelé elkanyarodtunk még egy helyre, ahol Verus és Beni boboztak egy nagyot...én annyira nem vagyok oda érte, úgyhogy vigyáztam a hátizsákokra addig, és elfogyasztottam a maradék kávét a termoszból. (itt már ezért elég megviselt voltam lol)