Nem tudom hanyadszor esek neki az írásnak…nem akartam se túl mélabús lenni, se túl semmitmondó, se túl telhetetlen, se túl….semmi.
Azt el merem mondani, hogy ehhez az egész hajcihőhöz sokkal több lelkierő kell, mint amit az ember gondolna. Vagy egy zsák pénz. A legjobb, ha mindkettő van. Valahogyan kényszerpályán vagyunk most, és a helyzet elég fura. A munkáim, illetve az azokért kapott pénz kb. talán a telefonszámlára elég. Verbénának és az Ő munkájának köszönhetjük momentán, hogy vagyunk. És ha egyszer majd besorolják végre adóügyileg, akkor talán fellélegezhetünk kicsit, és talán megláthatjuk Írország kevésbé mocskos, kevésbé unalmas és kevésbé visszataszító oldalát is. Addig kell eljutnunk, és tartani magunkban, egymásban a lelket. Nem könnyű. Sokmindent megtettünk azért, hogy elviselhetőek legyenek a mindennapok. Zenélünk, tévézünk, gépezünk. Tanulunk, írunk, olvasunk. Eszünk iszunk, tisztálkodunk. Rendet rakunk, mosunk, teregetünk. Felsöprünk, felmosunk, összepakolunk. Igyekszünk észben tartani azt, amiért jó nekünk, és nem arra figyelni, ami miatt nehéz. Optimista emberek vagyunk, mégis erőlködni kell, mert az embert nagyon gyorsan legyűri a depi. És nehéz úgy sajnálni magunkat, hogy közben pontosan tudjuk, hogy ezért, meg azért, meg amazért milyen nagyon szerencsések vagyunk. Lehetne sorolni sokáig, Ház, munka, egészség, perspektíva. De ha az ember mindig a babérjain ülne, é elégedetten mosolyogna, sosem menne a világ előrébb.
Vannak hosszú távú terveink, ötleteink, ezeket most még csak dédelgetjük, alakítgatjuk, és erősen hiszünk abban, hogy valóra válnak az álmaink. Hiszen az is az álmunk volt, hogy sikerüljön eljutni idáig, és sikerült. És én hiszek abban, hogy ez nem szerencse volt, mert az forog. Ez a bennünk, mindannyiunkban lévő erő volt/van/lesz, ami átsegít a nehéz időszakokon, és el tud repíteni a célba. Sokszor, sokféleképpen megfogalmaztuk ezt már, de nem lehet elégszer leírni.
Azt el merem mondani, hogy ehhez az egész hajcihőhöz sokkal több lelkierő kell, mint amit az ember gondolna. Vagy egy zsák pénz. A legjobb, ha mindkettő van. Valahogyan kényszerpályán vagyunk most, és a helyzet elég fura. A munkáim, illetve az azokért kapott pénz kb. talán a telefonszámlára elég. Verbénának és az Ő munkájának köszönhetjük momentán, hogy vagyunk. És ha egyszer majd besorolják végre adóügyileg, akkor talán fellélegezhetünk kicsit, és talán megláthatjuk Írország kevésbé mocskos, kevésbé unalmas és kevésbé visszataszító oldalát is. Addig kell eljutnunk, és tartani magunkban, egymásban a lelket. Nem könnyű. Sokmindent megtettünk azért, hogy elviselhetőek legyenek a mindennapok. Zenélünk, tévézünk, gépezünk. Tanulunk, írunk, olvasunk. Eszünk iszunk, tisztálkodunk. Rendet rakunk, mosunk, teregetünk. Felsöprünk, felmosunk, összepakolunk. Igyekszünk észben tartani azt, amiért jó nekünk, és nem arra figyelni, ami miatt nehéz. Optimista emberek vagyunk, mégis erőlködni kell, mert az embert nagyon gyorsan legyűri a depi. És nehéz úgy sajnálni magunkat, hogy közben pontosan tudjuk, hogy ezért, meg azért, meg amazért milyen nagyon szerencsések vagyunk. Lehetne sorolni sokáig, Ház, munka, egészség, perspektíva. De ha az ember mindig a babérjain ülne, é elégedetten mosolyogna, sosem menne a világ előrébb.
Vannak hosszú távú terveink, ötleteink, ezeket most még csak dédelgetjük, alakítgatjuk, és erősen hiszünk abban, hogy valóra válnak az álmaink. Hiszen az is az álmunk volt, hogy sikerüljön eljutni idáig, és sikerült. És én hiszek abban, hogy ez nem szerencse volt, mert az forog. Ez a bennünk, mindannyiunkban lévő erő volt/van/lesz, ami átsegít a nehéz időszakokon, és el tud repíteni a célba. Sokszor, sokféleképpen megfogalmaztuk ezt már, de nem lehet elégszer leírni.
4 megjegyzés:
Nekünk pedig nem lehet elégszer csodálni :)
Hosszú és középtávú terv, illetve álom ügyben kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, de nem tudom, illik-e kérdezni, hogy az elkiabálás gyanúja ne merüljön fel...
Én pedig nagyon-nagyon szeretném ha hamarosan megtörténne az áttörés, ami jönni fog, csak mikor, ugye.
Nem szeretem én ezt, amikor a sors visszafogja az életteli, tettrekész embereket. Van oka biztos ennek is, csak nehéz látni, hogy mi is.
Verbena nagyon belevaló csaj, én tudom, dolgoztam hasonló helyen (Agip konyha :DD) és nem egyszerű.
Én olyan büszke vagyok rátok, tényleg igazai fighter család!
De most már nagyon szeretném, ha fordulna az a kerék...
Köszi lányok, aranyosak vagytok. A tervekről annyit, hogy úgy tűnik, itt több lehetőség van, mert alapvetően az embereknek van mit költeni....Az áttörés meg jönni fog. Tudom :D
Ez nagyon szép.
Megjegyzés küldése