Az ezredik Adam Sandler film…..Távkapcsoló. Megnéztük a srácokkal, és egy csomó gondolatot ébresztett bennem. Vagy inkább ébresztett fel bennem….Mennyiszer esik bele az ember abba a csapdába, hogy vár valamit, de nagyon….és az életet csak azért viseli el, mert várja azt a valamit….lett légyen az egy új autó, egy vizsga, egy gyerek, egy nyaralás, egy…bármi. És amíg arra a valamire vár….addig elmegy az élet… ez a film is ezt karikírozta ki.
Ahogy oldeye, úgy utálom egyre jobban az olyan típusú embereket, mint pl. az anyósom…aki képtelen örülni az életnek, aki folyamatosan csak azt nézi, hogy a pohár félig üres. Aki a születésnapban nem a bulit látja, hanem hogy megint egy évvel közelebb a halálhoz…fúúú…baromság.
A film másik üzenete: a család az első. Milyen igaz. Ha egyszer alárendeli az ember a családot valami másnak, akkor a második, sokadik ilyen eset olyan rutinszerűvé válhat, hogy onnan már csak egy lépés, amikor a családfő a „családomért teszem” című zászló lengetésével kergeti szét a szeretteit.Amikor a családom körében vagyok, kicsit minden olyan más, mintha a külvilág nem létezne...vagy nem úgy létezne, ahogy létezik. Mintha mi valami nagy buborékban élnénk, és ha megszólal a telefon, vagy a csengő, vagy csak egy autó begördül az ablak alá…akkor ízes magyarsággal mondva széjjelcseszi ezt a fura egységet. Majdnem harmóniát írtam….de nem. Nem, mert ez a buborék gyakran hangos az üvöltéstől, vagy a hisztitől….vagy a tévétől…vagy akármitől. De akkor is valahogy más. És állati megdöbbentő, hogy a múltkor egyedül szaladtam el a tescóba valamiért, este….és rendesen szorongtam… ha velem van valamelyik gyerek, vagy Verbéna, akkor eszembe sincs szorongani….nagy vagyok és erős, és okos és ügyes, és nem állít meg senki. Tényleg. Tökre így érzem. És amikor egyedül megyek….akkor…most nem azt mondom, hogy elesett vagyok, mert azért aki ismer, az ismer annyira, hogy ez elég kivitelezhetetlen, már a jellegemnél fogva, …de mondom, szorongtam. Kimondottan rosszul éreztem magam, hogy nincs ott velem valaki. Olyan üres, robotszerű volt a vásárlás. Oszt lehet, hogy ez az egész egy nagy baromság…csak valami hülye hangulat volt. Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy milyen sokat jelentenek nekem a gyerekeim. Érzem, hogy szeretnek. Biztosan ez is az öregedés miatt van így. Verbéna ebből mit sem sejthet, hiszen Ő csitri hozzám képest :D na jó, ez vicc volt csak. Tudja Ő azt nagyon jól….hiszen Ő is itt van, a buborékban…benne.
Ahogy oldeye, úgy utálom egyre jobban az olyan típusú embereket, mint pl. az anyósom…aki képtelen örülni az életnek, aki folyamatosan csak azt nézi, hogy a pohár félig üres. Aki a születésnapban nem a bulit látja, hanem hogy megint egy évvel közelebb a halálhoz…fúúú…baromság.
A film másik üzenete: a család az első. Milyen igaz. Ha egyszer alárendeli az ember a családot valami másnak, akkor a második, sokadik ilyen eset olyan rutinszerűvé válhat, hogy onnan már csak egy lépés, amikor a családfő a „családomért teszem” című zászló lengetésével kergeti szét a szeretteit.Amikor a családom körében vagyok, kicsit minden olyan más, mintha a külvilág nem létezne...vagy nem úgy létezne, ahogy létezik. Mintha mi valami nagy buborékban élnénk, és ha megszólal a telefon, vagy a csengő, vagy csak egy autó begördül az ablak alá…akkor ízes magyarsággal mondva széjjelcseszi ezt a fura egységet. Majdnem harmóniát írtam….de nem. Nem, mert ez a buborék gyakran hangos az üvöltéstől, vagy a hisztitől….vagy a tévétől…vagy akármitől. De akkor is valahogy más. És állati megdöbbentő, hogy a múltkor egyedül szaladtam el a tescóba valamiért, este….és rendesen szorongtam… ha velem van valamelyik gyerek, vagy Verbéna, akkor eszembe sincs szorongani….nagy vagyok és erős, és okos és ügyes, és nem állít meg senki. Tényleg. Tökre így érzem. És amikor egyedül megyek….akkor…most nem azt mondom, hogy elesett vagyok, mert azért aki ismer, az ismer annyira, hogy ez elég kivitelezhetetlen, már a jellegemnél fogva, …de mondom, szorongtam. Kimondottan rosszul éreztem magam, hogy nincs ott velem valaki. Olyan üres, robotszerű volt a vásárlás. Oszt lehet, hogy ez az egész egy nagy baromság…csak valami hülye hangulat volt. Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy milyen sokat jelentenek nekem a gyerekeim. Érzem, hogy szeretnek. Biztosan ez is az öregedés miatt van így. Verbéna ebből mit sem sejthet, hiszen Ő csitri hozzám képest :D na jó, ez vicc volt csak. Tudja Ő azt nagyon jól….hiszen Ő is itt van, a buborékban…benne.
3 megjegyzés:
Érdekes, hogy bár a Távkapcs film nekem nem tetszett, a gondolataid ismerősek! A buborék különösen! :)
Én nem is láttam, de az érzést ismerem. Jó ez így. :)
(Azért nekem sajnos eszembe jut az is, hogy mivel semmi más nincs a Földön amihez ragaszkodnék a családon kívül, hogy érintene ha valami bajuk lenne. Konkrétan belehalnék. Nade, nem fog!)
Megnézem ezt a filmet! ;)
Megjegyzés küldése