BUÉK!

2010. Nekem tetszik ez a szám. Jól hangzik, és sokat ígérő.. hmmm... izgatottan várjuk. :)

Nagyon boldog új évet kívánunk:

Verbena, Buddy
Kari, Hannus, Beni, Marci, Jancsi, Tomi

Szokásos leltár

Az év utolsó napja van.

Ilyenkor jön a menetrendszerű leltár, valamint a fényes szemű előretekintés. Elégedett vagyok az elmúlt évvel. Nagyon sok minden történt. Legnagyobb sikerként a gyerekek boldogulását és –ságát idekint érzem, a legnagyobb kudarcnak talán a sosem kiszámítható emberi tényezőből adódó csalódást másokban, ami újabb leckeként be lett biflázva. Ez azonban eltörpül amellett a sok jó dolog mellett, ami jellemzi ezt az évet. És emberi tényezős fronton is történtek jó dolgok, hiszen a blogunknak köszönhetően új barátokat ismertünk meg, akikkel sok tekintetben pendülünk ugyanazon a húron, és akikkel kellemesen el tudjuk ütni az időt együtt. Ami azért valljuk meg, nem kis dolog magyarként egy külföldi országban. Azt hiszem kijelenthetem, hogy sok tekintetben lejjebb nyugodtunk, sok minden tisztázódott ki, ahogy az otthon annyira jellemző gondokat hagymahéjakként szedtük le magunkról. Lényegesen tisztábban és élesebb kontúrral látom én a dolgokat ma már, akár vissza, akár előre nézek. Ez mindenképpen jó. Természetesen vannak még nyitott dolgok, vannak még (remélhetőleg jó sok) útkereszteződések előttünk, és ez így is van rendjén. Nagyon lényeges, mondhatni a leglényegesebb dolog azonban szerintem mindenképpen, az, hogy soha, amióta kijöttünk, soha, egyikünk sem vágyott vissza. Persze nem olyan értelemben….szóval a Balaton, a Mátra, a Bükk, a Mecsek, vagy éppen a Duna…ezek azért naná, hogy hiányoznak, de soha egyikünk sem mondott olyat, hogy de kár, hogy ebbe belevágtunk, de jó lenne visszacsinálni az egészet. Vagy a gyerekek részéről ez a mondat, hogy „haza akarok menni” soha nem hangzott el. Igen, én személy szerint ezt tartom a legkomolyabb eredménynek, mert ez azt jelenti, hogy jó döntést hoztunk meg, mikor elhatároztuk, hogy kijövünk ide. Én például hiszek abban, hogy élhetek magyarként külföldön anélkül, hogy meghasonlanék, vagy megtagadnám a magyarságomat. Eszem ágában nincs, hogy a gyerekeimhez ne magyarul beszéljek, például. Vannak olyan bevándorlók az országban, magyarok is, akik annyira asszimilálódni akarnak, hogy egymással is angolul beszélnek már. Akik írebbek akarnak lenni az íreknél. Én ezt baromságnak tartom. Hiszem azt, hogy mindegy, hol él az ember. Az individuum mindettől függetlenül van jelen, és elsősorban ez határozza meg a lényeget.

Mit várok a következő évtől? Karolina is bekerül az iskolai körforgásba, azt hiszem a leglényegesebb momentuma ez lesz az évnek, erre fogunk koncentrálni Verbénával, hogy Ő is ugyanolyan csont nélkül csússzon le az ír oktatás rendszer nyelőcsövén, mint Hannus és Tomi. Várom továbbá azt, hogy rendeződik a lakásmérettel kapcsolatos problémánk, hogy végre az autóvásárlásos ámokfutásunk is a végére ér, és rendezzük a sorainkat, és hogy végre fogunk tudni Verbénával magunkkal is foglalkozni kicsit.

topik-kari

Ezzel a bejegyzéssel kicsit vártam, mert szükségem volt fotóra.. :)) Pedig úúúúgy elterveztem, hogy minden mozzanatról fotózok, de egyszerűen elfelejtettem.
A fórum-karácsonyunkat 23.-án tartottuk, Jucát "húztam" :) Engem pedig Szilvi.

Amit tudtam, hogy Jucának dekupálni fogok, lévén ő azt nem szokott, így gyarapíthatom a dekupált doboz-gyűjteményét.
Csakhogy mit...? Utaznia kell az ajándéknak, és ezért strapabírónak kell lennie.. legyen fadoboz. Teafilter-tartó fadoboz.. De honnan szerezzek be hozzávalókat.? J. nővérem segítségével találtam egy angliai webshopot, ahonnan meg lehetett volna rendelni.. de az idő vészesen fogyott... Honnan vegyek szalvétát.. és egyáltalán.. ??? Egy hisztis kirohanásom után, Buddy talált nekem egy nagyon jópofa cork-i céget, ahonnan beszereztem.. papírdobozt, (amibe persze egy filter sem férne bele), akril festéket (2 színűt), pasztell krétát, deku-ragasztót. A tesóm küldött expressz küldeményként egy adag szalvétát, így képes voltam nekilátni. A csokitartó papírdoboznak.
( Buddy és J, itt is köszönöm a szupportot, ha nagy leszek majd meghálálom. :) )

Az egészet lefestettem, kívül-belül, zöld akril festékkel, száradás után a külső részét több helyen végighúztam viasszal (mécses tökéletes volt erre), majd lekentem fehér akrillal. Miután ez a réteg is megszáradt, egy durvább csiszolóvászonnal megdörzsöltem, és ahol a viasz volt, onnan lejött a fehér festék, előtűnt a zöld, és így olybá tűnik, mintha valami öreg, kopott, antik (?) doboz lenne. Ráapplikáltam a kivágott virágokat, leveleket, és a körvonalukat, illetve a doboz éleit finoman átdörzsöltem zöld pasztell krétával. Majd az egészet lelakkoztam.

Ez lett belőle:



Szilvitől pedig különböző színű és mintájú, kézzel varrott, filc, karácsonyfa díszt kaptunk, amit nagyon szépen köszönünk. Idén is ment a harc, hogy ki tegye fel. Győztek a kisebbek.:)))

A fán:

Jancsi-nap

Azt terveztük, hogy ma is kiruccanunk valamerre, és ma Jancsi választ célpontot.. de miután egymás után 3 olyan helyet mondott, ahova most, nyakig sárban lehetetlen elmenni, így felkínáltunk helyeket.
A Moher sziklákat választotta. (Csak a 3 kisfiúval mentünk ma.)
Egészen naplementéig maradtunk, sajnos az akku lemerült, így a leg...szebb... látványt nem tudtuk megörökíteni.

karácsonyi kirándulás

Karácsony másnapján hívogató volt a ragyogó napsütés, és én amúgy is vágytam elmenni -
fejet kiszellőztetni, így irány Dél... a kedvenc déli helyünk: Hook-head.
Egész végig, a kocsiban ragyogó napsütés, majd ott.. közeledő eső.. nem, nem eső jött, vízszintesen zuhogó (?) jeget kaptunk.. menekülés a kocsiba, de közben az arcunkat szétcsípte a jég.. :O Kis idő múlva el is ment, és akkor már nyugodtan sétálhattunk a parton.
Emlékezetes 26.-a lett, az biztos. :))))

Karácsonyi Üzenet

A második itt Írországban. És talán az első az életünkben, hogy nem a számolgatásról, a trükközésről, és a rokonok faragatlanságainak az elviseléséről szólt, hanem a családunkról, egymásról, a békés, meghitt ünnepi hangulatról, a sok mesés és eltalált ajándékról, a finom süteményekről. Még hó is előfordult nyomokban, ami errefelé nem jellemző.

Másfél éve vagyunk itt, ez alatt sok tekintetben megváltoztunk mi is, és sok mindent tanultunk. Nem csak angolul :D Emberi kapcsolatokra gondolok, világnézeti kérdésekre, ilyesmi. Karácsony a szeretet ünnepe és a családé. Asszem. Nálunk teljes mértékben egységes az az értékrendszer, ami kimondja, hogy a család az első. Így gondolkodunk és így is élünk. Hiszem hogy ezért olyan kerek az egység, amit alkotunk. Voltak sajnos, és elképzelhető, hogy lesznek is olyanok, akik megpróbálják ezt a kört megbontani, de senkinek sem fog sikerülni soha, mert igazak és őszinték az érzéseink, és komolyan hiszünk a másikban, valamint a gyerekeinkben. A Család egysége az egy folyamatosan formálódó valami, hiszen a gyerekek felnőnek, és párt választanak maguknak. Mi is beléptünk ebbe az időszakba, ami most indul, és jó sokáig tartani fog. És lehet, furcsán hangzik, de nem bánom. Nem csak azért, mert ez az élet rendje, hanem azért is, mert jó látni, hogy az erőfeszítéseink, a szándékaink azok nem voltak hiábavalók, és a gyerekek beváltják a ki sosem mondott elvárásokat, amiket támasztottunk/támasztunk irányukba. Ez egy rendkívül kellemes érzés.

Az élet sokszor hozott minket olyan helyzetbe Verbénával, ami embert próbáló volt. Vagy azért, mert akartunk valamit, amit nem tudtunk megvalósítani, vagy azért, mert az élet különösen nehéz döntés elé állított minket, vagy azért, mert másoktól függtek a saját dolgaink, vagy azért, mert lehetetlen helyzetbe hoztak minket. Az általános és mindenre vonatkozó üzenetem erre vonatkozóan az, hogy az embernek önmagával és a Jóistennel kell tudni elszámolnia, nem másokkal. Ha a tükörbe bele tudunk nézni, és nem köpjük szemen magunkat, akkor van rendben minden. Sosem az a fontos, hogy mások mit gondolnak vagy tesznek, és az mennyire igazságos, vagy igazságtalan. Az minden esetben kizárólag arra a másikra és a Jóistenre (Sorsra, Gondviselésre, Lelkiismeretre, stb…szabadon választható változó…) tartozik, az ő dolga. Az meg, hogy mi mit teszünk, mit gondolunk és mit cselekszünk, az meg a mi dolgunk.

Szóval szívemben a békével élem meg ezt a Karácsonyt. Mert olyan volt, amilyennek lennie kell az én szememben. Igen, volt kiabálás is, hogy na húzzatok innen kifelé a konyhából, mert képtelenség haladni ha állandóan láb alatt vagytok, meg volt tasli is, ami csattant diszkréten Beni tarkóján, amikor a matchbox-szal úgy arcon csapta Marcit, hogy utána órákig piros volt a feje….és volt fejfájás, és bosszankodás, és rohanás, és szenvedés…egyszóval ÉLET. Igazi, hamisítatlan, családi, élet. Nagyhangú, zajos, rumlis, boldog, és meghitt.

Boldog Karácsonyt!

Itt kívánunk mindenkinek, aki erre jár:

Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt,

Io non ho paura

Ma megnéztem egy filmet, aminek nyomán gondolatok támadtak bennem. Leginkább azzal kapcsolatban, hogy végtére is Mitől jó szülő a jó szülő?

Erről rengeteget lehetne beszélni vagy írni, de ma valami sokkal lényegesebb jutott eszembe. A gyerekeknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy „tiszták”, vagyis, hogy nem fertőzte meg őket még ennek a világnak a szennye…a pénz, a szex, a rosszindulat, a bűn….őszintén hisznek a jóban és a szépben. Tudom, erről rengeteg film, meg könyv, meg irodalmi alkotás regél. Már-már szinte közhely. Amikor a gyerekek ártatlanságáról van szó, erre a soha vissza nem térő, csak gyerekkorban jellemző tulajdonságról szól a történet. / Ebbe a tárgykörbe tartozik egyébként a Télapó, a Jézuska, a Fogtündér továbbá a Húsvéti Nyúl…Vannak olyan szülők, akik igyekeznek ezt az ártatlanságot minél hamarabb kiölni a gyerekből, és vannak az olyanok, mint amilyennek én tartom magamat, magunkat Verbénával…akik arra törekednek, hogy ezt az ártatlan, naiv tisztaságot minél tovább megőrizzék a gyerekekben. És mindig utáltam azokat a szülőket, akiknek az „okos” és felvilágosult kiscsoportosa fennhangon fröcsögte tele december elején az óvodát, hogy nincs is Télapó. /

Szóval én úgy gondolom, nekünk szülőknek kutya kötelességünk megőrizni a gyerekek tisztaságát amilyen soká csak lehetséges, és nem terhelni a vállukat nem nekik való súlyokkal, információkkal, s elvárt tettekkel. Ismerek olyan szülőt, aki „bevonja” a gyerekét a mocskos gusztustalan hazudozásaiba, ismerek olyat, aki nem átallja hazugságra biztatni a gyerekét, persze szigorúan csakis másvalakivel szemben. Ezek az emberek számomra megbocsájthatatlan bűnöket követnek el.

A másik gondolat a pénzzel kapcsolatos. Hány és hány alkalommal találtam magam szembe azzal, hogy a szülő a gyerek érdekében teszi meg az egyébként számára rendkívül kellemetlen és nagyon megterhelő lépeseket….És közben a gyerek pont tojik rá. Mert ő nem attól lesz boldog, hogy füstölt lazacot ehet, és menő cuccai vannak, hanem attól, ha hagyják élni szabadon, és jelen az életében az anyja-apja. A gyerekek, amikor még ilyen „tiszták”, egyszerűen hihetetlen sokat „kibírnak”, és megdöbbentően „erősek” tudnak lenni…ha cserébe megkapják azokat az –igazából nagyon kicsi és mérhetetlen egyszerű – dolgokat, amitől megmaradhatnak olyan ártatlannak még egy ideig.

Ja, alapigazságok ezek, de azért nem árt néha – az ebben a blogban oly sokszor emlegetett – megerősítés.

kép és videó

Ma kézhez kapta Tomi azt a fényképet, melyen Mary McAleese-t üdvözli (és a férjét, Dr. McAleese-t, ofkorsz).
A köztársasági elnök sajnos csak hátulról látszik, de mi tudjuk, hogy Ő az, aki. :))

És egy bónusz, Tomitól és Buddytól, nekem. :)

ezek is..

.. mi vagyunk :)))))