2025 nyár 9. utolsó rész

 

Nyaralásunk utolsó napján úgy döntöttünk, megnézzük azt a körutat, amit a tulajbá javasolt. Végig a part mentén vezett az út, csodás helyeken. Először egy nagyon cuki kikötőben álltunk meg, az idő szuper volt, egy padon elfogyasztottuk a lidiben vett reggelinket, és gurultunk is tovább.

 Ahogy kanyargott az út, láttuk, hogy van egy kis kiállás, ahol meg lehet állni, és szép a kilátás. Pad is volt, és lenyűgöző látvány tárul elénk.

Itt meg is ittunk egy kávét a termoszból, amit még reggel a nespresso gépen lefőztem, és indultunk tovább. A következő állomás egy Biville nevű városka volt, egy nagyon szépen rendberakott templommal, ahol egy bizonyos Thomas Helye nevű egykori szerzetes mumifikált holtteste is ki van állítva. 

Körbejártuk a templomot, és indultunk tovább a kanyargós hegyi utakon arra a kilátópontra, amit „Joburg orra” néven emlegetnek a helyiek, utalva ezzel a topológiára. Egész a csücsökig nem lehet kimenni kocsival, csak azoknak, akiknek foglalásuk van az út legvégén lévő étterembe. Amúgy ezt a kutya fasza nem ellenőrzi, de mi rendes polgárok lévén leparkoltuk a verdát, és kigyalogoltunk a rekkenő napsütésben a helyre. Csodálatos kilátás, lehuppantunk a földre, és úgy ittuk a szemeinkkel a látványt.

Érdekesség, hogy az út idáig egy olyan ijesztően nagy üzem mellett vezetett, amiről kiderítettük, hogy atomerőmű...de négy rétegben szögesdrót kerítés, őrtornyok, meg még amit el lehet képzelni, én először azt hittem valami giga börtön, de nem. Atomerőmű volt.

Miután kinézegettük magunkat  ezen helyen, visszasétáltunk a kocsihoz, és tovább indultunk egy náci bunker felé, felidézve a pár évvel ezelőtti normandiai körutunkat, amikor nagyon sok ilyen „Atlantic Wall” bunkert jártunk végig. Ez kivételesen elhanyagolt, lepusztult darab volt, csak a tetejére másztunk fel, az alsó részre ugyan be lehetett volna menni, de sötét, büdös és szeméttel teli volt, tehát inkább hagytuk. A bunker mellett egyébként valami katonai megfigyelőállomás is volt.

Annyira szép volt az idő, hogy úgy gondoltuk, keressünk egy tengerpartot, ahol tudunk lazítani kicsit. Így is lett. Óriási homokos partot sikerült találni, extrém nagy apályterülettel, kb 10 perc séta volt a víz....najó, lehet hogy annyi nem, de tényleg baromi sokat kellett menni.

Miközben döglöttünk a székeinkben, arról beszéltünk, hogy hova menjünk este vacsizni. Próbáltunk a google-on keresni, aztán végül feldobtam Verusnak, hogy menjünk oda, ahova nem jutottunk be előző nap. Gondoltam felhívom őket, és foglalok asztalt estére. Nagy kihívás volt, ismerve a tényt hogy nem vagy csak nagyon szarul beszélnek angolul...de pár perc várakozás után találtak nekem valakit, aki értette a külhoni beszédet, és tádámm.. este 8-ra foglaltam asztalt kettőnkre.

A tengerpartozás után hazagurultunk, és készülődtünk az estére. Közben kiszúrtam, hogy lóg valami a kocsi alatt....a motort sár,piszok, és kavics ellen védő műanyag pajzsnak szakadt ki az egyik csavarja, és annak a sarka lógott. Nem tűnt komolynak, de engem baromira zavart, úgyhogy legott aláfeküdtem, hogy hátha meg tudom húzni a csavart, vagy meg tudom igazítani kicsit, hogy ne lógjon annyira. Az új bőrkarkötőmet lecsatoltam, és a kocsi mellett ülve csak felraktam a géptetőre, hogy a murván hanyatt fekve ne koszoljam össze. Küzdöttem egy negyedórát, de a csavart se meghúzni, se kiszedni nem tudtam, úgyhogy úgy döntöttem hagyom a francba, majd itthon baszakodok vele.

Este nyolcra szokásosan megöltözve, illatosan és frissen bejelentkeztünk az étterembe. Le is ültettek az utolsó asztalhoz. Italokat megrendeltük, meg kértünk étlapot is. A minimális francia tudásunkkkal, meg a google segítségével ki is találtuk, hogy –micsoda meglepi- Verus fish & chipset eszik, én meg egy burgert. 

Nem vagyunk oda a halakért meg a kagylókért, bár érdekes volt nézni, hogy a többieknek hogy szolgálják fel, és hogyan eszik a fekete kagylót. Amíg vártunk a kajánkra, egyszercsak az én székem mögötti üvegajtó, amiről én azt hittem, egy bezárt valami...nyílik, és két öreg faszi jön rajta kifelé. Fel kellett állnom, hogy arrébb rakjam a székem, hogy ne legyek az utukban. Furcsálltam kicsit, de gondoltam, oké, mittudomén ki lakik ott az épületben, nabumm, pont most gyütt ki. Hát kérem kiderült, hogy az étterem felett panzió működik, és az a közlekedőajtaja. Amíg ott ültünk kb 5 alkalommal jöttek mentek a székemet súrolva a vendégek. Nagyon kellemetlen volt. Kijött a kaja, megettük, a burger okés volt, a hala Verusnak már nem annyira, a három darabból egy tök nyers volt, azt nem ette meg. Közben én rádöbbentem, hogy a karkötőm hiányzik a csuklómról....és tiszta ideg lettem, hogy akkor fennt hagytam a kocsin a szerelgetés után, nyilván elhagytam valahol a vadcsi új (és egyébként nem olcsó) karkötőt....

Végeztünk, bementem fizetni, de ez is elég kellemetlen volt, mert én hiába mondtam a számot, ami az asztalunk oldalára volt írva, a fizetőpincér nem találta a számot a gépén....mondtam, hogy mit fogyasztottunk, de azt nem értette, hanem elkezdett kikiabálni a kinti pincérnek, hogy én ki vagyok, meg melyik asztal meg mi volt fogyasztva....mindegy, fizettem, oszt húztunk kifelé az autóhoz...

És tádámm....a karkötőm ott volt az ablaktörlő öbölben...hát akkora kő esett le aszívemről....boldogan vezettünk haza, hogy még a lódarazsak előtt legyen időnk összepakolni magunkat nagyjából, és be tudjunk kuckózni a házikóba.

Másnap reggel elbúcsúztunk a tulajbácsitól, aki továbbra is nagyon cuki kedves volt, és elindultunk Cherbourg-ba, délbe indult a hajónk. Beugrottunk még előtte egy nagy Carrefour-ba pár rettentő fontos dolgot venni (tréningnadrágok, short, pufi mellény, majonéz, és vaníliaaroma......lol)...aztán egy mekibe beültünk egy kávéra-sütire. 

Nagyon kajálni nem akartunk, hiszen tudtuk, hogy úgyis a hajón lesz bőven kaja-pia.

Viszonylag hamar fel is jutottunk a hajóra, elfoglaltuk a szuper luxikabint, és az út nagy részét a lounge-ban töltöttük, kajálva-iszogatva, és társasozva. Szerencsére a tenger nem volt haragos, így kifejezetten kellemes utunk volt.

Mondjuk az jó kis sztori volt, hogy felérve a kabinba, a kisbőröndöt előszedtük, és kiderült, hogy a listerine kupakja ferdén volt visszacsavarva...és az egész üveg kiömlött a bőröndbe...minden ruhánk csucsogott a mentolos lében. Verus hihetetlen lélekjelenléttel és gyorsasággal visszarongyolt a kocsi-deckre, amit épp zártak le, és gyorsan meggyőzte az embert, hogy hagy szaladjon ki a kocsihoz valamiért még...és így fel tudott hozni pót cuccokat, így szerencsére lett száraz ruhánk másnap reggelre.

Menetred szerint kikötöttünk reggel, még egy gyors reggeli is belefért a hajón. Reggel 10 előtt már itthon is voltunk.