Nyaralás 2024, ötödik rész

 

A következő napra lazulós progit akartunk: strandolás, és este grillezés. Előtte Verussal kettesben beugrottunk Szombathelyre, mert én szerettem volna vásárolni közcsavarokat, és foglalatokat. Hozzá kell tennem, hogy pár nappal azelőtt tettem egy próbát a szombathelyi praktikerben.....de egyrészt senkinek halvány lila fogalma nem volt arról, mi az a közcsavar....másrészt nulla légkondicionálás volt az áruházban, és menekülni akartam kifelé minél gyorsabban. Úgyhogy gondoltam elmegyek ahhoz a céghez, ahonnan a praktiker is rendel. Hát sajnos ott sem volt hatvanas közcsavar. Amúgy semmi lényeges, csak ugye a hobby üveglámpáim miatt akartam volna. Mindegy, vettünk kaját, meg egy labdát a strandra, begyűjtöttük Benit a házból, és célba vettük a strandot.

Tök jó üres volt, alig voltak fürdőzők. Valamiféle küldetésnek véve a dolgot, merő szórakozásból körbetelefonáltam az ország villamos-szaküzleteit, és raktárait. Verusék már röhögtek rajtam, ahogy hetvenedszer búgom bele a telefonba, hogy 

" Jó napot kívánok, érdeklődnék, hogy horganyzott közcsavar, hatvanas méretben kapható-e önöknél??"

Sehol sem volt. Az egyik székesfehérvári bolt külön megnézte nekem, hogy tudna-e rendelni a központi raktárból, de közölte végül, hogy ja, ott sincs. Pár óra telefonálgatás után elengedtem a dolgot.

Miután kipacsáltuk magunkat, elindultunk haza, útközben megvettük a grilleznivalókat.

Persze, ahogyan az lenni szokott, túl sok minden finomságot vettünk, a felét sem ettük meg....füstölt karaván sajt-steak, kolbászkák, előrepácolt csirkemell...mellé az isteni osztrák tubusos mustár (gyerekkoromat idézi az íze!)....eszegettünk, iszogattunk, jól telt az este, hülyéskedtünk, előkerült a szivar meg a fuksz is, én meg játszottam a toniszopránót...:)

Másnap ismét támadtuk az Alpok-at. Ezúttal Mariazell volt a cél. Ez a település már az ókori Róma idejében is fontos volt: itt vezetett át a só-útvonala a rómaiaknak. A város neve onnan ered, hogy 1157-ben egy Magnus nevű szerzetes jött ide, akit a bencés apátságból küldtek, hogy a helyiek lelkipásztora legyen. Magnus hozta magával a kis faragott Mária szobrát is. Azonban egy szikla állta az útját, és nem tudott tovább haladni, mire ő a Máriához fordult segítségért, és imája meghallgatásra lelt: a szikla széthasadt, és ő folytathatta az útját. Amikor beért a településre, a főtéren egy farönkre tette a szobrocskát, és kis fa-kápolnát emelt köré (Maria in der zelle)....

Először szinte már szokásosan a sílifttel felmentünk a hegytetőre, ahol jól kiépített látogató-központot építettek. Étterem, játszótér, egy természetes és egy mesterséges tó, színpaddal sétaútvonallal, mindenféle szuper dologgal. A sílift egyébként egy hatalmas lebkuchen gyár mellől indul, isteni mézeskalács-illat lengi be a környéket.

Miután itt végeztünk, lejöttünk a sílifttel, és elsétáltunk a nagy templomhoz...Fűződik a helyhez egy érdekes magyar legenda is:

I.Lajos magyar király ellen a törökök 200 000 fős sereggel vonultak, akikkel szemben a 20 000 fős sereg helyzete szinte kilátástalan volt. Lajos ekkor az oltárán tartott Szűzanya kép előtt a magyarok védőasszonyához fordult imájával, hogy a nagy szükségben ne hagyja el Magyarországot. Ezután egy álmában megjelent a Boldogasszony, aki támogatásáról biztosította, avval hogy győzelem esetén Zellbe menjen és templomot építsen, és helyezze oda a képet. Felébredvén a mellén találta azt a Mária-képet, amelyet különben egy kis oltáron tartott. Ezt égi jelnek tekintve vonult a harcba, ahol hatalmas győzelmet aratott a törökök felett. Hálából seregével együtt felkereste Mariazellt, ahol hálája jeléül templomot építtetett, és odaajándékozta az arannyal és drágakövekkel díszített képet és sok más értékes, címerével ellátott kincset.

 

Akárhogy is, az itt lévő templom, Közép-Európa talán legjelentősebb Mária-kegyhelye, már a 12. század óta rendszeresen keresik fel abban bízva, hogy a csodatévő Szűzanya megsegíti őket. Ennek értelmében nagyon sok kegyhely-árusító üzlet van a templom körül, ahova egyébként még hátizsákkal sem lehet bemenni, külön erre a célra van egy csomagmegőrző, ahol 1 euróért ott hagyhatjuk a cuccainkat.

Maga a templom lélegzetelállítóan monumentális és szép, tényleg az ember azt se tudja, merre fordítsa a fejét, minden kis részlet szépen kidolgozott, díszes. A templomban több helyen volt kitéve kis elárusító pult, kis kegytárgyakkal, persellyel, és nem annyira diszkréten elhelyezett kamerákkal, amik csekkolták, hogy tényleg bedobja-e az ember az ellenértéket. Itt is vásároltunk persze. Ofkorsz fotózni tilos, de azért titokban csináltam egy képet...

Utána kisétáltunk a főtérre, és fagyizni akartunk volna, de az összes kápénkat elkegytárgyaztuk, viszont itt is ugyanaz volt, mint szinte mindenütt Ausztriában: csak kápé. Sehol nem lehet kártyával fizetni. A többedik ATM-mel végre sikeresen feltöltöttük a készpénzkészletünket,és jöhetett a finom fagyi.

Hazafelé, csak hogy véletlenül se unatkozzunk, megálltunk egy hihetetlen tisztaságú hegyi tónál lévő strandnál: az Erlaufsee-nél. Kempingszékek, törölközők, plédek elő, és irány a strand. Én nem fürödtem itt, de Verusék imádták. Beni azt mondta, életében nemfürdött még ilyen tisztaságú vízben. 2011-ben egyébként ezt a tavat választották meg Stájerország legszebb kirándulóhelyévé.

 Este miután lemostuk az út porát, Benivel megdumáltuk Verust, hogy nézzünk át a két házzal arrébb lévő „Judit borosháza” nevű vendéglátóegységhez, ahonnan esténként lehetett hallan, hogy megy a nagy mulatság. Szépen megöltöztünk, és átbattyogtunk. Itt aztán megismerkedtünk Judittal, aki egy elképesztően nagy forma. Hetvenpluszos, de nem néz ki annyinak, 30 éve csinálja ezt a helyet minden nyáron, osztrák vendégei vannak, általában csoportosan. Ezúttal is volt egy 10-15 fős csapat, meglett osztrák gazdák, traktorokkal (!!) , kicsit sem szomjasan. Judit gitárja kint az asztalon, néha felkapta, és énekelt-gitározott rajta az osztrákoknak, akik imádták. Persze mi sem maradtunk ki a jóból: Én előadtam egy amerikai western-nótát....lett sikerem, meg is tapsoltak. Beni is pöncögött valamit, közben rágyújtottam egy szivarra is. Valami boros-bodzás limonádét javasolt Judit fogyasztásra, úgyhogy olyat ittunk közben. Aztán az osztrákok nem kicsit beállva elmentek a traktorjaikkal....3-4 erősen ittas gazda/traktor....énekelve, kurjongatva....Nem mindennapi látvány volt, az tuti. Judit megkért minket, hogy ugyan, segítsünk már összeszedni a poharakat-üvegeket a vendégek után, hagy ne kelljen neki lépcsőznie annyit. Közösen felvittük az étterem-részhez a mosatlant, közben Judit mesélt az életéről. Hálából megkínált mindannyiunkat a saját pálinkájából, ami egyébként igen finom volt. Aztán lementünk vissza a kerthelyiségbe, és Benivel elénekeltük neki az Autumn Leaves-et angolul, ugyanis az egyik általa előadott szám pont ez volt, csak ő magyarul énekelte, a Zsolnai Hédi féle sanzon-verziót. Majdnem éjfélig beszélgettünk, aztán elfogyott az ital is, meg a szivarom is, elbúcsúztunk Judittól, és hazaballagtunk. Ezen a napon sem kellett altató.