.. röviden:
Az egyik legszörnyűbb vendégség volt.
Kicsit hosszabban:
R sosem volt könnyű ember, és ahogy öregszik egyre kevésbé az. Az elmúlt években, akárhányszor találkoztunk vele, meg-megbántott, de igyekeztünk fátylat borítani rá, megmagyarázni, hogy biztosan nem úgy gondolta.. stbstb..
De amit ebben a 4 napban művelt, az túlment minden határon, szombat este úgy feküdtünk le, hogy megbeszéltük, csak a jó modorunk miatt nem basszuk ki a lakásunkból, éljük túl a vasárnapot valahogy, hétfőn kivisszük őket a reptérre és részünkről ennyi volt.
Így végül nem is a Hookheadhez mentünk ki vasárnap, hanem elmentünk a Dingle-fsz-re, hogy addig se itt mérgezze a gyerekeink levegőjét.
Életünk leghosszabb, legnyomasztóbb kirándulása volt, a hazaút sohavégetnemérőnek tűnt.. áaá..
Alan nagyon csalódott, sajnálom őt, most jó pár napig sokat fogunk beszélni a történtekről, de mi így működünk, kibeszéljük, megemésztjük és túllépünk rajta.
Egy tuti: ide soha többet be nem teszi R a lábát.
3 megjegyzés:
Ugh, de jó lenne megtudni többet is abból amit R művelt. Mindig erősen kíváncsivá tesz amikor régen jó barátok ennyire elszállnak, arra, hogy mi is történik velük, de főleg, hogy mi a fészkes fenéért ilyenek??? Jó, hogy túléltétek és vége van. Persze érthető, hogy van amit nem mond el az ember :)
Hát igen…amikor régi barátságról van szó, akkor a kimondatlan dolgoknak is nagy jelentőségük van. Azoknak, amit az ember elvár a másiktól, vagy számít valami olyanra, amit végül nem kap meg. És akkor a csalódás is onnan jön, hogy a fejemben él egy kép egy harmincéves barátságról, egy gondolkodásmódról, alapvető gesztusokról, reakciókról, tapintatról, figyelmességről…és amikor ezek mind elmaradnak, akkor az ember ott áll lecsupaszítva, vagy inkább leforrázva, és nem érti, hogy miért hívok valakit a barátomnak, ha pont úgy viselkedik, ahogy az ellenségektől várja az ember.
Alapvető dolog elvárni olyasmit, hogy ha sütök-főzök, készülök egy étellel, akkor legalább annyit mond a vendég, hogy köszi, finom lett. Vagy hogy igenis sértésnek számít, ha konzekvensen meg sem kóstolom a süteményt, illetve nem fogadok el egy palack vizet sem, csak ha megvettem magamnak. Vagy hogy az itt töltött négy nap alatt nulla érdeklődést mutatni bármelyikünk iránt. Nehéz dolgok ezek…pláne mondjuk egy kívülállónak elmondani….mert akkor és ott történik az a bántó hangsúly, vagy az a grimasz, vagy az a nézés, ami olyan rosszul tud esni, mert annyi minden benne van, de csak az látja, érzi, aki ott áll és megkapja az arcába. Erről nehéz úgy beszélni, hogy közben ne tűnjön az ember kicsinyesnek….mert kábé hatmillió módon ki lehet mondani egy párszavas mondatot, és leírva mégis ugyanaz. De a stílus, a tónus, az arckifejezés, a pillanatnyi hangulat….az mindent elmond.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult. :( Nagy csalódás lehetett. Tudom milyen vendéglátók vagytok ( volt benne részem) a szívetek, a lelketek kiteszitek azért, akit meghívtok az otthonotokba, sajnálom, hogy ezt a másik fél nem értékelte. Értem és átérzem a csalódottságot.
Megjegyzés küldése