Normandia- D-Day, Le Mont Saint Michel

 Szeptember 21 

Kikötöttünk, 11.30-kor, de mire a városba értünk majdnem fél egy lett. Ott tankoltunk, jóval olcsóbb itt, mint nálunk. Így is terveztük, és hazafelé is itt tankoljuk majd teli a kocsit.

Az első szállásunk egy Ducey nevű faluban volt/van, ez közel van a Mont Saint-Michel-hez. De mielőtt lecsorogtunk volna ide, mindenféleképpen meg akartunk nézni egy-két ikonikus helyszínt a normandiai partraszállásról. A kikötőből a Le Pointe de Hoc-hoz mentünk, itt az amerikai rangerek a 30 m magas sziklafalat megmászva, kőkemény küzdelemmel és  súlyos veszteségekkel, de sikerült elfoglalniuk. Megnéztünk párat az Atlanti Fal bunkereiből, hihetetlen, hogy mennyit megépítettet Hitler 2 év alatt.

Innen az Omaha Beach-re mentünk, majd az amerikai katonák temetőjébe.

Nagyon, nagyon szomorú és nyomasztó volt, szülőkként látva, hogy fiaink korú emberek tízezrei haltak meg ez alatt az offenzíva alatt.. 

…

Kb ennyit sikerült írnom a nyaralásunk alatt, a legelső szállásunkon.

Airbnb-s kis lakrész volt amúgy, egy öreg házat kezdett felújítani a tulaj, full igényesen kialakított, nagyon jól felszerelt lakás. Minden is volt, ami kellett. 

Innen indultunk el csütörtökön a Mont St Michel-hez. Az apátságba 1-re vettem meg a belépőt, mi olyan 9-fél 10 körül értünk a parkolóba. Innen ingyenes busz visz ki a szigetre. Már ekkor sorok álltak a buszokhoz. De jól irányították, profin ment az egész, max 10 percet álltunk sorba. A buszok amúgy nagyon viccesek, ugyanis elöl is, hátul is van vezetőfülkéje, mert olyan kicsi a szigetbejáró, hogy nem tudna megfordulni a busz. A híd végén megáll, az utasok leszállnak, a sofőr lezárja a fülkét, majd hátramegy és visszafelé meg az lesz a busz eleje.

Mikor leszálltunk a buszról, a vigyort nem tudtam letörölni a fejemről egész nap.

Mert milyen fantasztikus az már, hogy itthon/otthon nézegettem egy helyet éveken át, hogy milyen szép, meg hogy ide egyszer mindenképp el szeretnék jutni.. és persze, mivel ez az utazásunk a 30 éves házassági évfordulónk jegyében telt, az is ott volt szinte végig bennünk, hogy gondoltad volna..? És nem csak harminc évvel ezelőtt, hanem mondjuk 2007-ben, a 15. évfordulónkon, V-en ülve, a kis csóró életünkben.. bevallom, én akkor azt sem hittem, hogy valaha a tengert fogom látni. 

Tényleg leírhatatlan az élmény. Természetesen a kis mini városban minden a turistákról szól és persze elképesztő árakon. A klotyó is egy euró, mert az így is, úgy is kell, ha ott vetted az inni-ennivalódat, ha nem.

Az idő csodaszép volt, a szél sem fújt, úgyhogy egy idő után már a sejhajunkról is folyt a víz. Kimaxoltuk az élményt, amennyire csak lehetett, jó fáradtan estünk haza a szállásra.