Balázsfecó

 

Újabb legenda távozott, időelőtt, hiszen még 70 sem volt. Balázs Fecónak nagyon szerettem a dalait, a mai napig szoktam játszani néhányat. Kivételes ember volt, szerettem. Van egy közös sztorink is, még nagyon régről.

Középiskolás koromban volt egy zenekarunk pár haverral...és persze zsizsegtünk mindenfelé, amerre csak lehetett. Persze hogy jelentkeztünk egy velencei rocktáborba, ahol fiatal zenekarokkal foglalkoztak profi zenészek, és mindegyik banda csinálhatott egy azaz egy darab számot, rendes stúdióban, aminek minden aspektusában segítettek a nagy menő zenészek.

Szóval jelentkeztünk, és be is választottak minket. Persze zeneileg nem volt nagy durranás amit akkor csináltunk, dehát kamaszok voltunk, és akkoriban (a 80-as évek végéről beszélek) azt akartuk csinálni, ami a menő. Tulajdonképpen a legnépszerűbb szórakozóhelyek akkortájt a disco-k voltak, ez az igazság. A mi zenénk is afféle kis nyálas dallamos-egyszerű 4 akkordra épülő kis izék voltak. Az énekesünk és a basszersrác is hosszú, melírozott hajjal jött-ment, a dobosunk egy nagyon fiatal kissrác volt, akiből azóta befutott DJ lett...a billentyűs sráccal volt a leghasonlóbb zenei ízlésünk, ami miatt nyár végére szét is ment a bandánk. Miki és én szerettünk volna bonyolultabb zenét csinálni, elmenni attól a diszkós hangulattól inkább egy jazz-esebb irányba....de ez egy másik sztori.

Szóval a lényeg, hogy részt vehettünk az egy hetes táborban. Nagyon készültünk rá, én minden erőforrásomat összekoncentráltam, sefteltem minden létezővel, a végfok erősítőn keresztül a Tesla lemezjátszómon át az ismerős basszusgitárjáig mindennel, és mire indulhattunk, meg tudtam venni életem első új gitárját, egy csehszlovák Jolana Galaxist....Fender stratocaster formavilág, két dupla hangszedő, lila szín....isten volt.

Elindult a tábor. Mindenkinek 4 számot kellett előadnia, és abból kiválasztották a nagyok, hogy melyik legyen az az egy, ami mehet a stúdióba. A csapat, aki meghallgatta a dalokat, a teljesség igénye nélkül a következőkből állt: Balázs Fecó, Lerch István, Bornai Tibor, Voga János....mit mondjak? Élő legendák.

Szóval az új gitárom az új húrokkal tipikusan kihangolhatatlan volt számomra, 5 perccel a kezdés előtt ugyan kihangoltam, de mire kezdtünk elmászott. Leálltunk, és elkezdtem hangolni, de akkor a Fecó odjött hozzám, és úgy, hogy a nyakamban lógott a gitár, úgy kb 5 másodperc alatt kihangolta nekem. Persze oda-vissza voltam a megtiszteltetéstől :)

A sztori úgy folytatódott, hogy megcsináltuk a számot, stúdióban felvettünk a Bornaiékkal minden egyes hangszert, szépen össze is keverték, akkoriban még kazettára ment a rögzítés (krómdioxidos, menő sony kazira). A résztvevő 20 banda közül kiválasztottak asszem ötöt...a legjobbakat, akiknek felajánlották, hogy a péntek esti Csillagfény diszkóban a Petőfi Csarnokban előadhatják a számukat, (persze playback-ről). És a hab a tortán: volt gázsi!!

Minket is kiválasztottak, így augusztusban színpadra álltunk, és lenyomtuk a számunkat, ami egyébként nagy siker volt, még a DJ, aki a B.Tóth László volt, külön meg is dicsért minket. Hát így alakult, hogy elmondhatom, hogy volt már olyan, hogy színpadon állva, pénzért gitároztam. És hogy egy élő Legenda kihangolta a nyakamban lógó csehszlovák gitárom.

R.I.P. Balázsfecó!