Mizen Head

Okulva a tegnapelőtti esetből, amikoris rákészültünk a hűvösre Észak-Írországba menet, most szigorúan rövidnadrágban jött mindenki, a hűvös hajnal ellenére. A 250 km-t úgy éreztük, pillanatok alatt megtettük, és 10 körül értünk a Visitor Centerhez, ami akkor még szinte kihalt volt. Egy tisztességes parkoló, egy miniatűr játszótér, egy kicsi központ van kiépítve.  A parkolóban ki van még állítva egy lélegzet-elállító méretű propeller. Elsőre szobornak tűnik, de kiderült, hogy az 1908-ban elsüllyedt Irada gőzös csavarja ez, amit 1995-ben hoztak felszínre 40 méter mélyről.

 Az épületben néhány szobányi kiállítás van egyrészt Marconi-ról, másrészt a geológiáról. Na meg természetesen kis ajándékbolt, kis kávézó, és az iroda, ahol a szokásos belépőket meg lehet venni.

A megdöbbentően szétszabadalt partszakaszon nagyon sok helyen van biztonságos, stabil kilátó kiépítve, kezdve a szédítő magasságú ormoktól  egészen le a sziklák tövéig. A masszív betonlépcsőn lemászva megdöbbentően szép látványban volt részünk.

A félsziget legjobban kieső pontján van a valamikori rádióállomás, a sziklák tetejére építve, mint valami tibeti kolostor. Az idevezető hidat nemrég újították fel, mondhatom,  hogy kiválóan, nagyon stabil, kulturált, masszív építmény, ami a 40 méter mély szakadék fölött vezet át. Az egykori állomás úgy van berendezve, hogy bemutassa Marconi és csapata életét, valamint azokat az állatokat, amiket megfigyeltek valaha innen. Kivénhedt tengerész szedi a belépőt a bejáratban, akinek mindenkihez van egy kedves szava. Mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, mindenképpen jelezte, hogy ha legközelebb jövünk, hozzunk neki egy üveg Bikavért LOL. Mondtuk neki, hogy rendben, de a pálinkával jobban járna. Azt viszont sajnos nem ismerte, így abban maradtunk, hogy ezt is, és azt is hozunk neki legközelebb. :D

A sziklaszirt legdélibb csücskére le lehet menni egy párlépcsős kis bejárón. Konkrétan ez Írország legdélnyugatibb pontja. Lehet Amerika felé integetni, mert az a legközelebbi  szárazföld.

Miután az összes kiépített kilátóhelyet megmásztuk, és elolvastuk az összes leírást, képet  magáról a komplexumról, és a közeli kis szigeten felépített világítótoronyról, megpihentünk egy kávé és egy fagyi mellett. A gyerekek nagy lázban voltak, mert Marci és Tomi fogtak egy gyíkot…mi sem természetesebb, hogy volt nálunk container, és a gyík, immár névvel, táplálékkal felvértezve a konyhában figyel.

Elhagyva a közben dugig telt parkolót, lecsorogtunk a közeli településig, ahol több helyen van kiépített homokos strand a tengerparján. Rengetegen voltak mindenütt, de végül sikerült egy olyan szakaszt találni, ami nem volt annyira zsúfolt. Ennek a partnak egy kisebb része volt homokos, a nagyrészét érdekes, simára csiszolódott, emberfejnagyságú (+-30 centi) kerek “kavicsok” borították. Isteni volt mezítláb mászkálni ezeken a köveken, olyan érzés, mintha masszíroznák az ember talpát. Mindössze a mutáns méretű bogáncsos szúrós növényeket kellett kikerülni, amiből szerencsére nem volt sok, viszont már ránézésre is elég ijesztően virítottak a kövek között.  A víz kellemesen hűvös volt, a gyerekeket alig lehetett a vízen kívül látni, ha épp nem pancsoltak, a parti sziklákon mászkáltak, amitől párszor kivert a víz, de elmagyarázták, hogy nem annyira veszélyes, mint amilyennek kinéz…..

Este 9-10 körül már itthon is voltunk, újabb csodálatos helyet ismerve meg ebből a gyönyörű országból.