Az ember életét át meg átszövik a határvonalak.
A társadalmi elvárások is határt szabnak, az iskolában is határt szabnak. A munkahelyeken is határt szabnak, otthon is. Határt szab nekünk a pénztárcánk, a testünk, bizony a szellemünk is és végül de nem utolsó sorban az elveink. Azért hagytam utoljára az elveket, mert talán azok a legfontasabbak. Nekem biztosan.
Mindenki valamilyen elvek szerint él, legfeljebb nem tud róla...
A társadalmi kapcsolatok folyamatosan alakulnak, és szabják a határokat. De ki mondja meg, hol van a határ? Mi az a pont, ameddig és ahonnan már nem szólhatok bele/ ítélhetem el /a másikat...? Vigyázni kell, mert ezek a csúnya határvonalak nagyon el tudnak mosódni. Azt mondják, ne ítélj könnyen, és addig semmiképp sem, míg nem voltál a másik cipőjében. Ebben sok igazság van. Minket nagyon sokszor és sokan elítéltek. Kéretlenül, keresetlenül, húsbavágóan. Nemcsak rokonok, ismerősök, de bizony vadidegenek is. úgy gondolom, mi megtanultuk, hogy nem ítélünk könnyen. Hogy csak azért, mert valami annak látszik, aminek, még nem biztos, hogy az is. Alázat, korrektség, nyugalom. Béke és jóindulat. Nincs annál álszentebb és visszataszítóbb, mint mikor egy, a megkülönböztetés és az általánosítás ellen harcosan fellépő valaki általánosít és különböztet meg. Az emberek sajnos hajlamosak erre. Pedig sokszor csak intelligencia kérdése (lenne)...
2 megjegyzés:
A legtöbb ember irígy, és azért ítélkezik mert nem tehet mást. Belegondolni sem mer abba, amin Ti már átmentetek.
Van benne kockázat is igaz... de jó úton jártok!!!
Van egy arc, akit ismerünk, és az egyik közösségi oldalon írt egy posztot.. ő verte ki a biztosítékot.. és gondolkodtatott el mindkettőnket, hogy hol is van az a határ, ahol és ahonnan beleszólhatunk mások életébe/dolgaiba, kéretlenül, úgymond "önmagunk miatt".
Szerencsére most ez nem rólunk szólt, csak inkább megmagyarázásként íródott le, hogy miért is utáljuk, és vált ki belőlünk ellenérzést ez a fajta okostojáskodás.
Megjegyzés küldése