Az van, hogy alapvetően jól vagyunk. Jól élünk, az addig ismeretlen fogalmat „létbiztonság”, itt megismertük.
Nincs félelem bennünk, hogy mi lesz másnap, merhetünk tervezni, álmodozni, anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy sosem lesz belőle semmi.
Az a kép, ami bennünk élt még otthon, Írországról, köszönő viszonyban sincs azzal, amit megtapasztaltunk. De mondjuk ki: mi otthon halálra voltunk ítélve, jóhogy rózsaszínben láttuk azt, ahonnan a jobb életet reméltük.
Ahogy egyenesedünk ki, egyre többet merül fel, a hogyantovább-merremenjünk…
JELENLEG úgy érzem, hogy nem itt akarom leélni az életemet. Nem akarok hosszú távra berendezkedni, 3-5 évben gondolkodunk, és aztán tovább állunk.
Jó lenne hinni abban, hogy haza megyünk akkor, és egy kispolgári életet élhetünk: a nagyobb gyerekeink egyetemre járnak, a kisebbek gyűrik a sulit, mi valami vállalkozást csinálunk.. és jól érezzük magunkat a bőrünkben.
A hogyantovább felmerült minap még a kisebbek beiskolázása kapcsán is.. merthogy meginogtam.. azt hittem, hogy rosszul cselekszünk, ha itthon tanítjuk őket továbbra is.
Nincs félelem bennünk, hogy mi lesz másnap, merhetünk tervezni, álmodozni, anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy sosem lesz belőle semmi.
Az a kép, ami bennünk élt még otthon, Írországról, köszönő viszonyban sincs azzal, amit megtapasztaltunk. De mondjuk ki: mi otthon halálra voltunk ítélve, jóhogy rózsaszínben láttuk azt, ahonnan a jobb életet reméltük.
Ahogy egyenesedünk ki, egyre többet merül fel, a hogyantovább-merremenjünk…
JELENLEG úgy érzem, hogy nem itt akarom leélni az életemet. Nem akarok hosszú távra berendezkedni, 3-5 évben gondolkodunk, és aztán tovább állunk.
Jó lenne hinni abban, hogy haza megyünk akkor, és egy kispolgári életet élhetünk: a nagyobb gyerekeink egyetemre járnak, a kisebbek gyűrik a sulit, mi valami vállalkozást csinálunk.. és jól érezzük magunkat a bőrünkben.
A hogyantovább felmerült minap még a kisebbek beiskolázása kapcsán is.. merthogy meginogtam.. azt hittem, hogy rosszul cselekszünk, ha itthon tanítjuk őket továbbra is.
És akkor megint kaptunk egy kis pofont: egy kisebb focis konfliktus után, a szaros 10-11 éves kölyök, döngette a mellét, hogy ő ír, és Tomi(ék) csak bevándorló(k), és blablabla.. Majd beült az ablakunk alá, és negyed 11-ig üvöltötte az „parapappapá, I’m lovin’ it” –et.. ami persze röhejes, én már fel sem veszem, de Buddy nagyon kiakadt. Ezzel a sráccal hónapok óta együtt fociztak a fiaink, láthatta, hogy nem vesszük el az apja munkáját, nem ártunk senkinek.. de az egyszerű emberekkel a legjobb nem vitába keveredni, pláne, ha a nagy nacionalizmusról van szó.
Természetesen ez önmagában egy kezelhető dolog, de a kicsik angol tudása az még igencsak csekély.. rettegünk attól, hogy –akár fel sem tűnve nekik- alázzák meg, csakmert nem értik a helyzetet. A nagyoknál ilyen félelmünk nincs már, emiatt is kerülnek suliba. Kari, a kis szendvicsgyerekünk.. neki megvan a tudása, de a kora miatt még egy évet várunk vele, hogy ő is a gimibe kerülhessen, ne ezek közé. (ejh, csak kihallatszik az én előítéletem is.. )
Az, hogy burokban tartjuk őket? Igen. Mert így látjuk jónak. Pár évről van csak szó (maximum), ami hiányosságot (?) elszenvedhetnek, de az nyomába sem ér annak, amit pl. látunk egy-egy magyar kisgyereken: konkrétan jellem-béli változást.
És mindemellett Benit lehet, hogy visszük oviba ősszel. Mert ott, abban a korban, még egyáltalán nem jön át a kisgyerekeken az, hogy otthon kissé több ..hogyismondjam.. egyszerűséget szív magába. Ő és a kortársai önfeledten tudnak eljátszani, nem számít, hogy ír, magyar, néger, vagy indiai gyerekről van szó..
Az élet generálta elszeparálódást a magunk javára fordítottuk: élvezzük a szabadságot, a kötetlenséget, hogy ha úgy alakul az Életünk, nyugodt szívvel álljunk tovább. Még elgondolkodtunk azon is, hogy egy nagyobb, saját kerttel rendelkező házat veszünk ki ősztől, de ez megint egy hosszabb agyalást kíván. Mert, hogy alapvetően jó környéken élünk, és ez itt, jelenleg, mindennél fontosabb.
Természetesen ez önmagában egy kezelhető dolog, de a kicsik angol tudása az még igencsak csekély.. rettegünk attól, hogy –akár fel sem tűnve nekik- alázzák meg, csakmert nem értik a helyzetet. A nagyoknál ilyen félelmünk nincs már, emiatt is kerülnek suliba. Kari, a kis szendvicsgyerekünk.. neki megvan a tudása, de a kora miatt még egy évet várunk vele, hogy ő is a gimibe kerülhessen, ne ezek közé. (ejh, csak kihallatszik az én előítéletem is.. )
Az, hogy burokban tartjuk őket? Igen. Mert így látjuk jónak. Pár évről van csak szó (maximum), ami hiányosságot (?) elszenvedhetnek, de az nyomába sem ér annak, amit pl. látunk egy-egy magyar kisgyereken: konkrétan jellem-béli változást.
És mindemellett Benit lehet, hogy visszük oviba ősszel. Mert ott, abban a korban, még egyáltalán nem jön át a kisgyerekeken az, hogy otthon kissé több ..hogyismondjam.. egyszerűséget szív magába. Ő és a kortársai önfeledten tudnak eljátszani, nem számít, hogy ír, magyar, néger, vagy indiai gyerekről van szó..
Az élet generálta elszeparálódást a magunk javára fordítottuk: élvezzük a szabadságot, a kötetlenséget, hogy ha úgy alakul az Életünk, nyugodt szívvel álljunk tovább. Még elgondolkodtunk azon is, hogy egy nagyobb, saját kerttel rendelkező házat veszünk ki ősztől, de ez megint egy hosszabb agyalást kíván. Mert, hogy alapvetően jó környéken élünk, és ez itt, jelenleg, mindennél fontosabb.
4 megjegyzés:
De jó, hogy Beni oviba megy :) Illetve az de jó, hogy ott még nem jön át, ami máshol átjön és mehet. Remélem, tetszeni fog neki! (Mint ahogy azt is, hogy a nagyoknak a suli)
Na, az ovi az csak elvi dolog ám még.. :P
Az itteni családtámogatási rendszer átalakítása kapcsán -asszem nekünk október végétől- az ovi nem kerül pénzbe.. mert most napi 25 euró körül mozognak az árak.. :O
Tyű... nem semmi!
Szuper lenne, ha járna az ingyenes ellátás! :))
Nekem nagyon tetszik az a rugalmasság, ahogy kezelitek a kintlétet. Tudtátok, hogy nem lehet előre mindent tudni, mi, hogy fog alakulni. Megpróbáltátok, most már kicsit több fogalmatok van arról, hogy kell odakint megélni, egyáltalán létezni. Fel tudjátok mérni, hogy mi szolgálja a gyerekeitek érdekeit és egyénre szabottan hoztok döntést. Ez jó. Az is jó, hogy nem vesztek semmit kőbe vésett szabálynak, hanem a dolgok alakulásához szeretnétek igazítani a következő lépéseket.
Megjegyzés küldése