Nem volt egyszerű az éjszaka, amit a francia kikötőben töltöttünk, de végül csak eljött a reggel. Mikor mindenki magához tért, nagyon kívántuk a mellékhelyiséget, így elindultunk keresni valami hasonlót. Valamiért azt gondoltuk, a kikötőben biztos van valami komolyabb komplexum, de tévedtünk. Mentünk pár nagyobb kört Calais városában, hátha találunk valami normálisabb benzinkutat, de nem volt. Pici kis kutacskák voltak, ahol megállni alig lehetett, nemhogy lett volna mellékhelyiség. Végül visszamentünk a kikötőbe, és szabálytalanul megközelítettük azt a nagy épületet, ami az elején volt. Itt szintén szabálytalanul a kocsit leparkoltuk, és bementünk az épületbe, ahol a harmadik emeleten találtunk toalettet. Itt aztán fogat mostunk, megmosakodtunk, rendbe szedtük magunkat, majd vissza a kocsihoz, és irány a becsekkolókapu.
Persze a vámosok úgy félreállítottak, mint a huzat, de pár perc alatt sikerült elhessegetni a gyanújukat, így tovább mehettünk a hajó felé. Nem volt semmi eligazodni, ezer sáv, millió autó, és hatalmas hajók mindenfelé.
Végül aztán beálltunk a saját sávunkba, hogy felhajthassunk a hajóra.
Fent a fedélzeten mindannyian kiszálltunk a hajóból, mint később kiderült, ez muszáj is volt, és felmentünk a hajóba. Nekem volt egy olyan ötletem, hogy menjünk fel a nyitott fedélzetre, de meghiúsult. Viszont találtunk egy nagyon kellemes játszóhelyiséget, ahol a gyerekek el tudtak játszani, mi pedig kényelmesen helyet tudtunk foglalni, amíg az utazás tartott. A hajó különben abszolúte fel volt szerelve mindennel, ami kell, üzletek, éttermek, újságos bótok. Még Nurofent is lehetett kapni, "potom" 6 fontért egy dobozzal.
Amikor megláttuk Dover híres fehér szikláit, tudtuk, hogy hamarosan meg is érkezünk. Kihajtottunk a hajóból, és megtapasztalhattuk a fordított vezetést, amit azóta már teljes mértékben meg is szoktunk.
Itt Worthing felé indultunk, ahol a bátyámék laknak, és ahol már a nagy gyerekek vártak minket. Beüzemeltük a GPS-t is. Menet közben Folkstone-nál megálltunk, hogy megnézzük a tengert. Nagyon szép volt.
A bátyámékhoz érve nagy volt az öröm, a gyerekeink is örültek egymásnak. Bátyám felesége isteni rántott husival várt minket, és le is fürödhettünk rendesen, végre. Napközben kimentünk a tengerpartra, eszméletlen nagy szél volt, de jól szórakoztunk.
(képek 2 posttal előbb.)
Másnap reggel korán indultunk, hogy időben odaérjünk a wales-i Fishguard-ba, ahonnan indult a kompunk ide, Írországba. Menetközben megtapasztaltuk az igazi, hamisítatlan brit időjárást.
Volt egy kis kaland is, mert Bristolnál az a nagy híd, ami átível a benyúló tenger felett, az fizetős volt, vagy lett, nem tudom, de nem kellett volna annak lennie, mert nem számítottunk rá. Mivel fontunk egyáltalán nem volt, így úgy döntöttünk, hogy kerülünk. Igenám, de közben a benzin nagyon fogyóban volt. De a közel 100 km-es kitérő miatt sietni is kellett. Viszont ha gyorsan megyek, a benzin is jobban fogy. De tankolni csak fontért lehet….végül aztán az egyik shell kúton lezsíroztam a kutas sráccal, hogy tankolhatok euróért, bár elég retkül váltotta a fontot. Akkor mondjuk ez egyáltalán nem foglalkoztatott, mert sürgetett az idő. Közben el is kavarodtunk, valószínűleg új utakon mehettünk, mert a GPS-nek halvány lila ködfoltja nem volt arról, hogy hol vagyunk. Végül csak odaértünk ahhoz a fránya komphoz, de az utolsó pillanatban. A poén, hogy mégis egy órát kellett várni, mert olyan viharos volt a tenger, hogy csúsztak az indulással.
Azért elég idegesek voltunk, ugyanis Giselle (a rönónk) közölte, hogy elfogyott a benzin, és onnan még több, mint 50 km-t kellett menni a kompig, szóval tiszta idegben voltam, hogy ki ne fogyjon az üzemanyag, hogy legalább le tudjunk majd gurulni a kompról. A feszültségen az sem segített, amikor a fullosra megpakolt autónk fennakadt a rámpán, amin keresztül a hajó gyomrába kellett behajtani. Az egyik melósnak lejjebb kellett engedni az egész szerkezetet, hogy át tudjunk haladni. Mit mondjak, nem volt egyszerű….
Persze a vámosok úgy félreállítottak, mint a huzat, de pár perc alatt sikerült elhessegetni a gyanújukat, így tovább mehettünk a hajó felé. Nem volt semmi eligazodni, ezer sáv, millió autó, és hatalmas hajók mindenfelé.
Végül aztán beálltunk a saját sávunkba, hogy felhajthassunk a hajóra.
Fent a fedélzeten mindannyian kiszálltunk a hajóból, mint később kiderült, ez muszáj is volt, és felmentünk a hajóba. Nekem volt egy olyan ötletem, hogy menjünk fel a nyitott fedélzetre, de meghiúsult. Viszont találtunk egy nagyon kellemes játszóhelyiséget, ahol a gyerekek el tudtak játszani, mi pedig kényelmesen helyet tudtunk foglalni, amíg az utazás tartott. A hajó különben abszolúte fel volt szerelve mindennel, ami kell, üzletek, éttermek, újságos bótok. Még Nurofent is lehetett kapni, "potom" 6 fontért egy dobozzal.
Amikor megláttuk Dover híres fehér szikláit, tudtuk, hogy hamarosan meg is érkezünk. Kihajtottunk a hajóból, és megtapasztalhattuk a fordított vezetést, amit azóta már teljes mértékben meg is szoktunk.
Itt Worthing felé indultunk, ahol a bátyámék laknak, és ahol már a nagy gyerekek vártak minket. Beüzemeltük a GPS-t is. Menet közben Folkstone-nál megálltunk, hogy megnézzük a tengert. Nagyon szép volt.
A bátyámékhoz érve nagy volt az öröm, a gyerekeink is örültek egymásnak. Bátyám felesége isteni rántott husival várt minket, és le is fürödhettünk rendesen, végre. Napközben kimentünk a tengerpartra, eszméletlen nagy szél volt, de jól szórakoztunk.
(képek 2 posttal előbb.)
Másnap reggel korán indultunk, hogy időben odaérjünk a wales-i Fishguard-ba, ahonnan indult a kompunk ide, Írországba. Menetközben megtapasztaltuk az igazi, hamisítatlan brit időjárást.
Volt egy kis kaland is, mert Bristolnál az a nagy híd, ami átível a benyúló tenger felett, az fizetős volt, vagy lett, nem tudom, de nem kellett volna annak lennie, mert nem számítottunk rá. Mivel fontunk egyáltalán nem volt, így úgy döntöttünk, hogy kerülünk. Igenám, de közben a benzin nagyon fogyóban volt. De a közel 100 km-es kitérő miatt sietni is kellett. Viszont ha gyorsan megyek, a benzin is jobban fogy. De tankolni csak fontért lehet….végül aztán az egyik shell kúton lezsíroztam a kutas sráccal, hogy tankolhatok euróért, bár elég retkül váltotta a fontot. Akkor mondjuk ez egyáltalán nem foglalkoztatott, mert sürgetett az idő. Közben el is kavarodtunk, valószínűleg új utakon mehettünk, mert a GPS-nek halvány lila ködfoltja nem volt arról, hogy hol vagyunk. Végül csak odaértünk ahhoz a fránya komphoz, de az utolsó pillanatban. A poén, hogy mégis egy órát kellett várni, mert olyan viharos volt a tenger, hogy csúsztak az indulással.
Azért elég idegesek voltunk, ugyanis Giselle (a rönónk) közölte, hogy elfogyott a benzin, és onnan még több, mint 50 km-t kellett menni a kompig, szóval tiszta idegben voltam, hogy ki ne fogyjon az üzemanyag, hogy legalább le tudjunk majd gurulni a kompról. A feszültségen az sem segített, amikor a fullosra megpakolt autónk fennakadt a rámpán, amin keresztül a hajó gyomrába kellett behajtani. Az egyik melósnak lejjebb kellett engedni az egész szerkezetet, hogy át tudjunk haladni. Mit mondjak, nem volt egyszerű….
3 megjegyzés:
Jaj, milyen nem várt nehézségek: wc, benzin, rámpa... még jó, hogy már tudjuk a végét és nem azt mondják, mint a jó sorozatokban, hogy akkor most várj egy hetet a folytatásra ;)
Én biztosan bediliznék a fordított közlekedéstől, mert nekem nincs téri orientációm.. vagy pont azért mégsem? :D
Nagyon kalandos! Azért átélni biztos teljesen más, mint utólag olvasni, fúúú de izgultam volna a benzinesnél például, de a többinél is...
Ann, én Angliában, az első napon végig becsukott szemmel, a majrévasat szorongatva ültem.. tök hülye mindenki, h a másik oldalon mennek.. :O ;) :D
Vero, az a benzines sztori nagyon kemény volt, most már jókat röhögünk, de akkor negyon feszültek voltunk... én sápítoztam, h lekéssük a kompot, Buddy meg lehurrogott, h ne játszam anyámat, elérjük a kompot és kész.
Sajnos úgy tűnik, h vmi következménye csak lett a rámpás kalandnak, mert csöpög Giziből az olaj (váltó), de erre most semmi "kedvünk" nincs..... :(
Megjegyzés küldése