csomag :)

Legoland-ben elveszett Beni pulcsija.. meg is siratta, így ez vett arra rá, hogy bejelentesem a recepción, hogy elveszett a supermario-s pulcsi. Ki kellett tölteni egy lapot, leírni, h milyen, mekkora és hol veszett el, meg a címünket.

Bevallom őszítén, nem gondoltam volna, hogy valaha is viszont látjuk.. már néztem a boltokban, hogy hol tudnék neki egy másik -ugyanilyet- venni.

És vannak még csodák: csomagunk érkezett Legolandből, akik visszaküldték az elveszett kedvencet.

Újabb pirospont a legóéknak. :D

És a nagy kő lehullott...

.. Dublinban aki ma földrengést érzett, az ne aggódjon,  biztos, hogy  Hannus köve lehetett.. ma kapták kézhez az érettségi eredményeit.

És az elérhető 600-ból 575-öt kapott.. a legrosszabb a földrajz B2-je volt (ez a 75%-80% -os eredményt jelenti).

Az egyetemi ajánlatokat hétfőn kapják meg, de a tavalyi ponthatárok fényében, még akár az első helyen megjelölt szak is szóba jöhet :) :)

Szuper ::))))

Lego Daddy

A Lego nálunk az első számú játékok között szerepel, gyakorlatilag minden alkalommal megragadják a srácok a lehetőséget, hogy lego-t kérjenek. Ennek több szempontból is örülök. Egyrészt ez egy olyan játék, ami nagyon kreatívvá tudja tenni a kölyköket, hiszen lehet variálni az egyes elemeket egymással. Itt mondanám el, hogy sem mi, sem a gyerekek nem az a fajta "legósok" vagyunk, hogy megkapja a gyerek mondjuk a repülőgépet, összerakja, felkerül a polcra, oszt viszonlátás. Én abban hiszek, hogy összerakni, megcsodálni, esetleg lefotózni, aztán szétszedni, és hajrá, hagy szárnyaljon a képzelet. A kreativitás mellett van még jó tulajdonsága a legónak: egyrészt nem kínai, tehát támogatjuk vele az európai termelést, (ezt sajnos ma már egyre kevesebb termékről mondhatjuk el) másrészt 30 év múlva is ugyanúgy fog kinézni, ugyanolyan tartós lesz, és ugyanolyan kreatív ötleteket lehet vele megvalósítani.

A minap a nagyobbik középső (:D:D:D:D) fiam jött, hogy akkor ő engem meglegósított. Íme a legó-énjeim :

                                          Diszkrét méretű kávésbögre :)

 
                                          Kockahas :)

          Még a bringa színe is stimmel- nagyjából...jó lenne ekkora reflektorral hasítani az éjszakában :)

                                          Profi!
                                

       Itt azért megemlítettem, hogy ha felnőtt lesz, nyugodtan meglephet egy Gibson Flying V -vel, mert ilyen gitárom (még:-)) nincs. :D
                                        

Hát nem kreatív...? :D:D

Hill-walk

A kimerítő, szuperaktív nyaralásunk után azzal a szent meggyőződéssel indultunk haza, hogy majd jól kipihenjük magunkat itthon, amíg a szabadság ideje tart. Az idő valami fantasztikusan szép volt, ami legalább kétszeresen is nagy szó, hiszen egyrészt az írországi időjáráshoz képest is átlagon felüli volt, de az egész idei nyárhoz képest meg kiváltképp szokatlanul napos és meleg.

Szóval dacára annak, hogy kipihenésről még szó sem volt, kitaláltuk, hogy bűn lenne itthon heverni ilyen szép időben, úgyhogy menjünk el kirándulni. Első kanyarban a Mizen Head felé akartuk venni az irányt, mert ott még nem voltunk, és már régóta kacérkodunk vele, mint potenciális úticél. Csakhogy a környék webkamerái és az előrejelzés pont a déli partok mentén ígért ködöt egész napra, így lebeszéltük magunkat, és az egyik nagy kedvencünk, a Glendalough felé indultunk végül.

Odaérve láttuk, hogy bár nincs hétvége, mégis elég sokan vannak, hiába, ez a környék mindig vonzza a turistákat is, és a helyieket is, hiszen mind földtörténetileg, mind látvány szempontjából kiemelkedő a hely. Kulturáltan elfogyasztottuk szendvicseink egy részét, és ittunk egy kávét a kis parkban, ami a tó tövében van, majd Verbéna feldobta, hogy mi lenne, ha elindulnánk az egyik túraútvonalon. Legalább 5-6 különféle útvonal van, más-más nehézségi fokkal, hát persze, hogy az én drágám kiválasztotta az elérhetők közül a legnehezebbet. 10 km, közel 400 méternyi szintkülönbség. Ráadásul a meredekebb résztől, a Poulanass vízeséstől indultunk, ami azt jelenti, hogy több, mint 600 vasúti talpfákból, hosszanti irányban kirakott lépcsősor kanyarog fel a hegygerinc tetejére. 

Felérve leírhatatlan látvány tárult elénk. A jégvájta hatalmas völgy, odalent a két tóval, körbe a hatalmas hegyekkel. A tavak mögé ereszkedve körbe vad szarvasok, őzek, kecskék, és bárányok legeltek békésen, fittyet hányva ránk. A gyerekek meg is jegyezték, hogy "állatsimogató szag van" :)

A két tó mögött, a völgy végében egy híd vezet át a patakon, ami hol keskeny, hol széles, hol vad és mély, hol alig látszik a sziklák között. Hosszan kanyarogva ér el a Felső tó elé, és táplálja azt. Annyira meredek az út, hogy a turistaútvonalat durva cikk-cakkban építették ki. Így vezet le az "ösvény" egy kis valamikor bányásztelepülés romjai közé. Az egykori kápolnánál megpihentünk, ekkor már több, mint három órája tartott a túra. Mi Verbénával nemes egyszerűséggel hanyatt vágódtunk a selymes füvön, a gyerekek meg sziklákra másztak, meg a patakot bűvölték. Meg rohangásztak, kergetőztek...(aktív pihenés...?? :D:D). Innen már viszonylag konszolidáltabb út vezetett a parkoló felé. Az ösvény egy pontján pont rá lehetett látni Szent Kevin "ágyának" nevezett sziklahasadékra, ahol a cca. 1000 évvel ezelőtt élt szerzetes álomra hajtotta a fejét. Az egész vidék az ő nevével van fémjelezve, van ösvény, kápolna, őrtorony, temető...ezek köré épült ki a tavak közti látogatói központ, nagyon igényesen lett minden kialakítva. Szokásosan boltok, szálloda, éttermek, és parkolási díj :)

Nem túrázni készültünk, szóval farmerban és pulcsiban nem volt azért olyan nagy komfort végigcsinálni, de a látvány és az élmény messze kárpótolt. Csodás túraútvonal volt, és tuti, hogy fogunk ismételni is. Már csak azért, is, hogy Tomival is végigjárjuk, aki ugye most a sógoroknál "aszalódik" éppen.

nyaralás 4.

szombat: Littlehampton.

Arun folyó itt torkollik a tengerbe, kisváros, hosszú tengerparti sétánnyal itt is. Nagy kávézó-étteremmel az elején, ami rendkívül csúnya, mert barna, és pont úgy néz ki, mintha egy óriási darab mamut kaka lenne. Érdekesség továbbá, hogy itt húzódik a világ leghosszabb padja, aminek egy-egy deszkájába valami 60 fontért bele lehet vésetni szöveget. Itt is shopok húzódnak persze végig, igazi bóvliboltok: bementünk az egyikbe, és a fotón is látható kalózzászlót megkapta Beni. (elfogyott, így leszedettük az eladóval, és olcsóbban elhoztuk.. de ez így  klassz, hiszen a szél már megtépázta kicsit )

Felsétáltunk a folyótorkolatig, meg egy kis tó is volt, ahol rákászokokat néztünk, illetve akárki rákászhat, csak 12 fontért kell venni hozzá felszerelést.. 

Itt végre tudtak fürdeni is a srácok, nekünk nem igazán volt kedvünk..

Utolsó ott töltött napunkon pedig Eastbourne városa felé indultunk, de előtte megálltunk Beachy Head-nél.

A kilátás gyönyörű, a srácokkal hülyéskedtünk egy sort, rendeztünk dombról legurulóversenyt, megbámultuk a mélyben a világítótornyot. Isteni időnk volt: ragyogó napsütés, meleg..

Eastbourne nagyon szép üdülőváros, a szokásos tengerparti sétány, a gyönyörű házakkal, a kavicsos, kiépített tengerparttal, és a millió kis üzlettel. Van egy walking-tour is, de ezt is majd legközelebb járjuk végig. 

Itt is fürödtek a gyerekek persze, mi meg perszehogy nem.. asszem én bedugtam a lábamat a tengerbe..

Hétfőn a hazaútról szólt a napunk, Birminghamnél már iszonyat esőben autóztunk, valahol Walesben megálltunk kicsit, de olyan durván hideg volt, hogy a fiúkat megfuttattam, és már ültünk is vissza a meleg autóba. A hajón éjjel utaztunk, a család többi tagja felment a deck-re, én bepánikoltam a végtelen sötéttől, így csak kimentem, majd bemenekültem..