50 és a B oldal

 Alant jól kihasználtam és megírta a nyári beszámolónkat, öröm volt újraélni.

Hazaérkeztünk és szinte rögtön augusztus is lett, elsején pedig 50 lettem.

Emlékszem, hogy kisgyerekként számolgattam, hogy mikor hány éves leszek, hogy 2000-ben 25.. és 2025-ben 50.. akkor olyan messze volt, és persze azt is gondoltam, hogy az 50-es ember már ugye fel lábbal a sírban van :)) Remélem én még nem tartok ott.

A szülinapom egy hosszú hétvégére esett, mindenki itthon volt, Alan lefőzte a családi ebédet, Kari egy fantasztikus emeletes tortát készített, plusz csinált  áfonyás mousse gömböket, amiket Franciaországban kajtattunk, mert ‘23-ban mennyi olyat ettünk, de idén egyszerűen nem találtunk semelyik cukrászdában.

Az az igazság, hogy egyszerűen tökéletes volt minden, társasoztunk is, ünnepeltünk is, és a lakás díszek még mindig (27 napja hahha) fent vannak, nagyon jó kis napot/hétvégét csináltak nekem.

A B oldal elkezdődött, rögtön az őszi kiruccanásunk tervezgetésével, ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, lesz benne minden jó.

Kari hazajön addig, itt hagyjuk neki/k a kocsit, hoznak-visznek minket a reptérre. (Most lesz először az, hogy Shannonból repülünk, de Dublinba jövünk vissza)

Közben sor került végre egy újabb “beavatkozásra” és biopsziára, ami remélhetőleg negatív és végre magam mögött tudhatom az elmúlt egy év ír eü-s szarságait.

Általában január elsejével szoktak fogadalmakat tenni az emberek, nekem ez a nyaralás és a szülinapom segített abban, hogy újra átgondoljak dolgokat, nagy konklúzió nincs, csak kb annyi, hogy le kell szarni azokat, akik leszarnak, nem kell dolgokon stresszelni, és a jó dolgokra kell fókuszálni, hogy minél hosszabb és egészségesebb legyen ez a B oldal. Ugye milyen bölcs lettem így 50 fölött? :))) 

A srácok amúgy jól vannak: amíg nem voltunk itthon, Tomi átjött kutyaszitternek, (Kari pont ekkor volt Korfun 10 napig, ezért lesz ő az őszi szitter) mert azért felnőttség ide-oda, valahogy nem láttuk magunk előtt, hogy Marcin kívül bárki más képes 3szor megetetni Freddyt. No meg órákat sétálni vele. Plusz mindkét fiú (Marci, Jancsi) pont abban az időben indultak neki felfedezőútra, míg mi nem voltunk itthon. Jancsi bringával bejárta Észak-Írországot: elvonatozott Sligo-ig, onnan napi 40-60 kmt tekert, egy héten át..felment a Malin-headig, majd Derryből vonatozott vissza. Sátorozott, persze fos idő volt szinte végig.

Marci meg lement Kerrybe bivakolni. Neki nem volt rossz ideje, de szerintem ezt a sátor nélküli alvást nem Írországra találták ki.. azóta volt rendes kempingben is: a múlt hétvégén odaadtuk a kocsit neki, és egy egyetemi haverjával felment Donegalba, ott túráztak, sátoroztak, ez viszont nagyon jó volt, rendesen kedvet csinált nekünk is a kempinghez. (A túrát passzolnám azért haha)

Szóval nagyon jól ment itthon minden, Freddy is jó fiú volt, Larsie is. Szerették, hogy itt van Tomi és Catherine nekik.

Beninek volt egy fellépése egy art-fesztiválon, musical betétdalokat énekeltek a barátaival, nagy sikerük volt, élvezte nagyon. Hamarosan újra college, és alig várja. :) 

Közben mindenki tervez, utazik: Jancsi már Németországban van a barátaiknál, 2 hét múlva a 3 nagyobb fiúnk megy el Rigába pár napra, Mimike a szüleivel szept közepén meglátogat minket egy pár napra, aztán mi utazunk el 10 napra, és Kari és Tomi pedig megbeszélték, hogy jövőre közösen, négyesben mennek az Usa-ba 3 hétre túrázni. 

Szóval az élet zajlik, ezerrel, és ez így szép. 

2025 nyár 9. utolsó rész

 

Nyaralásunk utolsó napján úgy döntöttünk, megnézzük azt a körutat, amit a tulajbá javasolt. Végig a part mentén vezett az út, csodás helyeken. Először egy nagyon cuki kikötőben álltunk meg, az idő szuper volt, egy padon elfogyasztottuk a lidiben vett reggelinket, és gurultunk is tovább.

 Ahogy kanyargott az út, láttuk, hogy van egy kis kiállás, ahol meg lehet állni, és szép a kilátás. Pad is volt, és lenyűgöző látvány tárul elénk.

Itt meg is ittunk egy kávét a termoszból, amit még reggel a nespresso gépen lefőztem, és indultunk tovább. A következő állomás egy Biville nevű városka volt, egy nagyon szépen rendberakott templommal, ahol egy bizonyos Thomas Helye nevű egykori szerzetes mumifikált holtteste is ki van állítva. 

Körbejártuk a templomot, és indultunk tovább a kanyargós hegyi utakon arra a kilátópontra, amit „Joburg orra” néven emlegetnek a helyiek, utalva ezzel a topológiára. Egész a csücsökig nem lehet kimenni kocsival, csak azoknak, akiknek foglalásuk van az út legvégén lévő étterembe. Amúgy ezt a kutya fasza nem ellenőrzi, de mi rendes polgárok lévén leparkoltuk a verdát, és kigyalogoltunk a rekkenő napsütésben a helyre. Csodálatos kilátás, lehuppantunk a földre, és úgy ittuk a szemeinkkel a látványt.

Érdekesség, hogy az út idáig egy olyan ijesztően nagy üzem mellett vezetett, amiről kiderítettük, hogy atomerőmű...de négy rétegben szögesdrót kerítés, őrtornyok, meg még amit el lehet képzelni, én először azt hittem valami giga börtön, de nem. Atomerőmű volt.

Miután kinézegettük magunkat  ezen helyen, visszasétáltunk a kocsihoz, és tovább indultunk egy náci bunker felé, felidézve a pár évvel ezelőtti normandiai körutunkat, amikor nagyon sok ilyen „Atlantic Wall” bunkert jártunk végig. Ez kivételesen elhanyagolt, lepusztult darab volt, csak a tetejére másztunk fel, az alsó részre ugyan be lehetett volna menni, de sötét, büdös és szeméttel teli volt, tehát inkább hagytuk. A bunker mellett egyébként valami katonai megfigyelőállomás is volt.

Annyira szép volt az idő, hogy úgy gondoltuk, keressünk egy tengerpartot, ahol tudunk lazítani kicsit. Így is lett. Óriási homokos partot sikerült találni, extrém nagy apályterülettel, kb 10 perc séta volt a víz....najó, lehet hogy annyi nem, de tényleg baromi sokat kellett menni.

Miközben döglöttünk a székeinkben, arról beszéltünk, hogy hova menjünk este vacsizni. Próbáltunk a google-on keresni, aztán végül feldobtam Verusnak, hogy menjünk oda, ahova nem jutottunk be előző nap. Gondoltam felhívom őket, és foglalok asztalt estére. Nagy kihívás volt, ismerve a tényt hogy nem vagy csak nagyon szarul beszélnek angolul...de pár perc várakozás után találtak nekem valakit, aki értette a külhoni beszédet, és tádámm.. este 8-ra foglaltam asztalt kettőnkre.

A tengerpartozás után hazagurultunk, és készülődtünk az estére. Közben kiszúrtam, hogy lóg valami a kocsi alatt....a motort sár,piszok, és kavics ellen védő műanyag pajzsnak szakadt ki az egyik csavarja, és annak a sarka lógott. Nem tűnt komolynak, de engem baromira zavart, úgyhogy legott aláfeküdtem, hogy hátha meg tudom húzni a csavart, vagy meg tudom igazítani kicsit, hogy ne lógjon annyira. Az új bőrkarkötőmet lecsatoltam, és a kocsi mellett ülve csak felraktam a géptetőre, hogy a murván hanyatt fekve ne koszoljam össze. Küzdöttem egy negyedórát, de a csavart se meghúzni, se kiszedni nem tudtam, úgyhogy úgy döntöttem hagyom a francba, majd itthon baszakodok vele.

Este nyolcra szokásosan megöltözve, illatosan és frissen bejelentkeztünk az étterembe. Le is ültettek az utolsó asztalhoz. Italokat megrendeltük, meg kértünk étlapot is. A minimális francia tudásunkkkal, meg a google segítségével ki is találtuk, hogy –micsoda meglepi- Verus fish & chipset eszik, én meg egy burgert. 

Nem vagyunk oda a halakért meg a kagylókért, bár érdekes volt nézni, hogy a többieknek hogy szolgálják fel, és hogyan eszik a fekete kagylót. Amíg vártunk a kajánkra, egyszercsak az én székem mögötti üvegajtó, amiről én azt hittem, egy bezárt valami...nyílik, és két öreg faszi jön rajta kifelé. Fel kellett állnom, hogy arrébb rakjam a székem, hogy ne legyek az utukban. Furcsálltam kicsit, de gondoltam, oké, mittudomén ki lakik ott az épületben, nabumm, pont most gyütt ki. Hát kérem kiderült, hogy az étterem felett panzió működik, és az a közlekedőajtaja. Amíg ott ültünk kb 5 alkalommal jöttek mentek a székemet súrolva a vendégek. Nagyon kellemetlen volt. Kijött a kaja, megettük, a burger okés volt, a hala Verusnak már nem annyira, a három darabból egy tök nyers volt, azt nem ette meg. Közben én rádöbbentem, hogy a karkötőm hiányzik a csuklómról....és tiszta ideg lettem, hogy akkor fennt hagytam a kocsin a szerelgetés után, nyilván elhagytam valahol a vadcsi új (és egyébként nem olcsó) karkötőt....

Végeztünk, bementem fizetni, de ez is elég kellemetlen volt, mert én hiába mondtam a számot, ami az asztalunk oldalára volt írva, a fizetőpincér nem találta a számot a gépén....mondtam, hogy mit fogyasztottunk, de azt nem értette, hanem elkezdett kikiabálni a kinti pincérnek, hogy én ki vagyok, meg melyik asztal meg mi volt fogyasztva....mindegy, fizettem, oszt húztunk kifelé az autóhoz...

És tádámm....a karkötőm ott volt az ablaktörlő öbölben...hát akkora kő esett le aszívemről....boldogan vezettünk haza, hogy még a lódarazsak előtt legyen időnk összepakolni magunkat nagyjából, és be tudjunk kuckózni a házikóba.

Másnap reggel elbúcsúztunk a tulajbácsitól, aki továbbra is nagyon cuki kedves volt, és elindultunk Cherbourg-ba, délbe indult a hajónk. Beugrottunk még előtte egy nagy Carrefour-ba pár rettentő fontos dolgot venni (tréningnadrágok, short, pufi mellény, majonéz, és vaníliaaroma......lol)...aztán egy mekibe beültünk egy kávéra-sütire. 

Nagyon kajálni nem akartunk, hiszen tudtuk, hogy úgyis a hajón lesz bőven kaja-pia.

Viszonylag hamar fel is jutottunk a hajóra, elfoglaltuk a szuper luxikabint, és az út nagy részét a lounge-ban töltöttük, kajálva-iszogatva, és társasozva. Szerencsére a tenger nem volt haragos, így kifejezetten kellemes utunk volt.

Mondjuk az jó kis sztori volt, hogy felérve a kabinba, a kisbőröndöt előszedtük, és kiderült, hogy a listerine kupakja ferdén volt visszacsavarva...és az egész üveg kiömlött a bőröndbe...minden ruhánk csucsogott a mentolos lében. Verus hihetetlen lélekjelenléttel és gyorsasággal visszarongyolt a kocsi-deckre, amit épp zártak le, és gyorsan meggyőzte az embert, hogy hagy szaladjon ki a kocsihoz valamiért még...és így fel tudott hozni pót cuccokat, így szerencsére lett száraz ruhánk másnap reggelre.

Menetred szerint kikötöttünk reggel, még egy gyors reggeli is belefért a hajón. Reggel 10 előtt már itthon is voltunk.

 

2025 nyár, 8. rész

 Másnap reggel szépen bepakoltuk a maradék cuccainkat, és el is indultunk, tekintve, hogy jó kilencórás autóút állt előttünk. 

Itt írom le, hogy a tankolás egyáltalán nem volt egyszerű...mármint olyan értelemben, hogy az addig rendben van, hogy bedugom a kártyát, megadom a kódot, kihúzom, és mehet a tankolás....de egy idő után feltűnt, hogy ez úgy működik, hogy 150 €-t lelokkol minden tankoláskor, mindegy amúgy mennyit tankolunk. Mint kiderült, a maradékot csak jó pár nap múlva írják jóvá, így 3-400€-ba kerül két tankolás, ami amúgy egy százas sincs. Nem nagy gond, csak összezavarta kicsit a pénzügyeket. Merthogy miután pár éve a SAS légitársaság volt olyan cukorfalat, hogy véletlenül kétszer vonta le az 1600€-s repjegyeinket, azóta a revolutkártyával szoktunk minden nem szokványos fizetést csinálni, amire kisebb adagonként töltjük fel a pénzeket, így ha bármi gond van, nem nagy összeg vész kárba. Ezért derült ki hamar ez a dolog a tankolással....némi kutakodás után kiderítettük, hogy maga a kártya az oka....a revolut kártyát, aminek asszem litvániában van központja....mármint oda van bejegyezve....sokan nem ismerik el normál VISA kártyának, ezért a baszakodás. MIndenestre innentől kezdve a BankofIreland-es kártyánkkal tankoltunk, és azzal működött rendesen, azaz rögtön tankolás után jóváírták a maradék pénzt. Érdekes amúgy, hogy állítólag a benzinkutasok sztrájkjai miatt alakították ki ezt a rendszert. Abszolút embermentes minden tankolás. Akinek meg nincs kártyája, készpénzzel úgy tud tankolni, hogy vannak kutak ahol egy automatába be kell tenni a kápét, az kinyomtat egy blokkot, amin van egy QRkód, amit az automata kútfőnél be lehet scannelni, és akkor kiengedi azt a mennyiségű üzemanyagot.

Naszóval irány Angles, ahol befoglaltunk magunkank szállást egy Ibis Hotel-ben. Tök jó, mert ezek automata hotelek, odaérsz, bepötyögöd a foglalási kódot, fizetsz, és kiad egy blokkot, amin rajta van a szobaszám, meg a kód, ami nyitja az ajtókat. Ennyi. Korrekt szállás, alvásra tökéletes. jók az ágyak, van klíma, le lehet fürdeni, ennyi. Minden a költséghatékonyságról szól.

Útközben megálltunk egy olyan pihenőben, ahol kénytelen voltam a vécét lefotózni, mert annyira hihetetlennek találtam, hogy még létezik ilyen a balkánon kívül is. 

A hotelünkben jópofa kiírás volt, hogy van ingyen “gym”...ami annyit jelentett, hogy amikor mész fel a másodikra, akkor minden lépcsőfordulóban ki volt rakva, hogy milyen gyakorlatot csinálj....legalább volt a management-nek humorérzéke. 

Jót aludtunk, megreggeliztünk a hotelben, és elindultunk felfelé Normandia felé.

Itt Verus talált egy jó helyet Saint-Pierre-d'Arthéglise nevű településen, nem mondanám se falunak, se városnak, ilyen tanyavilág jellege volt, közel a Calais-éi komphoz, ami két nap múlva délben indult velünk vissza. Útközben megálltunk St. Malo-ban, ahol már átutaztunk régebben, de most leparkoltuk a kocsit, és bementünk a történelmi óvárosba. Óriási embertömeg, parkolóhelet is alig találtunk. Nagyon hangulatos kis kikötői város, sétáltunk a várfal tetején, bolyongtunk a régi falak között, megnéztünk egy szép templomot is, majd indultunk tovább a szálláshoz.

Megtaláltuk a helyet, de jó negyed óráig tartott, mire sikerült elérni, hogy a tulajbá észrevegyen minket....térerő nulla, hiába üzentünk, semmi válasz nem volt. Na de végül addig jöttünk mentünk a kertben, amíg kiszúrt minket. Ez egy nagy komplexum, több apartmannal, de rajtunk kívül nem volt más. Nagyon szuper kis kompakt helyünk volt, kényelmes ágy, felszerelt fürdő és konyha, kocsibeálló, és egy külön kis kiülő is az apartmann mellett. Körbe erdő mindenhol, nagyon szép kert.

 A tulajbá körbevezetett, megmutatott mindent, átadott egy könyvnyi kinyomtatott cuccot, ami hat nyelvre lefordítva tartalmazta a házirendet, továbbá utazási tuppeket, étteremajánlót, stb....

Lemostuk az út porát magunkról, és legurultunk a partra keresni egy helyet ahol vacsizhatunk. Amit az öreg ajánlott, oda csak telefonon bejelentkezve lehetett volna asztalt foglalni, meg amúgy is olyan tengeri izés étterem volt, mi meg azokat annyira nem szeretjük. Na de sebaj, nyár van, tengerparti részen egymást érik a strandok, csak van valami hely. Leparkoltuk a kocsit, kinéztünk a goggle-on egy pizzériát, de az halott volt, be volt zárva. Volt viszont mellette egy szimpatikus étterem. Odaléptem a pincérhez, aki pár perc (!) után szóba is állt velem, addig nagyon fontos arccal nyomkodta a monitort...kérdezem, van-e hely két főre. Visszakérdez, van-e foglalásunk? Mondom nincs. Áááá....csóválja a fejét...talán fél óra-óra múlva....Dobtuk a helyet, vele szemben viszont volt egy másik, ahol láthatóan alig ültek a kerthelyiségben. Ott sikerült leülni, az asztalunk elé állítottak egy táblát, amire fel voltak krétával írva a kaják....persze franciául. Italokat megrendeltük, aztán jött a google-szótár, hogy akkor mi mit jelent. Végül a nap fogásából kértünk halat meg krumplit, és nagyon jó választásnak bizonyult, mert isteni volt. Ittunk hozzá finom don papa rumot, és ettünk utána egy Montblanc nevű desszertet, amiben gesztenye is volt.

Utána még kiautóztunk a partra, megnéztük a kikötőben a hajókat, aztán irány haza. 

Otthon elővettem a leírhatatlanul finom kávés dictador rumot, amit Andorrában lőttem, és kiültünk iszogatni Verussal. Gyertyafény, szivar, prémium pia, mi kell még....

közben tervezgettük a másnapot, Az öregnek a leírásában volt egy javasolt útvonal, ami végig megy a partszakaszon egész északig, még Cherbourg fölé, leírva hogy hol, mit érdemes megnézni. Nagyon korrekt, részletes leírás volt, elhatároztuk, hogy akkor másnap meg is lépjük. Közben Verus olvasgatta ezt az írást, és mondja, hogy azt írja a pasas, hogy ne feledkezzünk meg róla, hogy este 11 után a mesterséges fényre jönnek a lódarazsak....mondom MI??....Ááá, mondja Verus, biztos szúnyogot akartak írni, csak rossz a fordítás....megnéztük az eredeti francia nyelvű szövegben, melyik az a szó, szótárba beírjuk: basszus, az LÓDARÁZS...órámra nézek: fél tizenegy.....na mondom most azonnal húzunk befelé. Pillanatok alatt összepakoltam a laptopot, a piát, a szivart elnyomtam, mécsest elfújtuk, és határozott ütemben visszavonultunk a házba....