2017-ről

Nem követünk adott rendszert, így nem írhatom, hogy szokásunk évértékelést írni, pláne, hogy tavaly sem írtunk....Valahogy azonban mégis benne van az emberben, hogy kéne. Igen, igen...repül az idő, és mindig csak egyre kevesebb. És nehéz összelapátolni, mi volt, mi nem volt, hogy volt. De azért mégiscsak jelentőségteljes, hogy megint eltelt egy év.

Nem panaszkodhatunk, full-house volt nálunk. 26-án tizenegyen ültük körbe az asztalt. Mi nyolcan, és a három idősebb gyerekünk partnere, akik ír fiatalok. Hannának Damien, akivel hosszú évek óta együtt vannak már, és úgy tűnik, jól megvannak együtt....Tominak Catherine, akivel két éve vannak együtt, és Karinak Eoin, aki szintén két éves ismeretség. Sajnos egyik pártner sem beszélni magyar, így nyilván sokszor folyt angol nyelven a társalgás, amitől boldog nem vagyok azért, dehát nyilván azt sem akarom, hogy kukán üljön a három idegennyelvű ember a társaságban. Ebben csak az a furcsa jelent zavar a legjobban, mikor a saját gyerekemmel is angolul kommunikálunk. Egymással. Anno nem értettem, hogyan lehetséges, hogy Joli néni, anyám nővére (Isten nyugosztalja, 2017-ben eltávozott Johnny bácsival együtt) családjánál hogy lehet, hogy magyar apuka, magyar anyuka, három magyar gyerek, és egyszer csak senki sem beszél már magyarul....hát, lassan kezdem érteni. Nem megérteni, csak érteni. Azt megfogadtam sokadjára is, hogy amíg én élek, a magyar nyelv nem fog eltűnni a családunkban, és ebben (is ) egyet értünk Verussal.

2017 már történelem. Most le kéne írni, hogy mi minden történt az évben....nem is tudom...mivel kezdjem. A legfontosabb talán, hogy Tomi lediplomázott, és nagyszerű állást szerzett magának egy amerikai befektetési bankban, Limerickben. Jól érzi magát, szereti a munkáját, jóban van a kollégákkal, szóval sínen van a gyerek, azt hiszem. Kari is önállósult, felköltözött Dublinba, közösen Eoin-nal bérelnek egy szobát. Vicc, ami van lakbér témában Dublinban....nevetséges, hogy ezer eurót kell fizetni egy szobáért, amihez saját fürdő sem tartozik....mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Kari ügyes, mert elhelyezkedett még nyáron egy Insomnia kávézóban, "kitrénigeltette" magát baristának, és heti 1-2 napot dolgozik az egyetem mellett is. Így például telik neki arra is, hogy 9-én Helsinkibe és Tallinba ugorjon ki a barátjával. Nagyon büszkék vagyunk Rá is. Amúgy nagyon lelkiismeretesen csinálja a sulit, szereti, élvezi, és jó benne. Biztos vagyok benne, hogy Biológia-kémia-genetika vonalon fog továbbmenni. Hogy merre, azt még nem tudjuk.

Tele vagyunk tervekkel 2018-ra, felsorolni is hosszú lenne mi mindent szeretnénk, ember tervez, Isten végez ugyebár, mint tudjuk. De biztos vagyok benne, hogy nem lesz unalmas ez az évünk sem :)

Hálás vagyok a sorsnak, hogy egészségesek vagyunk, hogy jól vagyunk, hogy élünk és virulunk, és szeretjük egymást. Ennél nem is kell több soha, ez a legfontosabb dolog.