Ráció kontra EQ

Néha az az érzésem, hogy ahogy öregszem, úgy gyorsul be az élet körülöttem. Persze nyilván inkább reálisabb, ha azt mondom, én lassulok...több minden is van, ami már-már követhetetlenül zajlik-zúg mellettünk, velünk, bennünk...Effektív hatgyerekes családból négygyerekessé léptünk elő ( vagy hátra...nézőpont kérdése). Persze négy gyerek sem piskóta, na de még két felnőtt gyerek....velük kapcsolatban kezdem látni, érezni, milyen is az, amikor azt mondják, a gyerek nyílvessző, aminek a röptét a szülő csak nézheti, de nem befolyásolhatja. Igaz, sokan ezt úgy értelmezik, hogy már négyéves kortól nem nevelik a kölyköt, hanem elnéző mosollyal nézik, amint bukdácsol...

Nem vagyok egy nagy dialektika-fan, de hiszek az összefüggésekben. Hiszek abban, hogy általában a dolgokat nem kiragadva, önmagukban kell nézni, hanem összefüggéseiben. És igen, nehéz, mert ugyanakkor racionális ember lévén igenis az ésszerűséget sem hagyhatom figyelmen kívül...azonban így a negyvenes éveim elején elég egyértelműen látom, hogy az ésszerűség is, mint minden más, rendkívül relatív. Összetett dolog, amit nem lehet önmagában kezelni. Mert az élet általában bonyolult.

Kiváló példa erre a klasszikus autóvásárlási példa. Sok cikket, tanulmányt olvasni arról, hogy az emberek túlnyomó többsége vásárol hitelre autót magának, holott a tény maga, hogy nem tudja kifizetni az árát egyszerre, determinálja, hogy tulajdonképpen nem engedheti meg magának...úgy értem, anyagilag. Nem is kérdés, hogy pusztán racionális szempontok alapján őrültség hitelre autót vásárolni. Mégis miért csinálják az emberek? Mert mindenki hülye? Vagy mindenki irracionális lépésekben tud csak gondolkodni? Fenét.

Azért, mert a ráció, a logika, az ésszerűség mellett mindig ott van az örök kiszámíthatatlan érzelmi tényező. Amikor az ember magasról és vastagon tesz rá, mennyire racionális a döntése. Ha például mi V-vel racionálisan állunk az élethez, azt hiszem ma egy gyerekünk sem lenne. Hiszen a pillanatnyi körülményeink sosem indokolták a gyermekvállalást. A sors keserű fintora, hogy amikor a körülményeink lehetővé tennék, akkor meg hiába vállalnánk, nem sikerül. Így valahogy jobban látja az ember, mennyire fontos lehet az a bizonyos érzelmi tényező. Amikor az ember a szívére hallgat és nem az eszére.

Sosem voltam könnyen ítélő típus. Talán még nagyon fiatal koromban igen, de az élet megtanított rá, hogy általában az éremnek több oldala van, és általában nem látható mindegyik tisztán. Szóval igenis van az úgy, hogy valaki hitelre vásárol autót, és valójában nem indokoltan teszi, de mégis megteszi, mert úgy akarja. Ma már úgy állok ehhez a kérdéshez, hogy oké, ezt csak az tudhatja, aki benne van.

Valahogy így látom a felnőtt gyerekeim sok döntését is. Racionálisabban is lehetne kezelni az életüket, hiszen az Egyetemre itthoonról is be lehetne járni, a vonat másfél óra alatt ott van, itthon pedig van bőven hely, meleg étel, gondoskodó szülői háttér. Továbbá tesók, élet, és melegvíz meg fűtés, meg villany, meg internet...ez utóbbiak persze ingyen....nekik. Ezzel szemben viszont mindketten bérelnek egy szobát valahol, ami finoman fogalmazva is lényegesen szerényebb, mint ami itthon van nekik...és fizetik a horror lakbért, a rezsit, és próbálnak kijönni a nem túl sok ösztöndíjból, hogy jusson kajára is nekik, meg néha bulizni is tudjanak. Nem is kérdés, hogy mennyire ésszerűbb lenne itthon lakniuk, bár halkan hozzáteszem, nekünk nem feltétlenül lenne fáklyás menet, hiszen nem mindegy hány gyerekre mosunk-főzünk-takarítunk-pakolunk stb...., mégis az önálló életet választották, amit teljes mértékben tolerálni tudok, hiszen mindig ott van a háttérben az érzelmi tényező, ami rendre felülírja a logikát és a rációt.

Legyen szó akár autóvásárlásról, továbbtanulásról, munkahelyről, vagy életmódról-diétáról...a kép mindig árnyalt, és sosem olyan egyszerű, hogy  szimplán ész-érvekkel kezelni tudjuk. Az ember összetett organizmus. Párhuzamosan zúgnak mellettünk mindenféle logikai folyamatok, dübörögnek a számok, az érvek, történnek dolgok.....de néha akkora a káosz, hogy nem az agy nem tud tisztán látni, csak a szív. Bejön az érzelmi tényező, bejön az ösztön, az érzés...az akarás...a kívánás...és simán felülírja a rációt.