Szívszorító történetet hallottam ma egy tizenötéves fiúról, aki heccből meztelenül átszaladt valami focipályán....eljárást indítottak ellene, és olyannyira komolyan vették, hogy szexuális bűncselekményként lett volna nyilvántartva....a fiú felakasztotta magát :-( Jól odacsaptak neki a törvény betűjével.
Annyira tipikus, amikor menet közben vész el a lényeg. A világot a felnőttek irányítják. Azok a felnőttek, akik voltak gyerekek is. Innentől kezdve nem tudom elfogadni, ha valaki "nem szereti a gyerekeket". Mert akkor bizony magát az életet nem szereti. A gyerek maga az élet. Az,a mi utánunk jön, ha mi már nem leszünk.
Nálunk mindig a srácok körül forogtak a dolgok, és most sincs ez másképp. A legelső princípium ők. Minden tettünk eredendően onnan indul ki, vagy azzal a céllal valósul meg, ami valamilyen módon kapcsolatban áll velük. Minden más, ami az életben fontos, szükséges, érdekes, és jó...a gyerekek mögött foglal helyet. És ez nem mártíromság, ez egyszerű és tudatos dolog. Nem jó látni, mikor emberek a pénz és/vagy a karrier égisze alatt távolodnak el a gyerekeiktől, és sorolják észrevétlenül egyre hátrébb azt, aminek mindig az első helyen kellene lennie.
Százezrek és százezer módon kifejtették, kifejezték, leírták, elmondták, megénekelték....mégsem egyértelmű sok embernek, hogyan is van ez a dolog. Történik egy törés, egy tragédia....valami komoly dolog, és érdekes módon az emberek olyankor szállnak magukba...a halál torkában, ott, ahol semmit sem ér a pénz, vagy a karrier...vagy az üzlet. Ott értik meg, hogy mi a lényeg. Hogy mi az, ami igazán fontos. Nem a teljesítmény, nem a pénz, a pozíció, nem az elért egzisztencia. Hanem az emberi kapcsolatok, és azokon belül a gyerekeinkhez fűződő kapcsolatunk.
Engem húszévesen is lenyűgözött az a csoda, hogy két szerelmes ember képes arra, hogy egy harmadikat életre hívjon, aki belőlük kettejükből van "összegyúrva". És most, negyvenen túl is az életem fénypontjának takintem, ha a gyerekem rám mosolyog, vagy megölel, megpuszil...vagy egyéb módon fejezi ki azt, hogy szeret. A közelébe nem jön ennek semmi más.
Azt hiszem, sajnálom azokat, akik ezt nem élhetik meg. Borzasztó kereszt, ha valakinek nem lehet gyereke. Nagyon nagy teher, őrületes komoly téma....de azok, akiknek lehet, sőt van is, esetleg akár nem is egy....és nyűgnek tekintik őket...koloncnak, akiket el kell viselni 18 éves korukig, akik egyet jelentenek a problémákkal, a költségekkel, a bonyodalmakkal. Nos, azokat nemhogy nem értem meg, de súlyosan elítelem magamban. Először elítélem, aztán sajnálom a gyerekeiket, végül őket magukat is sajnálom. Rossz lehet, ha valaki nem látja a lényeget ezen a világon.
1 megjegyzés:
Az első betűtől az utolsóig egyértek.
Megjegyzés küldése