Portlaoise felé félúton....avagy egy tökéletes pillanat dokumentációja

Biztos más is megtapasztalta, hogy néha összefutnak bizonyos dolgok. Például ha valaki állást keres, sokáig nem talál, aztán egyszercsak egy napra torlódik össze több interjú is, és a végén választani kell. Vagy hetekig nem történik semmi, unalmasan folyik az élet, aztán egy napon hirtelen többminden dolog is aktuális lesz, lehetőleg úgy, hogy keresztezze egymást. Biztos nem véletlenül van ez így.

Talán vannak napok, amik különös jelentőséggel bírnak egy ember életében. Fontos napok, amikor fontos döntéseket hozunk. Amiknek komoly szerepük van az életünkben, még akkor is, ha ezt nem tudjuk vagy nem vesszük észre....

Ugyanígy, talán kicsit ritkábban, de előfordul velem olyan, hogy egyszercsak megérzem az adott pillanat tökéletességét. Amikor egyszerre megérzem azt, hogy most minden a helyén van. Nem arra gondolok, hogy minden tökéletes, dehogy. Olyan talán nincs is....hanem hogy minden a helyén van. Ott, ahol lennie kell. Akkor, amikor lennie kell. 

Ma megtörtént....Portlaoise felé félúton....semmi különös nem volt ebben a pillanatban, de mégis...gondolom az összhatáson volt a hangsúly....a lágyan suhanó merci, a szerelmem keze a kezemben (éljenek az automata váltók), Eric Clapton és a hulló falevelek a hangszórókban...és Beni édes csacsogása a hátsó ülésről....és a napfény, ami áttörte a felhőket. Azt éreztem, hogy ez egy tökéletes pillanat az életemben.

Nem tudom a jövőt, nyilván. De valahogy úgy érzem, fontosak ezek a pillanatok....kellenek nekem és ragaszkodom hozzájuk. Talán fontos szerepük van az életben, talán kapaszkodók, vagy van valami más jelentésük, ki tudja. Az biztos, hogy nekem sokat jelentenek.