Lehetsz király...

Rég nem írtam ide. Egyrészt van az újabb blog, nem beszélve arról, hogy annak a vezetése is idő/energia, és hát amiről szól, ugye az is lefoglal, nem kis mértékben.

Az is tény, hogy közeleg a negyedik karácsonyunk idekint. Elképesztő. Annyira más lett minden, annyira nem úgy alakult, ahogyan képzeltük. A kicsi részletek legfőképp. Mert a fő csapásirány az pont hogy arra halad, amerre gondoltam anno hogy haladni fog. Az, hogy ennyi ideje kint vagyunk sokmindent jelent. Először is azt, hogy sikerült megvetni itt a lábunkat, vagyis a gyerekek beilleszkedtek, mi beilleszkedtünk, és alapvetően jól érezzük mindannyian magunkat. Persze idegenként külföldön sosem leszünk otthon, ezt tudjuk mindannyian, ez nem titok. Ahogyan az sem, hogy ennek bizony időről időre, így vagy úgy, de jelét is adja az élet.

Sokszor egész elképesztő összefüggésekkel találom szemben magam. Például ilyen az a tipikus érzés, amit bizos vagyok benne, hogy sok honfitársam érez, amikor látja a helyi pógárt a fél éves BMW-ben, Mercédeszben, Land Roverben, stb., és nem érti, hogy ugyan mitől van az, hogy a nála fiatalabb, butább, igénytelenebb, bunkóbb (ki-ki kiválaszthatja az épp odavágó jelzőt) blazírt arccal jön-megy egy olyan kocsival, amiről a magunkfajta csak álmodozhat. Mert miért is? Legfőképpen azért, mert külföldön ha valaki nem tud elhelyezkedni a saját szakmájában/területén, hanem megmarad a segédmunka szintjén, függetlenül úgy a képzettségétől, mint a kvalitásától, akkor jellemzően nem engedhet meg magának egy százezer eurós verdát. Sajnos tény az is, hogy az itt élő magyarok nagy százaléka esik ebbe a kategóriába. Nagy baj ezzel nincs, csak tudomásul kell venni, hogy itt mi nem lehetünk királyok. Általában.

Van azonban valami. Vannak kölykeink, akik itt járnak iskolába, akik itt fognak érettségizni, és itt fognak egyetemre járni. Őket ez a társadalom már el fogja fogadni felnőttként, és nyújtani fogja nekik mindazokat a lehetőségeket, amire nekünk nincs esélyünk. Ők még lehetnek királyok. Pár napja az egyik friss tanár megdöbbenve tudta meg Tomitól, hogy ő nem ide született. Na ez olyan valakivel nem fordulhat elő, aki nem ide jár iskolába...mindegy, milyen szinten míveli az angol nyelvet.

Igen, a zászló alapvetően nekik áll, nem nekünk. Mi csak a kapszula vagyunk, akik kiszállították ide ezeket a kis magoncokat, akiknek lehetőségük lesz itt mammutfenyővé gyarapodni. Természetesen ez múlik rajtuk és rajtunk is, meg még sokminden egyéb máson...de a lényeg a lehetőség. Én azt hiszem ez volt az, ami miatt összepakoltunk annak idején, és belevágtunk a nagy ismeretlenbe.