Nos, végül a "bőrös" blog bezárult. Sajnálom is, meg nem is... Sajnálom, mert rettentően büszke vagyok az én Buddymra, hogy fricskát mutatott a sok-sok kifogás(á)nak és jól lefogyott. Büszke vagyok rá, mert példát mutat a gyerekeinknek, hogy ha igazán akar valamit valaki, akkor azt képes valóra váltani. (már ha esetleg elfelejtették volna azt, ahogyan mi ide kijöttünk és amilyen erő hajtott és hajt ma is minket.. )
És nem sajnálom, mert sok-sok gonosz piszkálódásnak vetett ezzel véget, és rettentően utálom, hogy ha a szerelmem rosszkedvű. A célját nem érte el (ami az lett volna, hogy hozzá hasonló sorsú emberekkel megismerkedjen, tapasztalataikat megosszák egymással, urambocsá' segítsenek egymásnak a felmerülő akadályok legyűrésében), ellenben az utóbbi időben különféle alakok kommentjei, majd valaha volt ismerősünk megalázó viselkedése arra ösztönözte, hogy befejezte azt a blogot.
Bizonyára még mindig naivak vagyunk, és fel sem merült az, hogy a más sikere mekkora állatot képes bizonyos emberekből kihozni.Ugyan Buddy mindig is tiltakozott az ellen, hogy az nem siker, hogy lefogyott, inkább szégyen, hogy elhízott, de az az ő véleménye, az meg az enyém, hogy szerintem igen is az, ha valaki képes 193 kilóról 80-ra lefogyni. Igen, ismétlem magam: segítség nélkül, önerőből.
Szóval vegyes érzelmeim vannak a blog bezárásával kapcsolatban, és nem mondom azt, hogy ne lett volna téma sosem, hogy ezt a blogot is bezárjuk, de ezt nem. Nem, mert ennek köszönhetően ismertünk meg számunkra fontos embereket, és kevesebbek lennénk nélkülük.
Az pedig, hogy Buddy úgy döntött ahogy, azt hiszem végleges. Végülis a lefogyásakor felmerülő gondolatait kiírta magából, a súlymegtartó agyalgásait is, neki segített, hiszen jobban átlátta az egészet. És ahogy minap mondta, végülis lefogyott, nem hízott vissza és nem is fog, ennyi volt, kész.
Így hát a rövid életű bőrtarisznyától búcsút veszek, én szerettem olvasni, mert sok olyan gondolatot olvastam a férjemtől, amit ugyan megbeszéltünk, de valahogy mindig olyan jól, olyan buddy-san megfogalmazta, és nekem tetszett. Ok, ez az elfogultság, igaz?
És az uccsó montázsát kiteszem ide, mementónak.
Nem, semmi ps nincs az alakokat illetően: igen, tényleg ilyen kövér volt, és igen, tényleg ilyen sovány lett.
4 megjegyzés:
Le a kalappal Buddy előtt,minden elismerésem az övé!
Sajnálom,hogy ilyenek az emberek,gondolom sokakból az irigység váltja ki az ostoba reakciót....
:-( Még nem olvastam végig. Ott jártam, hogy elkezdett tornázni. És döbbenetes felismerésekre jutottam az írásaiból. Na mindegy. Szerintem is nagyon klassz, hogy ezt megcsinálta, méltán vagy rá büszke. De még jobb az, hogy most is tudatosan él, és nem csak úgy "ha lefogytam, bármikor le tudok, úgyhogy ide nekem a csülös bablevest reggelire is"-módon.
Az emberek irigyek, de fel se vegyétek! Buddy meg küldjön nekem egy kis kitartást és önmegtartóztatás (meg a blog cimét légyszi), mert rám is rámférne néhány minuszkiló! :-)
Én csak most találtam rá a férjed blogjára, egy másik blogon keresztül. Nem mondom, hogy együltő helyemben, de 2 nap alatt végigolvastam. Nagyon, nagyon tetszett! Aztán ma valahogy megtaláltam ezt a blogot is, és annyira jó olvasni! Az enyém nem publikus blog, de ha szeretnétek betekintést, akkor megoldható. :)
Megjegyzés küldése