Nagycsaládosként sokszor sok helyzetben látja az ember a gyerekeit. Nálunk ez még fokozattabban is így van, hiszen nagyon sok időt töltünk együtt, plusz mivel idegen országban élünk, nyilvánvalóan a gyökéreregetést is újra kellett kezdeni mindannyiunkank, és ebből fakadóan is lassabban szakadnak el tőlünk, arról nem beszélve, ami pedig minden magyarnak valamiféle keresztje külföldön: hogy ti. valahogy, valamikor úgyis a pofájába kapja, hogy te csak egy idegen vagy.
Na szóval az átlagnál, úgy érzem, mi lényegesen több időt töltünk a gyerekekkel. Innen egy lépés csupán, hogy megnőjön azokank az esetekenek a száma, amikor nem 100%-osan érezhetjük azt, hogy minden kerek. Természetesen a gyerekeknek is lehetnek rossz napjaik, vagy csak rosszabb hangulataik, esetleg olyan gondolataik, amik lehangolják, de valamiért nem akarja megosztani senkivel.
Engem személy szerint rendkívül kiakaszt az a fajta tipikusnak mondható viselkedés, amikor az ember nehezen éli meg a reggelt. Vagy azért mert fáradt és kevesebbet aludt, vagy mert nehéz napja volt előző nap, vagy tök mindegy miért, de a lényeg az, hogy ébredés után másfél-két óráig hozzá sem lehet szólni, és amíg nem csúszott le a két kávé, addig, megközelíteni is csak fejvesztés terhe mellett lehet. Namost nálam ez valószínűleg azért nem talál megértésre, mert teljesen szembemegy minden olyannal, ami engem mozgat. Én sokkal jobban szeretek felébredni, mint elaludni. A reggelt minden alkalommal egy új nap, új lehetőség, új örömforrásként értelmezem, és ha csak 2-3 órát alszok is éjjel, és fel kell kelnem, akkor sem vagyok rossz kedvű. Lehet, hogy ez a rendellenes, nem tudom. Azt is megértem, ha valaki más típus. De amikor azt látom, hogy egy fiatal (úgy értem tini) elkezd tendálni e felé....az azért kicsit kiakaszt. Ismerek olyan fiatalokat, akik ezt látják otthon, és a minden áron felnőttnek látszásra való törekvés része az is, hogy követi ezt a viselkedési mintát, és ezért jön-megy minden hétvége reggel olyan fejjel, amiről sugárzik, hogy ne szólj hozzám, mert leharapom a fejem, és különben is hol van a capuccinom...
Sajnos szegény gyerekeim megisszák a levét ennek a rigolyámnak, mert ők például egyáltalán nem produkáltak ilyesmit soha, de ha reggel egy kicsit is morcosabbnak látom őket, hajlamos vagyok kiselőadást tartani az életben elfoglalt helyünkről, és a hozzáállás fontosságáról :)
Na szóval az átlagnál, úgy érzem, mi lényegesen több időt töltünk a gyerekekkel. Innen egy lépés csupán, hogy megnőjön azokank az esetekenek a száma, amikor nem 100%-osan érezhetjük azt, hogy minden kerek. Természetesen a gyerekeknek is lehetnek rossz napjaik, vagy csak rosszabb hangulataik, esetleg olyan gondolataik, amik lehangolják, de valamiért nem akarja megosztani senkivel.
Engem személy szerint rendkívül kiakaszt az a fajta tipikusnak mondható viselkedés, amikor az ember nehezen éli meg a reggelt. Vagy azért mert fáradt és kevesebbet aludt, vagy mert nehéz napja volt előző nap, vagy tök mindegy miért, de a lényeg az, hogy ébredés után másfél-két óráig hozzá sem lehet szólni, és amíg nem csúszott le a két kávé, addig, megközelíteni is csak fejvesztés terhe mellett lehet. Namost nálam ez valószínűleg azért nem talál megértésre, mert teljesen szembemegy minden olyannal, ami engem mozgat. Én sokkal jobban szeretek felébredni, mint elaludni. A reggelt minden alkalommal egy új nap, új lehetőség, új örömforrásként értelmezem, és ha csak 2-3 órát alszok is éjjel, és fel kell kelnem, akkor sem vagyok rossz kedvű. Lehet, hogy ez a rendellenes, nem tudom. Azt is megértem, ha valaki más típus. De amikor azt látom, hogy egy fiatal (úgy értem tini) elkezd tendálni e felé....az azért kicsit kiakaszt. Ismerek olyan fiatalokat, akik ezt látják otthon, és a minden áron felnőttnek látszásra való törekvés része az is, hogy követi ezt a viselkedési mintát, és ezért jön-megy minden hétvége reggel olyan fejjel, amiről sugárzik, hogy ne szólj hozzám, mert leharapom a fejem, és különben is hol van a capuccinom...
Sajnos szegény gyerekeim megisszák a levét ennek a rigolyámnak, mert ők például egyáltalán nem produkáltak ilyesmit soha, de ha reggel egy kicsit is morcosabbnak látom őket, hajlamos vagyok kiselőadást tartani az életben elfoglalt helyünkről, és a hozzáállás fontosságáról :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése