2025 nyár, 7. rész

 Másnapra szeles időt mondtak, ami itt ugye „rossznak” számít, de különben eszméletlen meleg volt  ugyanúgy, csak közben fújt a szél. Arra gondoltunk, nézzünk meg egy másik tengerpartot is. A választás Port La Nouvelle-re esett. Legurultunk kocsival, az egész városban ingyen van a parkolás. Óriási kikötőrésze, hatalmas darukkal, hajókkal, és egy mini világítótoronnyal, amihez egy hosszú emelt betonúton lehetett kisétálni. Folyamatos szél fújt, és felhős is volt az ég, jópofák voltak a fények.

Miután visszasétáltunk a partig, cipőt levéve a homokos strandon sétálni kezdtünk befelé. Voltak azért családok, fürdőzők...a part hosszan elnyúló, széles és homokos volt. Kiszúrtuk, hogy van néhány bár a parti sétány és a part között, amik megközelíthetők a víz felől sétálva, jópofa kiülőkkel, árnyékkal, hangulatos zenével. Szkeptikusan bár, de reménnyel telve megpróbáltuk az egyiket, és milyen jól tettük! Szuper helyen lazíthattunk, ittunk kávét, koktélt, tök jó volt minden. Igaz, angolul itt sem beszélt senki, de megoldottuk.

Amúgy a kikötőbe nem tudtunk megállni, mert valami piacféle kirakodóvásár volt, és le volt zárva végig a placc. De kicsit beljebb találtunk helyet gond nélkül. A bár után egy hatalmas adag fagyival a kezünkben sétáltunk vissza a kocsiig, majd indultunk el hazafelé. 

Már odafelé kiszúrtam egy nagyon szép autóspihenőt a szembeoldalon, meg is dumáltuk Verussal, hogy visszafelé feltétlenül megállunk ott. Nem tudom, talán ciprusi fenyő a neve ezeknek a hegyes vékony fáknak, de baromi jól néznek ki. Fotózáshoz elindultm a pihenő egy pontja felé, ahol volt egy fakorlát...már majdnem nekidőltem, mikor kiszúrtam a rajta terpeszkedő féltenyérnyi kabócát :-o...az ütő megállt bennem undorítóak ezek a rovarok, a környék állandóan tőlük volt hangos.

Hazaérve már tudtuk mi lesz az esti progi: Trébes, az előző nap felfedezett hely. Odamentünk ismét, és megint nem csalódtunk. Kiváló tapas, kiváló koktélok voltak megint a szuper folyóparti korzón.

Másnap Verussal megdumáltuk, hogy az uccso teljes napunkon itt menjünk le még egyszer Carcassone-ba, de ne a városba, hanem egyenest a vár melletti parkolóba, és nézzük meg újra a várat, hiszen legutóbb a régi haverommal együtt voltunk, eléggé rohanós volt, nem tudtunk igazán elveszni a kis utcácskákban. 

Jó döntés volt. Rengetegen voltak megint, újra megcsodáltuk az ötvenvalahány tornyos vár-monstrumot, és még egy karkötővel is megleptük magunkat. 

Amikor itt végeztünk, elkocsikáztunk egy középkori hangulatú kisvároshoz, Lagrasse-hoz, ahol mindössze 563-an laknak, és még ők sem hajthatnak be a városba, el sem férnének az autók. Megmaradt az óvárosi rész olyannak, amilyen volt régen. Bent egy szép nagy templom, ahonnan kis sétával egy középkori hídon át lehet menni az apátságba, ami monumentális és kvázi nagyobb mint maga a város. Belépős volt, de legalább kulturált wc-t tudtunk használni. Megnéztük a kiállítást, legfőképp kövek meg festmények, illetve leletek voltak. Érdekes volt.

Még az óvárosban találtunk egy helyes kis vendéglátóegységet, ahova tartozott pár asztal is. Szokásosan itt sem engedtek leülni csak valami pad-félére, mivel csak egy kávét kértünk. Lassan megszoktuk, hogy errefelé ez megy. A kávé nem volt rossz amúgy.

Este összepakoltunk nagyjából, hogy másnap reggel pikkpakk el tudjunk indulni észak felé. Persze azért a szokásos lazítás- csillagnézés a pezsgőfürdőben megvolt.

2025 nyár, 6. rész

 Másnapra az volt a terv, hogy kimegyünk az egyik beach-re. Én még otthonról kikerestem egy nagyon jó kis homokos strandot Narbonne közelében, ahova egész a partig le lehet gurulni kocsival, és még egy fain kis bár is van a parton. A szállástól jó órányi autóút várt ránk, így reggel összekaptuk magunkat, és lecsorogtunk. Pont úgy volt, ahogy néztem, hatalmas ingyenes, de elkerített homokos parkoló, itt le is tettük a verdát. Campingszék, hátizsák, kalapok, papucsok, törcsik...ezeket mind magunkra aggattuk, és végigmeneteltünk a homokban a vízpartig. Letáboroztunk. Ez egy hatalmas, 10 vagy 12 kilométeres strand, óriási hosszan nyúlik el. A víz szerintem hideg volt, de Verus imádta. Tűzött a nap, de fújt a szél folyamatosan. És még mobil árusok is voltak :)

Már kint voltunk egy ideje, mikor kérdezem Verust, mit szólna egy jó kávéhoz, meg egy fasza koktélhoz...nosza, sétáljunk vissza a bárhoz, ami a part és a parkoló között volt. Ahogy odaérünk látom, hogy nagy lefedett rész, asztalok, kényelmes székek, itt-ott rendesen fotelek, hű, mondom, de jó lesz itt lecsüccsenni...előttünk a tenger, felettünk az árnyékoló....Hát mit mondjak. Egy srác és egy csaj volt a pult mögött, egy szót sem beszéltek angolul....valahogy azért csak sikerült megértetniük velünk, hogy nem ülhetünk le az asztalokhoz (mindegyik üres volt), ha nincs foglalásunk (!)...depláne ha csak innánk, és nem enni akarunk. De a kis kerek fa bárszékekre leülhetünk az emelvényen. 

Mondanom sem kell, állva bedobtunk egy kávét, koktélt nem ittunk. Később csekkoltam a google-on a review-kat, hát, nem voltunk egyedül a véleményünkkel.

Miután kistrandoltuk magunkat, hazagurultunk, és a szokásos jacuzzi-s lazítás után megdumáltuk, hogy adunk még egy esélyt Carcassonne-nak, és megint lemegyünk a belvárosba, és ezúttal ugyanoda ülünk be, mint ahol a múltkor a pizzát ettük. Közben a Jacuzziban ülve másnapra vettem jegyeket a tőlünk nem messze lévő cseppkőbarlangba, mert állítólag kihagyhatatlan, és megdumáltuk, hogy a másnapi progi akkor legyen ez.

A pezsgőfürdőben felfrissülve, szépen megöltöztünk, és irány Carcassone. Ezúttal tehát célirányosan odamentünk ahhoz az egységhez ahol voltunk már, és ezúttal elkaptam az egyik pincért, hogy akkor hova ülhetünk. Enni is szeretnénk? ... jött a kérdés....Hát, mondom inkább iszogatnánk csak....Ja, hát akkor sajnos ide nem lehet....mondom ok, akkor eszünk is, tényleg mán ezen ne múljon. Le is ültettek minket.

Rendeltünk tehát a kis koktélok melllé egy burgert meg egy krokmösszijőt. A kaja okés volt, tök jól elvoltunk, iszogattunk, én rágyújtottam egy szivarra, és szóltam a pincérnek, hogy legyen szíves hozzon hamutartót. Amíg nem hozott, elővettem a kis saját utazós hamutartómat....Az este folyamán még 3 alkalommal kértem a hamutálat, de valahogy nem sikerült odahozniuk. Gondoltam, oké, akkor ha bemegyek fizetni (mert ugye odakint nem lehet), majd viszem magammal, és kiürítem, odabent biztos van kuka. Belépek a helyiségbe, rögtön az ajtó mellett fémvödör, belenéztem, tele szeméttel. Hopsz, beleöntöttem a hamutartót, és mentem volna a pulthoz fizetni, de a kis pincércsaj, aki épp belépett, elkezdett velem balhézni, hogy mit csinálok. Mutattam, hogy dehát az egy szemetes...és hogy négy alkalommal kértem hamutartót, de nem hoztak...de persze hiába beszéltem, úgy nézett rám a pincérlány meg a pult mögött álló másik, akinél fizettem, mintha belehánytam volna a pénztárgépbe. Fizettem és eljöttünk.

Megpróbáltuk tehát másodszor is, de nem jött össze. Valahogy a vendéglátás nem erősségük a franciáknak, mi legalábbis így tapasztaltuk.

Másnap felkerekedtünk, hogy megnézzük a Cabrespine barlangot. Ez az egyik legnagyobb barlang Franciaországban. Több, mint 1,6 millió köbméteres üreg, ami 80 méter széles, és 250 m mély. Az Eiffel torony vagy a Diadalív is elférne benne. 1934-ben fedezték fel, 1988-ban nyitották meg a nagyközönség felé, és bronzkorból való leleteket is találtak benne.

Vezetett túrán lehet látogatni...minket különösebben nem zavart, hogy nem értjük a kis nőt, aki egyébként nagyon lelkesen magyarázott. A szakadékba ki van vezetve egy függőfolyosó, persze üvegpadlóval...Verus nem mert kimenni a végéig, én igen....de elég félelmetes volt, mert az a bigyó folyamatosan mozog. Mindegy kimentem, aztán visszajöttem : ).

Az előtérben persze shop várja az embert, elég borsos áron lehet mindenféle szép kőképződményeket vásárolni. Nagyon nagy élmény volt bejárni a barlangot, és látni a monumentális, több méteres képződményeket, amik 100 évente csak 1-2 centit nőnek.

Hazafelé megálltunk egy boltban, mert vágytunk valami „emberkajára”.....a csöpp konyhában persze nem lehet nagyot menni, de Verus egy isteni csirkemellfilét dobott össze, krumplipürével és mennyei krémsajtos zöldsalátával.

Közben – szokásosan a Jacuzziban lazítva -  rákerestem egy helyre, amit hazafelé láttam a kocsiból. Nincs messze tőlünk, és ahogy az út elhaladt a folyóparton, láttam, hogy sorban ki vannak pakolva székek meg asztalok a korzón, és olyan jól nézett ki minden. mondtam Verusnak, hogy hagyjuk Carcassone-t, engedjük el, és adjunk esélyt ennek a kis városnak, aminek a neve Trébes volt. Kinéztem google-on a parkolást, szépen le is gurultunk este iszogatni.

Hát a hely szupernek bizonyult. Beszélnek angolul, le tudunk ülni, van kiszolgálás, van hamutál (haha), isteniek a koktélok, és a koktél mellé ajánlott tapas-felhozotal valami fennséges volt. Itt töltöttük az estét el, a folyóparton ülve, iszogatva, beszélgetve.. (Nekem annyira ízlett a negroni, hogy végül Verus vezetett vissza a szállásunkra :))

2025 nyár, 5.rész

 A következő nap pihenőnapot tartottunk, nem mozdultunk ki sehova. Kényeztettük magunkat, Jacuzziztunk, netflixeztünk, kajáltunk, iszogattunk....tök jól elvoltunk.

Másnap viszont elhatároztuk, hogy megnézünk egy szurdokot (Galamus), ami tőlünk nem messze volt. Google-on szúrta ki Verus a helyet, és megdumáltuk, hogy a kocsit letesszük az elején, és gyalogosan megyünk rajta végig. Lehet autóval is egyébként, váltott irányba, felvezetéssel lehet áthajtani rajta. Pár kilométer az egész. Tudtuk, hogy a végén van egy kápolna bent a hegyben, izgalmasan hangzott.

Könnyű volt megtalálni. Kocsit szépen letettük, és elindultunk. A fénykép nem adja vissza, milyen széditően szép volt. Odalent nagyon mélyen a patak, felettünk a hegyoldal, mi meg a sziklába vájt úton mentünk, kb térdig érő kőperemmel a szakadék oldalán. Csodálatos volt.

Odaérve kis alagúton kell átmenni a hegy gyomrába, ahol van a kápolna. Kis kegytárgybolt is van, és kávét is lehet inni, juhéj. Beültünk a templomba, és láttuk hogy két ember áll az oltár előtt. Még dumáltuk is, hogy menjenek má’ lassan el, hogy odaférjünk fotózni.....de nem mentek. Viszont a nő egyszercsak elkezdett énekelni...de nem is tudom, annyira furán hangzott....gondolom az akusztika, vagy nem tudom, de mintha valami angyali, mennybéli kórus énekelt volna. Ráadásul közben valami harangozás is volt. Nagyon kísérteties volt. Persze hogy csináltam videót.

+

Kifelé ittunk egy jó kávét, majd elindultunk szépen vissza az autó felé. Csodálatos hely volt!

Hazaérve, elhatároztuk, hogy bemegyünk Carcassone belvárosába, iszogatni-koktélozni kicsit. Szépen lefürödtünk, megöltöztünk, én kis szivart is bekészítettem, és irány a napsütötte Carcassone. A kocsit egy pincegarázsban hagytuk, és így pont az óvárosba jutva jöttünk fel a garázsból. Hamarosan el is értük a főteret, ahol kb 25 terasz van, körbe a vendéglátóhelyek, és mindenki előtt a téren csomó szék, asztalokkal. Kinéztünk egy helyet, leültünk. Vártam, hogy a pincér jöjjön felvenni a rendelést, de nem jött. Próbáltam elkapni a tekintetét a kiscsajnak, aki néha kiviharzott a helyiségből, de mintha direkt oda se akart volna bagózni. 5-10 perc után eluntuk, felálltunk, mondván, hogy jó, akkor keresünk egy másik helyet, ha nekik nem kell a fizetővendég, akkor legyen. A negyedik helyen eltöltött 5-10 perc után úgy döntöttünk, hogy akkor inkább hazamegyünk. Beugrottunk még egy boltba sütiért, és otthon koktéloztunk.