Winter Wonderland

 Mire megérkeztünk Münchenbe, már csak nyomokban látszott az előző heti hatalmas hó, és végig plusz fokok voltak, esélytelen volt, hogy havat/havazást lássunk. 

Ahogy írtam már, mindketten nagy hó-imádók vagyunk, annak ellenére, hogy a havas sportokat (a szánkózást kivéve) nem űzzük :) (gyerekként én síeltem, de az is mikor volt már :) 

Szóval megbeszéltük Hannáékkal, hogy vasárnap, mikor ragyogó idő lesz, felmegyünk az Alpokba, a hóhatár fölé. (Előző nap úgy csináltunk nekik kaját, hogy D-nek annyi dolga legyen csak vele, hogy beteszi a sütőbe és kész.)

A terv az volt, hogy az osztrák Ehrwald-ba megyünk, ott sétálunk egyet az erdőben, majd Alan kinézett egy bájos hüttét ebédidőre, aztán majd meglátjuk.. 

Így is lett, már az odaút is fantasztikus volt, az Alpok látványa, ahogy kezdünk egyre feljebb menni és a fákat belepte a hó, a legtöbb helyen érintetlen is volt, így még mesebelibb volt.

Beértünk Ehrwaldba (innen indultak Jancsiék a nyáron a Zugspitze-t megmászni), és láttunk már fotókat erről a kisvárosról, de így élőben, hófödte háztetőkkel.. jaj, annyira magával ragadó volt. (Mondtam is Alannek, hogy ellapátolgatnám itt a havat az életemben.. de valszeg sosem fogok ott élni: a legolcsóbb, felújítandó házikó is 700.000 euró looool) 

Szóval kinéztem egy parkolót, ami az egyik túraútvonal mellett volt, oda elmentünk. A túrát a google “mostly flat”-nek aposztrofálta, 3 km oda-vissza, a végén egy alpesi tóval egy kis hüttével.. igazán romantikus, nem?

Beöltöztünk, sál-sapka-kesztyű, rajtam bakancs, Alanen csak egy túra sportcipő.. a nap ragyogott, a hó szikrázott.. 

kb 10 perc hegymenet után már szakadt rólunk a víz, hiperventilláltunk.. a túra útvonal egy épp nem működő sípálya volt, fantasztikusan szép, de semmiképpen sem sima út.. kb 5 percenként megálltunk: vetkőzni, pihenni, kicsit szidni magunkat, hogy milyen elmebetegek vagyunk, hogy ilyet bevállaltunk.

Mire megmásztuk a hegyet (úgy éreztük az egész 2900 m-es Zugspitze-t), olyan büdösre izzadtuk magunkat, mint addig sosem :)) abszolút megérte minden lépés, ilyen békés és gyönyörű tájat rég nem láttunk. A tó gyönyörű volt, a hütte nem üzemelt persze, de volt nálunk víz és csoki. 

Miután hegyről leereszkedtünk, átautóztunk ebédelni a város másik, magasabb végébe. 

Én ki nem hagytam a wiener schnitzelt, Alan ehrwalder spatzle-t evett, mellé forralt bort.. mindezt kint a teraszon ülve, néztük a síelőket, a hegyek közt eltűnő napot.. 

Innen visszaautóztunk Németországba, Garmish-Pertenkirchen-be. Tavaly januárban jártunk már itt, így viszonylag ismerős volt minden, a “szokásos” helyünkre beültünk kávézni, sütizni. 

Néztük a korizó családokat és itt kitaláltuk, hogy a fene menjen vissza a büdös, szürke Münchenbe, menjünk egy karikát az Alpokban. 

Szóval innen újra vissza Ausztriába, át a Fern hágón (itt megálltunk fotózni, nézelődni) az Inn völgybe: Telfsbe, onnan Seefeldbe (egy újabb hely, ahol tudnék élni, havat lapátolgatni) majd innen vissza Németországba és haza a szállodába.

“We time”

 A müncheni ottlétünk alatt csináltunk pár extra programot is magunknak. Hanna is, Mimi is rendszerint korán ágyba bújtak (még szép), késő keltek is fel az ágyból, így bőven belefért az ottlétünkbe egy-egy extra program.

Elmentünk 3 karácsonyi vásárba, meg az Olimpia parkban lévő TV toronyba is felmentünk. És egy teljes napra elmentünk az Alpokba.

Még itthon voltunk, mikor olvastam, hogy a német vásárokban nincs karácsonyi zene, a licenszek miatt. És tényleg nincs. 

A münchenivel kezdtük a sort, direkt csütörtök este mentünk ki, mert Hanna mondta, hogy a péntek plusz a hétvége olyan szinten forgalmas, hogy lépni sem lehet. Hát így sem voltak kevesen, de aránylag nyugodtan tudtunk inni forralt bort (én kipróbáltam a fehér forraltat, és nagyon finom volt). Tudatosan megtartottuk a betétes karácsonyi bögréinket, emléknek is jó, illetve abból isszuk a forralt bort itthon is. (23.-án a hideg kaják mellé azt ittunk, illetve pl ma este is azt tervezzük Karival) 

Körbejárkáltunk, enni nem akartunk, mert ahhoz tényleg tömegnyomor volt és az eső is szakadt a végére, de meglehetősen fura élmény volt a zene nélküli karácsonyi vásár.

Aztán elmentünk az augsburgiba is, oda 2 dolog miatt: 1: Jancsiék annyit meséltek a városról, és tényleg nagyon hangulatos, bajor városka, 2: mert egy ún Angyal kórus-t hirdettek meg, akik a városháza balkonjáról adnak majd koncertet.

Ez az én fejemben valahogy úgy volt, hogy az angyalok majd énekelnek az erkélyen mindenféle karácsonyi dalt, de nem énekeltek, zenélést imitáltak.. végülis aranyos volt, de itt most lepontozom az előadást. :) 

Zene itt sem volt, kaja-pia-kézműves kiállítás, de a város nagyon hangulatos volt, sokkal szebb, mint München.

Jártunk aztán az ingolstadtiban is, zene itt sem volt, kivéve egy rebellis kocsmárost, ahonnan nagy hangerővel szólt a spotifyos karácsonyi playlist.. és ha nem csak töményet kínáltak volna ott, eskü, hogy ott ittam volna meg a forralt boromat, olyan jó kis hangulatot adott a zene. Mert amúgy csak egy “gyere-fogyassz-takarodj” érzete volt mindegyik vásárban az embernek. 

És az egyik reggel, nyitásra odamentünk a TV toronyhoz, hogy felliftezzünk a 190 m magasan levő kilátó részre. 

Ultra tiszta volt az ég, direkt olyan napot választottunk, amikor ragyogott a nap, és elláttunk az Alpokig. Látni lehetett a Zugspitze-t, és az osztrák Alpokat is. 

Fantasztikus élmény volt, bár a nyitott részen éreztem a zabszemet, nem is mertem kimenni nagyon a szélére, plusz az extra emeletet is passzoltam, oda már csak Alan ment fel.

Az alpesi túránkról majd külön posztot írok, annyira szép volt..