Azt hiszem, nem egészen úgy terveztük a blog életben tartását, hogy 3-4 havonta jön csak egy bejegyzés, de ez is jobb, mintha teljesen elemésztődne, mit annyi családi blog a neten. Szóval akkor a február óta történtek….
Újabb fejezet zárult le nagyfiunk Tomi életében: sikeresen elvégezte a jogi kart a Trinity-n, elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá. A nagy kérdés, hogy innen merre tovább, több úton is elindulhat, ez még képlékeny, de hamarosan kiderül. Kari is elvégezte ugyanitt az első évet, kiváló eredménnyel. Szereti amit tanul, szakosodni is fog majd jövőre, még pontosan nem tudja, melyik irány, de nagyon sok izgalmas terület van, ami érdekli. Nagy változás, hogy szeptembertől felköltözik Dublinba, már találtak a barátjával albérletet. Azért itt el kell mondanom, hogy egy rossz vicc a jelenlegi dublini lakáshelyzet. Havi ezer eurót fizetnek egy szobáért, és ez még mérsékelt árnak számít :-o Egy szemeszter alatt annyit fizetnek egy szobáért, amennyiért egy vidéki házat lehet venni Mo-n….őrület. Jancsi is elvégezte a Junior Cycle-t a gimiben, a vizsga eredményeit nem tudjuk, de sokat készült rá, és sokat tanult, reméljük kielégítő lesz. Két év múlva élesben megy, vár rá az érettségi. Marci továbbra is atletizál, bár még csak 14 éves, akár 20-nak is elmenne a 184 centijével, a 44-es lábával. Benike az utolsó fecske a kissuliban, kiváló eredménnyel zárta az ötödiket, az utolsó éve van hátra. Továbbra is a legkisebb, imádnivaló kissrác a családban, nagy lelke van, még nagyobb szíve, és az elmúlt fél évben bebizonyította, hogy kitartása és akaratereje is van: az elmúlt 1-2 évben felszedett néhány kilót, (ami még nem vészes, sőt, ebben a korban sok gyerek van ezzel így) ezért kidolgoztunk közösen egy ütemtervet, hogy elkerüljük annak a lehetőségét, hogy rosszabbodjon a helyzet. Az ütemtervet sikeresen teljesítette, több mint 5 kilót dobott le január óta, és nagyon büszkék vagyunk rá is. Rengeteget tanultunk az anyagcseréről, a táplálékfajtákról, a makronutriensekről, és az étkezési valamint a mozgási szokásokról. Azt hiszem, sikerült a gondolkodásmódját a megfelelő irányba előmozdítani, és szerintem mindig fontos lesz neki a tudatos táplálkozás és a mozgásgazdag életmód.
Apropó mozgás: Januárban megvettem életem első komolyabb biciklijét. 9,5 kilós versenybringa….és amint eljött a jó idő, mentem amennyit csak bírtam. Kicsit olyan volt a régi hibrid acélbiciklim után, mintha szárnyaim nőttek volna. Imádnivaló kerékpár….márciusra az akadályom már csak szinte az idő volt, egyszerre 4-4,5 óránál több nemigen áll a rendelkezésemre egy nap (vagy nem szánok ennél többet rá), ezalatt az idő alatt viszont simán akár 120 km-t is képes vagyok vele megtenni, és minden méterét élvezem….májusban több mint 1700 km-t mentem, és sosem éreztem még fittebbnek magam….aztán június 2-án megtörtént az, aminek nem kellett volna: elütött egy autó. Meg akart előzni, de nem tartotta a távolságot, és elsodort. Én a bringáról leestem, és átgurultam a szembesávba, majd valahogy vissza…pár percre az eszméletemet vesztettem, de aztán magamhoz tértem. A sisakom darabokra tört, a biciklim használhatatlanná vált, de legalább túléltem. Verus és Tomi jött segíteni, egy amerikai turista ütött el egy bérelt kocsival. Az egész jobb oldalam sérült, de mostanra a sebek már begyógyultak, mindössze a nyakam-vállam fáj még, és a jobb kezem egy része érzéketlen. Járok fizioterápiára, rendbejövök majd, remélem teljesen. Viszont nem tudom, vissza fogok-e valaha ülni a biciklire. Sisak volt rajtam, ezért a koponyám nem tört be, de mivel a szembesávba is átgurultam, ezért rettegek, hogy mi van ha egy szembejövő autó egyszerűen átmegy rajtam….akkor semmit sem ér a sisakom. A strava működött, így a műholdas nyomkövetésnek hála rekonstruálható a mozgásom, de hiába elemezzük, még mindig nem tudom, hogyan történt pontosan. Nagyon nehéz a balesetem óta a súlyt tartanom, a biciklizés rettentő sokat segített ebben. Sajnos az alvással is adódtak nehézségeim: nehezen alszok el, részben a nyakfájás miatt, ami nagyon zavaró, részben meg azért, mert sokszor jár az eszemben a baleset….hogy hogyan történt, és hogy hogyan történhetett volna. Az orvos, a fizioterapeuta, a szomszéd, az ügyvéd, a rendőr….mindenki elmondta, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy élek, és általában elmondanak egy történetet, hogy szem- vagy fültanúja voltak egy olyan bringásbalesetnek, ahol a biciklis nem élte túl…..szóval nem könnyű.
Nyári tervek: 7 év után újra Véméndre megyünk, és ott fogjuk eltölteni a nyári vakációt….Jön mindenki, kivéve Hannust, ő már a saját külön életét éli München-ben…találkozunk persze velük is, eltöltünk két napot hazafelé náluk, szóval azért nem marad ki teljesen a buliból : ) Tomi és Kari végül repülővel jönnek, együtt a partnereikkel, és autót bérelnek. Mi kocsival megyünk, szokásosan. Nagyon várjuk már, Benike szinte nem is emlékszik a házunkra, utoljára 4 évesen látta. Az októberi szicíliai utunkra is rengeteget készülünk Verussal, nem is tudom mikor töltöttünk ennyi időt csak kettesben a gyerekeink nélkül, talán soha…nagyon remélem, hogy sikerül úgy csinálni mindent ahogy elterveztük, és nem fog semmi akadály közbejönni.
Vadul tervezzük a távolabbi jövőt is, de erről még nem akarok itt írni, majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Egy viszont biztos: nincs unalmas életünk továbbra sem :D
