Nizza-Monaco, a helyek, ahova el kell mennünk megint

Kihasználva, hogy az új munkahelyemen biztosan szabad minden péntek-szombat-vasárnap, márciusban úgy döntöttünk, hogy lecsapunk egy nagyon jó kis repülőjegyre és egy nagyon jó árat kínáló szállodára.

Írtam, hogy Hanna és Kari voltak a gyerekfelügyelők, de tudtam, hogy Jancsi és Marci is odateszi magát, mert megígérték. És tényleg.. egy szál gond nem volt itthon, sőt gyönyörű rend vár minket idehaza és egy nagy adag zserbó. :)

A tervünk az volt, hogy minimál cuccal megyünk, hátizsák, busz-vonat és gyaloglás. 

Így már Dublinba is busszal mentünk, Alan asszem 15 éve nem ült buszon :) neki ez extra kaland volt :) A busz okés volt... a repülő is ... fapad, na. De csak egy óra 45 perc volt az út Nizzáig, pont kibírható volt.

A nizzai reptér közvetlenül a tengerparton van, a kifutópályák pedig szinte a tengerben, ezért a landolás és felszállás különösen izgalmas volt.

A reptértől busszal mentünk be a belvárosba, a végállomástól kb 15 perc volt gyalog a szállodánk: 4 csillag, szuper kényelmes, és várt egy üveg vörösbor is minket. 

Nizza fantasztikusan szuper hely, az esti Óváros olyan, amilyenben elképzeltem: zsibongás, tangóharmónikások, szűk utcák, robogók mindenhol, házak közt száradó ruhák :D 

Monaco-ba nem játszani mentünk, ahogyan azt sokan hitték :D Kikaszinóztuk mi magunkat anno, és különbenis, nem kellett játszani, hogy az összes elvitt pénzünket elköltsük.

Monte Carlo gyönyörű, a Hercegi Palota csodálatos, hihetetlen autók és yachtok, számomra elképesztő volt, hogy az utcákat lift is összeköti... leírhatatlan élmény volt ez a hétvége.

A lábainkat rongyosra jártuk, a 40 darabos ragtapasz épphogy elég volt :) 

Szeretnénk visszamenni, akár a gyerekekkel együtt, és hajjj, de jó lenne már az idén.

Este- meleg van és a narancs is érik  

Vonattal MC-ba

Nizza

És eltelt egy hónap...

Mondhatnám, hogy a rossz hatványozta magát, de ez nem teljesen igaz.. 

Az elmúlt hónapunkat az tette ki, hogy Tomi dolgait emésszük meg..

Tavaly óta együtt van Vickyvel, akivel eleinte tök okésnak tűnt minden. Valószínűleg a Gyerek azt hiszi, hogy most is tök okés minden, de Karácsony óta 3szor tette ki a fiunk szűrét, és 3szor segítettük ki a gyerekünket a gödörből..Majd mikor már-már úgy tűnt, hogy Tomi túl van Vickyn, akkor hirtelen újra érdekelte őt Tomi és még mélyebben belemart..

Most az "épp jóban vannak" stációnál tart a kapcsolatuk, ami magában hordozza mostanra azt is, hogy ilyenkor a fiunk formálisan viszonyul hozzánk.

Nem tudunk nem haragudni Vickyre, ui nekünk, szülőknek felér egy tragédiával az, hogy úgy láttuk a gyerekünket, ahogy azelőtt soha..

Szóval mostanra jutottunk el odáig, hogy nem tudunk mit csinálni, el kell fogadnunk ezt az egész hülye helyzetet, még akkor is, ha viszketőrohamot kapok, amint újra ez a téma.

Mi ott vagyunk Tominak, ha kellünk, szeretjük és persze aggódunk, de amíg élünk ezt tesszük majd szerintem.

Így még jobban várom a jövő hétvégét, amikor is végre elmegyünk kettesben Nizzába és Monaco-ba.

Egy hónappal ezelőtt ugyan azt írtam, h majd Hanna és Tomi vigyáznak a srácokra, ez mostanra Hannára redukálódott, meg persze Karira, de azért ő még mindig csak 17.

A gyerekek jól vannak, gyönyörű idők vannak, sokat vagyunk kint. Beindult a túrázás is, igaz én még csak ide, a Devil's Bit-ig aljáig mentem fel, de kezdetnek jó volt. 

Jancsi veszettül nyúlik, lassan olyan magas lesz, mint én. Nagyon szeret zongorázni, most épp Hannától tanulta meg az Amelie egyik betétdalát.

Marci is nyúlik, a lába laza 44-es lett egyik napról a másikra. Ő gitározgat, de elég hangulatfüggő még nála.

Benikénk kicsit megvastagodott a tél alatt, tisztára olyan most, mint Tomi volt 9 évesen. Sokat beszélgetünk vele az egészséges ételekről, meg a fittségről, hogy értse is, miért kap kevesebb kenyeret, miért nem kap annyi csokit és miért jelent meg heti rendszerességgel az életében a cardiozás.

Tominál anno ez bevált, remélem, hogy ennyi elég lesz Beninek is.

Kari készül egy "ott alvós" sportnapra, amit az egyik tanár szervez, amúgy jól van, sokat tanul, jövőre érettségizik.

Hannus itthon készül a vizsgákra, nagyon szorosan betáblázta magát, jól akar teljesíteni.

Közben megjelent az első publikációja, nagyon büszkék vagyunk rá: több száz esszéből válaszottak 10-et ki az egyetemi lapba, ami egy évben csak egyszer jelenik meg.

Itt és másutt....

Ha a tavalyi évet utáltam, akkor az idei évkezdést kifejezetten gyűlöltem....

Nagyon kemény időszakon vagyunk túl, gondolkoztam, hogy részletezzem, de mi úgy sem fogjuk elfelejteni,  és a gyerekeink sem. 

Persze meg lehet találni minden rosszban a jót is, pl. hogy a nagyobb gyerekeinkkel még jobban összekovácsoltak minket a történtek. 

A szörnyű események beárnyékolták azt a nagyszerű dolgot, hogy sikerült január 29.-én felmondanom, ui. találtam egy másik állást. 

Persze örültünk, de igazán mostanság tesz felhőtlenül boldoggá minket. 

Majdhogynem álom állásnak is mondanám, ui. 200 méterre van a lakástól, hétfőtől-csütörtökig dolgozok, magasabb kezdőórabérrel, mint amennyiért eddig, és 3 hónap után emelik. A slussz pedig az, hogy még egy egy éves szerződést is sikerült kiharcolnom. :D 

Persze új életstílust kell felvenni, de mit mondjak, nagyon jó megszokni, hogy újra normális életünk lesz-lett: szabad hétvégék, szabad esték, szabad karácsony és húsvét. :D

Megleptük közben magunkat, április végén elutazunk egy hétvégére, Hanna és Tomi felügyelik a kisebbeket. 

A gyerekek jól vannak, okosak, szépek, nőnek és öregszenek.

Megünnepeltük közben Marcikánk 12., Jancsi 14. és Tomi 20. szülinapját. Hanna és Kari eltöltöttek egy hetet Angliában: Londonban és Alan tesójáéknál. Benit pedig megválasztották februárban a hónap tanulójának. Lars pedig csak szimplán cuki.

2014 évvége

Ezúttal nem olvasom vissza a tavalyi ilyenkor írt ún "évérteklést"...legfőképp mert nincs rá idő. Azonban bármennyire sűrű a nap, mindenképpen szerettem volna lezárni valahogy itt is ezt az évet. Hosszú idő óta a legrosszabb évünk volt, ez az igazság. Több fronton is tetőzött a rossz, amit persze túléltünk, (hiszen ebben különösen jók vagyunk....) megoldottuk, de azt hiszem fogalmazhatok úgy, hogy sokat kivett belőlünk ez az év. 

Talán eredményként pont a túlélést lehetne megjelölni. Tele vagyok, tele vagyunk tervekkel a jövőre vonatkozóan, és persze konkrétan a 2015-ös évre vonatkozóan is. Egy részük rajtunk múlik, és tudom, hogy ezeket meg is fogjuk valósítani....más részük viszont nem rajtunk, hanem vagy másokon, vagy a körülményeken múlnak (amik sokszor "ormótlanok", mint tudjuk ugyebár :):):)) Azonban mi harcos fajta vagyunk, és minél jobban ütnek, annál keményebben álljuk a sarat, és annál keményebben ütünk is vissza :):)

A legfontosabb, hogy a srácokkal minden rendben, szépen haladnak továbbra is a kijelölt úton, és mi nagyon büszkék vagyunk rájuk. Hannus meglepődve vette át a postástól a csekket egy diszkrétebb összegről, amit azért nyert el, mert évfolyamelsőként végzett az egyetemen :)..nem is számított erre egyáltalán. Tomi rendületlenül menetel előre a jogi karon, jottányit sem csökkent se a kedve, se a teljesítménye. Jövő nyáron a terv szerint indul Németországba, hogy a harmadik évet egy német egyetemen végezze el. Karinak kiváló lett az eredménye a gimiben, és Jancsi is teljesen jól beilleszkedett a középiskolába....annyira rohan az idő! Már csak Marci és Beni koptatja az általános iskolát, és mindketten jól tanulnak, és ami még nagyon fontos: szeretnek iskolába járni. Azt hiszem ennél nem kívánhat egy szülő többet, hogy minden rendben legyen a gyerekek házatáján.

A 2014-es évben nem csak rossz dolgok történtek. Mindenképpen említésre méltó esemény volt, hogy összehoztuk a nem kis szűk családot, és sikerült egy olyan hétvégét megszervezni, hogy a testvéremék Angliából a három gyerekükkel együtt itt legyenek, és a szüleim is egy időben. Fantasztikus volt, remélem még lesz rá alkalom. A másik fókuszpont, minden kétséget kizáróan Lars, akivel gazdagodott a családunk. Egy cukorfalat kiskutya, aki rengeteg szeretetet kap tőlünk, és aki rengeteg szeretetet is ad nekünk. 

Szóval néhány óra múlva véget ér az év, Isten veled 2014 és hajrá 2015! BUÉK minden erre járónak!

Gonosz Én csőre töltve

Nyáron betelt a pohár a munkahelyi diszkriminációval, és a Cég által felkínált lehetőséggel élve, segítséget kértem a Cég erre szakosodott szakértőjétől. Tudjátok: írj nyugodtan, biztosítják, hogy minden problémát bizalmasan kezelnek és harmadik félnek nem adják ki az adatokat blablabla ..

Nos, a Cég Bizalmi Ember/Nőj/e felkeresett telefonon, és kérte, hogy próbáljak meg beszélni a Főnökkel. 

Szó szót követett, nagyon megértően, már-már mézes-mázos hangon búgta, hogy tulajdonképpen 

1. neki időre van szüksége, hogy finoman utána járjon a problémámnak, 

2. addig is beszéljek a főnökkel, hátha megoldódnak a gondok.

Majd jó pár hét gondolkodás után sikerült annyit összeszednie, hogy tulajdonképpen a Cég Panasz Politikája az, hogy hivatalosan írjak a Főnöknek. 

Kérdezem, hogy ez most komoly.. Tényleg annyit tudnak, hogy forduljak ahhoz az emberhez, akivel a problámám van...? Persze ragaszkodtam, hogy minden egyes telefonálás után írja le az ott elmondottakat, csak, hogy nyoma legyen az összes kommunikációnak.

A legmegfoghatóbb dolog az az, hogy lazán, mindenféle gagyi indokokkal nem adja meg a 2*25c fizetésemelést, lassan két éve... Ez az, amivel tudok érvelni, mert az, hogy szerintem idegengyűlölő, az sajnos jelenleg a kutyát sem érdekli.

Az elmaradt pótlékok alaphangon egy ezres már, de ez csak az alap, nincs benne a vasárnapi pótlék, vagy az esti-éjszakai pótlék.

A végső levelemben megköszöntem a nagy semmit a segítségét és biztosítottam afelől, hogy jelenleg nem fogok élni azzal a szuper megoldással, hogy írjak a Főnöknek, de amint nem fogok függeni a Cégtől, megteszek mindent, hogy a nekem járó pénzeket behajtsam. 

Tuti,ami ziher belépek a SIPTU-ba is ( szakszervezet)

Minap egy előre bejelentett spontán vizitre lejött a dublini irodából a Bizalmi Néni és mindenféle papírokat ellenőrzött ... és épp, mikor egy újabb továbbképzésről jöttem haza Dublinból, hívott a Főnök, hogy van egy jó híre... Megad 25 c emelést és 250 euró visszatérítést. 

Hogy ez az összeg hogyan jött ki, nem tudom, de ő így számolta ki. ÉS kész. 

Sebaj, apró léptek, legalább lesz egy kis extra Karácsony előtt, de elővettem már a Gonosz és Bosszúálló Énemet és mindent meg fogok tenni, hogy ne maradjon ennyiben a dolog. Hogy csessze meg.

Egyre inkább gyűlölök bejárni dolgozni, mert mindennapra jut valami csesztetés, de keményen állom a sarat, rajtam senki sem fog fogást találni egykönnyen.

(Ja, és a kórház levélben kért bocsánatot.)

LARS

Hosszas és alapos agyalás után, Beni karácsonyi listája megadta az utolsó lökést és elkezdtünk kutyát keresni a gyerekeknek.

A fajtiszta kutya nem jöhetett szóba, ui eszünkbe sincs 6-800 eurót adni egy kutyáért. Az örökbefogadás is felmerült, de mindenképp kölyköt akartunk, és az igen ritka sajnos a menhelyeken..

Így, mikor minden gyerekünk itthon volt végre, a nagyokat beavatva, elmentünk és vettünk egy 8 hetes golden retriever-berni pásztor keverék kiskutyust.

LARS lett a neve, ez volt az egyetlen, amire mindenki áment mondott. 

Még a 20 éves gyerekeink is földöntúli vigyorral a fejükön jöttek-mentek, a kicsik, élükön Benivel meg teljesen odavannak. 

Igazából nekünk lesz extra feladat, de már most látszik, hogy Lars (Lárszi-Bárszi by Beni) okos kutyus lesz, az első éjszaka volt necces, de ma már este este 10-től reggel 7-ig aludt.

HarryPotter lett belőle, a lépcső alatt csináltunk neki helyet, tettünk fel babarácsokat, hogy ne jöjjön fel az emeletre és a nappaliba se (mmint engedély nélkül LOL ).

Halloween 2014

Tavaly Jancsi műtétje miatt csináltunk halloween-i házibulit, szigorúan csak mi persze.

Idén meg szinte felháborodtak a gyerekek, mikor mondtuk, hogy az csak egyszeri alkalom volt. És mikor láttuk az elszontyolodott arcukat, elővettük a tavalyi cuccainkat és perszehogy kifestettük magunkat is.

Volt zene, meg süti, meg üdcsi, meg tonnányi csoki persze. 

Idén 36 zacskónyi csoki-csomagot csináltunk, aztán igen gyorsan még vagy 10-et, aztán, mikor az is elfogyott, bedobtuk a srácok által nem kedvelt és/vagy általunk  nem engedélyezett édességeket/chipseket a kínálósba.

Még 27.-én felkerestünk egy Halloween shop-ot Kilkennyben, nagggyon durva cuccok is voltak, és mi is bevásároltunk persze, vettünk parókákat, hörgős csontvázat az ajtóra.

Tomiék Dublinban maradtak, ők buliztak, Hanna meg diplomaosztón volt: Damo ugyanis mostmár hivatalosan is diplomás asztrofizikus. :D

Huszonkettedik

Ma ünnepeljük a huszonkettedik házassági évfordulónkat. Elképesztően változatos volt az együtt töltött idő, és biztos vagyok benne, hogy a jövőnk sem lesz unalmas soha. Sokkal régebben valamiért azt gondoltam, ez az általános, ti.hogy az emberek hosszú, boldog házasságban élnek. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy nem az. Sajnos jellemzően a házasságok szétesnek, vagy működnek, de nem boldogak benne a szereplők.

A mi házasságunk túlzás nélkül állítom, hogy tökéletes. Nem kívánhatnék jobbat senkinek sem. A kezdetektől fogva nagymértékű az egyetértés és az összhang közöttünk, Sosem tudtam azonosulni azokkal a férfitársaimmal, akik szarkasztikusan jellemzik a hosszú házaséletet. Tudom, hogy van, aki menekül, van aki elfojt, és van, aki pótcselekszik. Én az a fajta ember vagyok, aki abban hisz, hog ha valami nem jó, akkor lépni kell. Verus is ilyen ember, és az egész harcos eddigi életünkre ez az attitűd jellemző. Ha nem így lenne, valószínűleg nem tartanánk itt, ahol tartunk. Mert hol is tartunk...? Imádjuk egymást, imádjuk a gyerekeinket is, akik részben már felnőttek. A nagyok egyetemre járnak már, a kisebbek is mind jól teljesítenek az iskolában, kiegyensúlyozottak, egészségesek, és boldogok. Nem kell több ennél. Egy házasság működése itt látszik meg a legjobban, úgy gondolom. A gyerekeken.

De tény, hogy a gyerekek mind felnőnek előbb-utóbb, és az élet nem áll meg. Tele vagyunk tervekkel, elképzelésekkel a jövőt illetően, és tudom, hogy ahogy eddig is meneteltünk előre kéz a kézben, eztán is így lesz, és ugyan lehet, hogy nem, vagy nem teljes mértékben úgy fog alakulni az életünk, ahogy szeretnénk, de igazából nem is az a lényeg....Hanem az együtt megtett út, ez számít csak igazán.

Az út, amin nem kell sietni, hiszen a vége úgyis a vége. Minek rohanni...Ki kell élvezni minden pillanatot, amit nyújt az életünk, amit egymásnak tudunk nyújtani, amit a gyerekeink tudnak adni nekünk, és amit mi tudunk adni nekik. Úgy gondolom, az igazi sikeresség ebben rejlik. Az igazi boldogság itt van ebben....bennünk, a részletekben, a mindennapokban.

Ebben a szellemben haladunk, kéz a kézben..."a végtelenbe, és tovább!"