A második itt Írországban. És talán az első az életünkben, hogy nem a számolgatásról, a trükközésről, és a rokonok faragatlanságainak az elviseléséről szólt, hanem a családunkról, egymásról, a békés, meghitt ünnepi hangulatról, a sok mesés és eltalált ajándékról, a finom süteményekről. Még hó is előfordult nyomokban, ami errefelé nem jellemző.
Másfél éve vagyunk itt, ez alatt sok tekintetben megváltoztunk mi is, és sok mindent tanultunk. Nem csak angolul :D Emberi kapcsolatokra gondolok, világnézeti kérdésekre, ilyesmi. Karácsony a szeretet ünnepe és a családé. Asszem. Nálunk teljes mértékben egységes az az értékrendszer, ami kimondja, hogy a család az első. Így gondolkodunk és így is élünk. Hiszem hogy ezért olyan kerek az egység, amit alkotunk. Voltak sajnos, és elképzelhető, hogy lesznek is olyanok, akik megpróbálják ezt a kört megbontani, de senkinek sem fog sikerülni soha, mert igazak és őszinték az érzéseink, és komolyan hiszünk a másikban, valamint a gyerekeinkben. A Család egysége az egy folyamatosan formálódó valami, hiszen a gyerekek felnőnek, és párt választanak maguknak. Mi is beléptünk ebbe az időszakba, ami most indul, és jó sokáig tartani fog. És lehet, furcsán hangzik, de nem bánom. Nem csak azért, mert ez az élet rendje, hanem azért is, mert jó látni, hogy az erőfeszítéseink, a szándékaink azok nem voltak hiábavalók, és a gyerekek beváltják a ki sosem mondott elvárásokat, amiket támasztottunk/támasztunk irányukba. Ez egy rendkívül kellemes érzés.
Az élet sokszor hozott minket olyan helyzetbe Verbénával, ami embert próbáló volt. Vagy azért, mert akartunk valamit, amit nem tudtunk megvalósítani, vagy azért, mert az élet különösen nehéz döntés elé állított minket, vagy azért, mert másoktól függtek a saját dolgaink, vagy azért, mert lehetetlen helyzetbe hoztak minket. Az általános és mindenre vonatkozó üzenetem erre vonatkozóan az, hogy az embernek önmagával és a Jóistennel kell tudni elszámolnia, nem másokkal. Ha a tükörbe bele tudunk nézni, és nem köpjük szemen magunkat, akkor van rendben minden. Sosem az a fontos, hogy mások mit gondolnak vagy tesznek, és az mennyire igazságos, vagy igazságtalan. Az minden esetben kizárólag arra a másikra és a Jóistenre (Sorsra, Gondviselésre, Lelkiismeretre, stb…szabadon választható változó…) tartozik, az ő dolga. Az meg, hogy mi mit teszünk, mit gondolunk és mit cselekszünk, az meg a mi dolgunk.
Szóval szívemben a békével élem meg ezt a Karácsonyt. Mert olyan volt, amilyennek lennie kell az én szememben. Igen, volt kiabálás is, hogy na húzzatok innen kifelé a konyhából, mert képtelenség haladni ha állandóan láb alatt vagytok, meg volt tasli is, ami csattant diszkréten Beni tarkóján, amikor a matchbox-szal úgy arcon csapta Marcit, hogy utána órákig piros volt a feje….és volt fejfájás, és bosszankodás, és rohanás, és szenvedés…egyszóval ÉLET. Igazi, hamisítatlan, családi, élet. Nagyhangú, zajos, rumlis, boldog, és meghitt.
