Kanada, 9. rész

 Ezen a napon ismét a nagyváros volt a cél, egész pontosan a Centre island, ami néhány szigetet foglal magában az Ontario tóban, 10 percnyi hajókázásra a kikötőtől. 

Mielőtt elindultunk azonban, elintéztük a parkolást, és eldöntöttük, hogy veszünk még egy bőröndnyi helyet a visszaútra, mert nyilvánvalóan kelleni fog, annyi mindent vásároltunk már össze eddig is, és még ki tudja… Úgyhogy  reggel kinyitom a laptopot…és hoppá! Email a múzeumból….

MEGLETT A PONGI! – Valaki megtalálta, és leadta. Gyorsan leleveleztem az ügyintézővel, hogy akkor szombaton begyűjtjük. Leírta, hogy hol lesz hagyva, és majd igazoljam magam egy ID-vel! Micsoda jó hír : )

Aerlinguséknál gyorsan neki is álltam intézni a pluszbőröndöt…de valamiért nem ment.

 Máig nem tudom mi lehetett a gubanc, de végül negyed órás baszakodás szenvedés után úgy voltunk vele, hogy levonni levonták a pénzt, akkor nem érdekel, hogy az application miért nem látja. Egyébként néhány óra múlva kaptam emailt, hogy akkor lett foglalva még egy bőrönd, úgyhogy megnyugodhattunk.

A hotel reggelije ahogy haladtunk előre az időben, valahogy egyre szarabb lett. Péksütik már nem voltak, csak konzervkenyér, meg olcsó muffin….vaj egyre kevesebb, volt hogy a sajtos tálca tök üres volt. Nem tudom, talán a személyzet cserélődött le, de látható volt a hanyatlás lol. De szerencsére Verus isteni waffeleket sütött a kihelyezett géppel, úgyhogy éhen nem maradtunk így sem.

Sikerült egy olyan parkolót foglalni, ami konkrétan a kikötőben volt, ezúttal nem garázs, hanem szabadtéri. 

Átsuhantunk a reggeli városon, és letettük a verdát. A kompjegyet is még itthon megvettük előre, hogy ott már ne kelljen sorban állni. Hát, néhány komppal utaztunk már az életünkben, de ember legyen a talpán, aki abban a káoszban ki tudott igazodni, ami ott volt. Iszonyatos embertömeg, gyerekcsapatok a földön ülve….mindegy, természetesen megoldottuk, de élményszámba ment, az biztos. Ja, reggel kilenc körül volt, az egyik legkorábbi kompra vettük a jegyet. Az online vásárláskor leírták, hogy csak odafelé kell jegyet venni, mert vissza bármikor, bármelyik komppal lehet jönni. 

Az én tervem az volt, hogy bérelünk biciklit a szigeten, és körbebringázzuk. A kurva okos mesterséges intelligenciával működő Chatgpt (akit én már csak csetPetinek, vagy simán Petinek hívok) óva intett, hogy korán menjünk, mert hamar elfogynak a bringák. Csekkoltuk, hogy 10:30-kor nyit a köcsönző….mondjuk nem kapkodják el, ahhoz képest hogy főszezon van…Kikötöttünk, lejöttünk a hajóról, lefotóztuk a térképet, hogy tudjuk, mi hol van….Elképedve olvastuk az egyik táblán, hogy prérifarkasok is élnek a szigeten (Coyote), és hogy ha látunk, mit kell csinálni, hogy ne támadjon meg…..(anyád….lol)…

Az is feltűnt, hogy ebből a narancssárga bicikliből, (Tangerine)amivel egész Torontó tele van, itt is sorakozott vagy 100 db minimum. Leültünk egy padra, és utánanéztünk, hogy ezek az application-el bérelhető bringák milyenek. Amellett hogy elég drágák, kiderült, hogy max másfél óráig lehet csak nálunk, utána le kell parkoltatni. Aztán persze rögtön újra kiveheted, de akkor is macera. Plusz a Peti azt mondta, hogy masszív, de nehéz bringák ezek, úgyhogy maradtunk a rendes bringakölcsönzőnél, el is indultunk a sziget másik partja felé, mert az üzlet ott volt.

Csodaszép amúgy az egész hely, rengeteg zöld minden irányba, kiírás hogy légyszi lépj a fűre, padok mindenhol, madárcsicsergés, hatalmas kertek, díszvirágok, alacsony medencék, kis szökőkutakkal….kifejezetten idilli helyszín. Ja, és ragyogó napsütés már reggel 10-kor, szerencsések voltunk. 

Közben Verus előállt egy ötlettel…nézte a weboldalát a kölcsönzőnek, hogy vannak négykerekű, fedett bringák is, olyanok, mint a Bringóhintó a Margit szigeten…mi lenne ha olyat vennénk ki, és akkor tudunk beszélgetni amíg tekerünk, és a hátizsákot is berakhatjuk a kosárkába, ami ezeken van….

Elsőként értünk a még bezárt kölcsönzőhöz, úgyhogy szépen várakozó álláspontra helyezkedtünk, néztük közben az embereket, a parkot, ja meg persze a prérikutyákat, hátha látunk egyet. Nem láttunk. Közben kinyitott a bolt, szimpatikus kis indonéz ott dolgozókkal, és ki is vettünk egy négykerekűt. (Abba ne menjünk bele, hogy le kellett adni egy hatósági igazolványt – jogsi vagy útlevél, - amit csak akkor adnak vissza, ha visszaviszed a járgányt…aminek szerintem illegálisnak kéne lenni, mert az oké, hogy kérnek kauciót…de egy hivatalos iratot nem tarthatnak vissza…és mi van ha elveszítik, vagy megrongálják, akkor mennyi kellemetlenség/plusz költség? Nem tudom, hogyan működhetnek így, de nem akadtam nagyon ki rajta, nyaralunk, pihenni, szórakozni jöttünk, nem balhézni…)

Voltak megszorítások, hogy csak betonos úton mehetünk, és nem mehetünk át semmilyen hídon valamelyik másik szigetre, továbbá nem hagyhatjuk magára, stb stb…De okés volt, hiszen a főszigeten voltunk, ami elég nagy volt önmagában is. Amúgy meg tök jogos hogy a hídon nem lehet átmenni, képtelenség azt a nehéz monstrumot bármilyen emelkedőn felhajtani….sebességek nincsenek, és hát csak ülve lehet hajtani, mert tető van felettünk, tehát az erőkifejtésbe nem lehet a gravitációt belevinni, térdből kell dolgozni, ami azért nem olyan kellemes….több mint 10 kilométert tekertünk ezzel a vasszörnnyel.

Gyönyörű helyeken álltunk meg, és csodáltuk meg Torontót. Volt olyan útszakasz, ami szivárványszínűre volt festve, és ki volt táblázva, hogy hol kell letérni a nudista strandhoz, és hogy tilos fényképezni, és hogy body positivity van, mindenki vegye tudomásul : D Toronto híresen szabad szellemű hely már nagyon régóta. ( Faludy sem véletlenül jött ide annak idején Eric Johnson-nal). 

Mindkét irányba kimentünk a végéig a szigetnek, közben okosan töltöttük a telefonjainkat is, majd leadtuk a bringát, vettünk kávét, és elindultunk gyalogosan keresni valami olyan spotot, ahol le tudunk a parton heverni. Előtte azonban a hatalmas épületbe léptünk, hogy átvegyük a fürdőcuccot. Akkor itt említem meg, hogy végig Kanadában fura volt, hogy a közvécékben az oldalfalak kb. térdmagasságtól indulnak és vállmagasságig tartanak, szóval takarják azt, amit kell, de amúgy lent és fent tökéletesen látszik minden. Nem az összes hely volt ilyen, de a legtöbb. Namost itt az öltözőknél ezt még tovább vitték…ugyanúgy térdtől vállig, de csak 3 oldalról. A negyedik oldal full nyitott. Tehát mindenki úgy öltözik át, hogy aki elmegy fülkesor előtt, az beláthat. Mármint ha odanéz. Fura volt, de hát úgy voltam vele, ha valaki pont az én seggemre kíváncsi, akkor megérdemli a látványt, úgyhogy túltettem magam rajta, inkább csak érdekesség. Verus mondta, hogy a női oldalon detto ugyanez volt. Túlestünk a procedúrán és elindultunk lefelé a part mentén.

Még annyi, hogy ezen a részen, ahol volt a kölcsönző, az öltöző, itt voltak a helyek, ahol lehet ételt-italt venni, a kávénkat is itt szereztük be, és itt is volt egy darab egység, ahol alkoholos italt (sört) lehetett venni, és az elkerített részben elfogyasztani. Onnan kihozni már nem lehetett. Ki volt táblázva, hogy alkoholt fogyasztani tilos az egész szigeten, kivéve ebben a kb. 25-30 négyzetméteres teraszon….mert ugye Ontario füst- és alkoholmentes….

Nagyon sok homokos beach-rész van, de annyira meleg volt, hogy a homok égette a talpunkat. Itt a sétány és a beach közötti vékony sávon voltak csak fák, és néhány pad, árnyékban. Verus ki is szúrt egy üreset, és elindultunk felé. Észrevette azonban ezt a pad mellett, pléden üldögélő kínai testvéranyánk, és mire a padhoz értünk, földöntúli fürgeségről adva tanúbizonyságot, a pad 80%-át telepakolta a földön lévő plédről a cuccaival. De még cipőket is felrakott, épphogy le tudtunk kuporodni a pad végére. A nő persze továbbra is a földön ült a pléden, és nagy hangon kárált kínaiul valakivel. Sem ez, sem az a tény, hogy rengeteg kínait láttunk ezeken a narancssárga app-on bérelhető bicikliken úgy tekerni, hogy a telefon a kis kosárkában volt, képernyővel a biciklis felé, és videochat-ben, kurva hangosan beszélgettek, miközben haladtak a bringával….nem szerettette meg velünk a kínaiakat, ez az igazság. Hangosak, erőszakosak, bunkók….nem állítom, hogy mind ilyen, de akikkel mi találkoztunk, azok mind ilyenek voltak.

Inkább felálltunk, és elindultunk tovább a part mentén. Végül találtunk egy tök jó helyet, de én szintén csak bokáig voltam hajlandó a vízbe menni, mert nagyon hideg volt. Bezzeg Verus jókat úszott a vízben, pár méterre a vadlibáktól, meg a csónakos lifeguard-tól : D

Pihengéltünk, nézelődtünk, megittuk a kávét, és megbeszéltük, hogy akkor sétáljunk vissza a kikötőhöz, és kompozzunk vissza a városba. El is indultunk. Közeledve a komphoz észrevettünk egy elképesztő hosszú sort, emberek álltak a tűző napon….egymásra néztünk: -Ugye nem? – kérdezte Verus. -De! – feleltem, és megbeszéltük, hogy én beállok a sorba, akármi is legyen, Verus meg lecsekkolja hogy ugye nem ez a sor vár a visszakompra. Hát de. Ez a sor volt az. Mert ugye az idefelé kompokra negyedórás időablakok szerint lehet venni a jegyet, és pikk-pakk el is fogy, igyekezni kell, de visszafelé kb. le se szarja senki, hogy ki hogy jut vissza, és mennyi idejébe kerül. Persze voltak vízitaxik is, koponyánként asszem 20 dollárért, de hát ha egyszer kifizette az ember a kompjeget, miért fizessen még egyszer? 

Plusz csak azalatt a 10 perc alatt, amíg Verus visszaért hozzám, kb 100 ember állt már be mögém. Tűző napon álltunk kb egy órát, aztán bejutottunk abba a sorba, ahol volt legalább árnyékoló felettünk.

 Itt újabb egy órát vártunk….ugyanis annyira tele volt a komp, hogy meg kellett várni, amíg megjön, leszállnak, felszállnak, átmegy, ott leszállnak, felszállnak, átjön, és újra leszállnak az emberek. Közben 5-6, egyenként minimum 30 fős kölyökcsapat volt, akiknek elsőségük volt a felszálláskor. Ha idefelé azt hittem sok ember volt a komp környékén, akkor ezúttal revideálnom kellett, mert az semmi volt ahhoz képest, amit visszafelé tapasztaltunk.    

Visszajutottunk tehát valahogy a városba. Megdumáltuk, hogy visszaülünk a kocsiba, és hazafelé keresünk egy nagy Walmarts-ot, ahol tudunk bőröndöt venni, hazamegyünk a hotelbe, és visszajövünk a városba megnézni hogy milyen az esti, kivilágított Toronto.

A Walmarts-ba, ami akkora volt, hogy el lehetett tévedni benne simán, nagy csalódásunkra nem volt nagy bőröndválaszték, de azért tudtunk venni egy jó nagy táskát, amit lehet húzni, és szép nagy Canada felirat is van rajta, úgyhogy emléknek sem utolsó. Vásároltunk, aztán hazaaraszoltunk a nem kicsi forgalomban. A hotelben aztán tisztálkodtunk, megöltöztünk szépen, és irány a City! (A srácoktól apák napjára kapott Navajo ingemet vettem fel, amit az USA-ból hoztak nekem :))

Ugyanabban a parkolóban foglaltunk helyet, a parkolóőr megismert….nevetve mondta, hogy ma már voltunk itt, csak másik ruhában LOL….Naszóval ha Toronto szép nappal, akkor este meg lélegzetelállító!. 

Az ember csak nézi, nézi, nem tud betelni a látvánnyal. Millió ember, mindenki jön megy. Bolyongtunk a fények között, elmentünk mindenfelé, majd a kikötőnél találtuk egy pizzasütőt, ahol vásároltunk pizzát meg sört, és kiültünk a partra. Találtunk egy tökéletes padot, tökéletes kilátással. Itt aztán pizzáztunk, söröztünk, és még egy szivart is elszívtunk. A levegő balzsamosan lágy volt, lehetett 22 fok talán… Ideális időnk volt, és ideális helyen voltunk : )

Jóval éjfél után estünk haza….Itt elmesélem, hogy amikor későn értünk vissza a hotelbe, elég nehéz volt parkolóhelyet találni. Egyszer reklamáltunk is, hogy de akkor mire fizettük a napi 8 dollárt, ha a hotel előtti parkoló tele van, és egy kezemen meg tudom számolni, hány atutó tükrén fityegett az engedély….De mindenki csak a vállát vonogatta….boldog-boldogtalan megállhat a hotel parkolójában, és parkolhat, senki le se szarja. Ha előre tudtam volna, akkor nem fizetünk a parkolásrért. Mondjuk ennyi baj legyen, ez azért nem egy komoly probléma.