Írkefír: Kanada, 5. rész

A következő napra terveztük az első olyan napot, hogy a kocsit leparkoljuk bent a belvárosban, és gyalogosan felfedezzük Torontót. Így is lett, jól bereggeliztünk a hotelben, és irány a város. Verus talált egy szuper appot, amivel lehetett parkolóhelyeket keresni, és foglalni is, ugye nem volt mindegy, hogy a garázs mekkora, hogy ez a monstrum beférjen, és ne zúzzam le a tetejét.

Már az út is egy élmény volt, nem érdekelt a forgalom. Pedig a 401-esre is rá kellett hajtanunk, ami 2x10 sáv, állítólag északamerika legforgalmasabb útja napi több mint 500 ezer járművel…és ha néha lassan is, de haladt. Jó magasan ültünk, szólt a country….mi kell még? : )

Leparkoltuk a kocsit végül asszem egy belvárosi luxushotel parkolójában. Feljöttünk a lifttel, kiléptünk az üvegpalotából, és bammm….megláttuk a sok hatalmas felhőkarcolót, meg köztük a még magasabb CN tower-t. Hát mit mondjak, valami elképesztő látvány volt. Szédelegtünk pár percig, kerestük, hogy merre kell indulni a kikötő felé…mert az első programunk a Toronto City Cruise hajókázása volt, hogy a vízről is megcsodálhassuk a város képét.

Irányba tettük tehát magunkat, és elindultunk a kikötő felé. Csodálatos, napos időnk volt, a nyüzsgő város, a forgatag mesés volt, és mégis valahogy sok zöld van, és az emberek sem idegesek. Az első benyomásunk az volt (és maradt is aztán végig), hogy Toronto nagyon élhető hely. Olyan nincs, hogy ne tudj leülni egy padra valahol, vagy ne tudd feltölteni a vizespalackodat ingyen, vagy ne tudd kidobni a kávéspoharad valahova mondjuk 3 perc sétán belül.

A kikötőben elfogyasztottunk egy finom kávét, és irányba vettük a City Cruise stégjét, ahonnan indult a hajó. Be is álltunk másodikként a sorba, és miután lescannelték a qr kódot a telefonjainkon, mehettünk is. Az emeleten a legjobb helyet foglaltuk el. Másfél órás volt kb. a kör, amit tettünk, elhúztunk a város előtt, behajóztunk a Centre szigetig, majd vissza. A város látványa lélegzetelállító. Valami fiúka egy mikrofonba folyamatosan beszélt, érdekességeket a városról, meg hogy hol mi látható. Elmesélte, hogy nemsoká elkészül a Pinnacle nevű toronyház, ami magasabb lesz, mint a CN torony legfelső kilátója. Elmondta hogy a nagy kupola a torony mellett az a Rogers Center, ami Toronto baseball csapatának, a Blue Jays-nek ad otthont…magyarázott a cukorfeldolgozóról is, ami a város mellett a parton van a kikötőben. Közben repülőgépek húztak el felettünk, merthogy az egyik szigeten üzemel egy kisebb reptér is.

Futurisztikus élmény volt, mintha egy filmben lettünk volna. Óriási élménnyel gazdagodva tértünk vissza a kikötőbe. Első dolgunk az volt, hogy E simet intézzünk Verus telefonjába is, mert az enyém a folyamatos hotspot miatt állandóan felforrósodott. Amikor ez megvolt, irányba vettük a Ripley Aquarium-ot, ami a következő programunk volt. Gondoltuk, az majd pihentető lesz, klímás nagy komplexum, megnézzük a halakat, iszunk egy kávét-sütit a kávézóban, és lazítunk…..aha….hát nem. Életemben nem láttam még ennyi embert. Kölyökcsapatok, családok, elképesztő tömeg, konkrétan alig fértünk el….ugyan volt kávézó, íme....:

de olyan szinten tömött volt, hogy onnan csak menekülni lehetett. Amúgy nagyon szép volt, meg minden….már amennyit tudtunk látni….érdekesség, hogy a cápák részen rendesen mozgójárda volt, hogy a népeknek még sétálni se kelljen.

Rendesen megkönnyebbülés volt kilépni a tágas utcára a kánikulában. Kerestünk egy Tim Horton-t (én csak hortinak hívtam) ez egy kanadai gyorsétterem lánc…vettünk magunknak némi kaját, és kisétáltunk a kikötőbe, ahol egy padon, árnyékban elfogyasztottuk. Már jóllakottan beindultunk a városba. Első utunk a Hoki stadionnál lévő hírességek csarnokához vezetett, megnéztük a shopot, a szobrokat, minden nagyon impresszív volt. Ha hokirajongó lennék, talán vettem volna magamnak egy pulcsit, de így valahogy nem volt kedvem ilyen minimum 300 dollárért venni egy hoodie-t. Elképesztő árak voltak.

Onnan tovább sétáltunk, megkerestük a kutyás szökőkutat, erről mál olvastunk itthon is, asszem 24 kutya (meg egy cica is)….áll körben, és mindannyian a szökőkút tetején lévő aranycsontra áhítoznak. Nagyon cuki.

Itt kicsit megpihentünk, leheveredtünk a fűbe, tőlem kábé egy méterre meg egy mókus ugrabugrált. A tér másik felére átsétáltunk, hogy megnézzük a híres, eredeti „flatiron” (vasalóház) épületet, ami ugyan van New Yorkban is, de állítólag ez volt az eredeti…hát pofára estünk, mert full be van állványozva, éppen felújítják….sebaj, cserébe lencsevégre kaptunk pár FIFA-s hódszobrocskát : )

Még sok időnk volt, mert a harmadik, fix programunk a CN tower volt, este hétre foglaltunk időpontot, igen zsúfolt, hetekkel előre kell foglalni, mert elfogynak a helyek. Szóval volt egy csomó időnk még, elsétáltunk a helyi főtérre, ahol szürreális hangzavar és káosz volt….Egy sötétbőrű faszi nagy hangon kántált a bibliából, egy másik fazon valami szórólapo osztogatott, és közben a koránt dicsőítette, közben a középen lévő színpadon dobolt valaki folyamatosan….és 5 percenként egy junkie vagy egy csöves hevert az úton, vagy vakarta a retkes lábáról a nemtommit…..mondom, szürreális volt, de érdekes.

Beszédültünk végül valami shopping centerbe, és ittunk egy kávét-ettünk egy fagyit, majd némileg megpihenve továbbálltunk….megnéztük élőben a City Hall épületét, ami két félköríves hatalmas épület, egymással szemben…emlékszem gyerekkoromban (gyűjtöttem az érméket) volt egy nagy egydollárosom, aminek a hátoldalán ez az épület állt…..

miután ezt is megnéztük, lassan elindultunk a torony felé, mondván, nem baj ha előbb odaérünk, hátha előbb fel is engednek. Közben iszonyatos embertömeg volt, mert kiderült, hogy pont aznap este valami óriási baseball meccs van a Rogers Centerben, ami ugye rögtön a torony mellett van….40ezer ember befogadására képes….teltházas meccs volt az nap este.

Odaértünk a toronyhoz, hát a pofánk leszakadt a sortól, ami állt a bejárathoz. Egyenruhás fiatalok terelték az embereket, mint a birkákat….Mit volt mit tenni, beálltunk mi is a sorba, bár még nem a mi időnk volt. Aztán félre is állítottak minket, mondván, hogy mi a hét órások vagyunk, álljunk félre, mert most még csak a 6:45-ösöket engedik fel…úgyhogy félreállva vártunk még. Aztán eljött a mi időnk is, és beengedtek. Odabent elkérték a jegyeinket, és újra sorban álltunk. Aztán kb 20 perc múlva megint elkérték a jegyünket, és megint álltunk tovább.

Olyan nagy kígyózó sor volt, hogy a végét sem láttuk. Alattunk az óriási ajándékshop, azt lehetett nézegetni. Kb. 1 órás ácsorgás után (volt itt is kötelező fotózás, de már rutinosan mentünk tovább…(.ez az egész azért van, hogy kifelé menet megvehesd jó drágán a rólad készült képet…kicsit vicces, hogy mindenki kezében ott a telefon, és kismillió képet csinálhat ingyen…akkor miért fizetne bárki is…? De mindegy, ez van) végre odajutottunk a lifthez, és fel tudtunk menni a kilátóhoz. Itt két szinten lehet nézelődni, van üvegpadló is…innen aztán némi újbóli sorbaállás után még feljebb mentünk a lifttel a legmagasabb „observation point”-hoz, és innen is megcsodáltuk a tájat, meg a teltházas stadiont alattunk. 441 méter magasban voltunk.

Lejöttünk a lifttel, átszédelegtünk a shop labirintusán (szokásosan nem lehet máshol kijutni, csak az ajándékbolton keresztül), és kijutottunk az utcára. Nagyon nagy élmény volt, de soha többet nem csinálnám újra….Beállsz a sorba, onnan nincs menekülés, nincs visszaút…..sehol egy szék, egy pad, bele se gondolok, mi van ha valaki rosszul van a 40 fokban…(klíma nyema)…vagy begörcsöl a lába, vagy mittudomén…mint egy csapda kb…

Kifelé menet megálltunk a Beavers Tail nevű lánc egyik büfékocsijánál…ez is ilyen kanadai cucc, ugye hódfarkat jelent, és a következő az édesség, amit kapsz: édes lángostészta, hódfarok formában, tehát egy fánkszerű placsni, és akkor választhatsz kb 12 félét…van oreós, van fahéjas almás, pecándiós juharszirupos….én pl. reeses-eset kértem (naná)…hát, nem volt könnyű megenni. Rengeteg mogyoróvaj, rengeteg nutella, rengeteg reese pieces…legalább egymillió kalória.