Kanada, 8. rész

 Az éjjel alig aludtam, olyan bűntudatom volt csóri Pongi miatt. Hogy a fenébe veszíthettem el….nyilván a túl sok inger. Mindenestre első dolgom az volt reggel, mikor felkeltem, hogy írtam egy emailt a ROM-nak, hogy ha véletlenül valaki leadja Pongit (küldtem róla képet), akkor értesítsenek, mert vasárnapig még Kanadában vagyunk. Hamarosan jött egy -gondolom generált- válasz, hogy persze, ha valaki leadja, írnak, de nem tudják garantálni, hogy mikor, tekintve a sok látogatót, blablabla….

A mai program az volt, hogy akkor keresünk végre egy frankó helyet a Huron tó partján, és megpróbálunk megmártózni benne. Azt írta a gugli, hogy ennek a tónak valami mesésen szép színű a vize, valami természeti jelenség okán….úgyhogy a szokásos hotelreggeli után, kávéval erősen betárazva, el is indultunk. Verus kinézte a Port Elgin nevű strandot, ingyenes nyilvános parkoló, közvécé, kiépített part, juhéj. 2-300 km a hoteltől,

 Verus vezetett végig, így én terpeszkedhettem az anyósülésen, kávézgatva, és nézve a vidéki Ontáriót.  Tökéletesen rendben tartott farmok, kastélyszerű paloták, és egyszerűbb, sőt, itt-ott kifejezetten lepattant faházakat láttam. Olyan tipikusat, is, amit sok amerikai filmben lehet látni….hogy szutyok ház, kupleráj körülötte, fatornác, azon kint egy ócska hintaszék, benne a tulaj belegyógyulva néz ki a fejéből…

Útközben annyi és olyan kamiont láttunk, hogy nevetve beszéltük meg, hogy felszámolunk mindent Írországban, megszerzem a kamionos jogsit, és kijövünk Kanadába kamionozni az életünk hátralévő részében…

Leértünk a beach-re. Tényleg tök jó hatalmas parkoló, a közwécé is rendben volt, átöltöztünk, és kivetettük magunkat két kényelmes strandszékre a partra. Sokan voltak, viszont sajnos nem kifejezetten strandidőt fogtunk ki. Erős szél, hűvös levegő. Én térdig mentem csak be a vízbe, Verus bátrabb volt, de ő sem uszigált sokat a tóban. Ellenben a látvány csodaszép volt, és láthattuk a különleges színű vizet is, igaz, nem a partnál, hanem kicsit beljebb váltott a szín arra a mély azúrkékre…próbáltam befotózni, de élőben  sokkal szebb.

Vittünk magunkkal ételt-italt, úgyhogy elidőztünk itt kicsit, majd visszasétáltunk a kocsihoz. Itt végre kipróbáltam, milyen érzés egy pickup lehajtott hátsó ajtaján ücsörögni….sőt, még be is feküdtem kicsit a platóra….aztán elindultunk szépen hazafelé.

Az van, hogy mivel betartottuk végig a szabályokat, ezért konkrétan – pláne ekkora verdában – tényleg nagyon lassan telik az idő útközben, és olyan, mintha nemistudom…30-al mennénk, pedig 80-al mentünk. Úgyhogy szépen el is telt az egész nap. Külön érdekesség, hogy láttunk egy amish szekeret, is, három kisgyerek békésen szundikált hátul, annyira édesek voltak....Az amishok egyáltalán nem használnak semmilyen technológiát. Nem úgy a menoniták, ők mobiloznak, autóznak....de ugyanolyan filózófiát folytatnak, minimális pénzköltés, maximális visszaforgatás. Sok gyönyörű farmot láttunk, ami ránézésre lehetett akár amish, akár menonita is.

 Hazafelé kiszúrtunk az út mellett egy fagyizót….hát, életemben nem ettem ilyen finom fagyit, pedig én nem vagyok oda érte….asszem Chapman’s….ez volt a lánc neve….elképesztő finom volt. Kiültünk, elnyalogattuk a fagyit, közben néztük az embereket meg elhajtó autókat….tök jó volt.

Hazaértünk valamikor késő délután, kicuccoltunk, és levonultunk a hotel wellness-részlegére. Medence, Jacuzzi. Jól kilubickoltuk magunkat. A jacuzziban ülve kerestünk a neten egy közeli pizzériát, és rendeltünk pizzát meg édességet. Aztán felmentünk a szobánkba, letusoltunk, átöltöztünk, és leslattyogtunk a hotel lobby-jába, hogy várjuk a pizzát. Megjött, felvonultunk a szobába, és a szokásos esti szeánsz—kaja, netflix elkezdődhetett. A pizza amúgy finom volt, de a tiramisu meg a canelli….hát Verus nem volt hajlandó megenni, annyira rossz volt. Mondjuk szerencsére én feláldoztam magam, így nem dobtuk ki, de tényleg nem volt nagy szám.