Az eltűnt napok nyomában

 Komolyan nem volt időnk kb semmire sem.

A múlt pénteken hazajött Hanna, szombaton volt a mesterdiploma átadója, jött velük egy német barátjuk, őt hozták-vitték mindenfelé. Csütörtökre még Tomi is hazajött, hogy együtt legyünk az utolsó estén.

Hétfőn felhívtak a suliból, hogy Beni elesett, valószínüleg eltört a keze. Innen egy rémálom vette kezdetét, valamiért nem a “szokásos” minor injury clinic-re küldtek, hanem a tullamore-i sürgősségire. 10 órás várakozás után, hajnali kettőkor lett egy rtg-je a gyereknek, amit majd valamikor megnéz egy hozzáértő is, de a kis rtg-es szerint nincs törés... azóta sem hívtak, én többször próbálkoztam, hogy mi van, megkértem a háziorvost, hogy hasson oda, de ha nincs ember, aki képes szakvéleményt adni, akkor ez van.

A gyerek keze addig is be van kötve és hát vigyázzon rá. 

Közben Marcit is orvoshoz kellett vinni, esténként be-befulladt, (ő nem asztmás) vmi felső légúti fertőzése volt.

Aztán lecseréltük az ágyunkat, amiatt is 2 napig pakoltunk, Jancsi meg megkapta a mi régi ágyunkat, az övét meg szétszedtük. (azt még ki kell találni, hogy mit csinálunk vele)

Eldöntetett a családi nyaralás is, 100 nap múlva repülővel megyünk haza, kocsival akartuk nagyon, de brutálisak a kompjegy árak.

Most két hét tavaszi szünet, de Marcinak most lesz az ír és a német szóbeli érettségije, úgyhogy ő majd csütörtök után pihen.

Amúgy napok óta rohadt hideg van és ezt nagyon nem szeretem már ilyenkor.. a kedve is nyomi lesz az embernek tőle. A fűtést meg le kellett zárnunk, megfizethetetlen az olaj.