Otthon és hazafelé

Sajnos idén nem tudtunk sok időt eltölteni Magyarországon, úgyhogy a számos eltervezett dolog közül csak néhányat tudtunk megvalósítani. A Balatont nem hagytuk ki, ahogy a Mecsextrémet sem...mindkettő megint nagy élmény volt a srácokkal és a barátokkal. Idén először a mohácsi strandot is megnéztük, amiről megtudtuk, hogy nem azt hívják strandnak a helyiek, hanem a szigeten lévő dunaparti helyet :)...mi pedig az épített élményfürdő-uszoda komplexumban voltunk. A gyerekek imádták a tölcsér csúzdát, meg a sok különböző medencét. Meglepő módon kifejezetten olcsó volt a területen üzemelő kis büfé, ettünk egy lángost öten...csakhogy az se maradjon ki.

Találkoztunk egy régi barátunkkal is, jó volt vele beülni egy klasszikus helyre meginni egy finom kávét, és megtudni, miféle dolog az a hirtelen halál, amit még az a pincér sem ismer, aki felszolgálja :)  Mindegy, megállapítottuk egymásról, hogy kizárólag a gyerekeink/unokáink öregszenek, mi egyre fiatalabbak, fittebbek és szebbek vagyunk :):)

Budapest is szerepelt az idei menetben, nagybátyáméknál töltöttünk egy napot, ami azért különösen kedves nekem (Alan), mert az Újhegyi lakótelepen nőttem fel, annyi minden köt ide, hogy felsorolni sem lehet. Hosszú percekig el tudom nézegetni a lakótelep lüktetését, akár éjjel, akár nappal. Innen továbbhaladva egy ezeréves régi barátunknál tettünk látogatást, ami szintén nagyon jól skerült...de persze mindig kevés az idő....és sajnos már egyre kevesebb lesz...ez van. Kevés, viszont minőségi időt töltöttünk együtt, ultra sok nevetéssel és nosztalgiázással.

Innen indultunk otthonról hazafelé, egyáltalán nem lineáris, de még csak nem is szokásos útvonalon. Első állomás Prága - lett volna, ha nem csücsülünk minimum 4 órát egy dugóban Brno és Prága között. Ez nagyon lélekölő és fárasztó volt. Konkrétan nem maradt időnk még átmenni sem Prágán, mert minden erőfeszítésünket beleadva is este tizenegyre értünk a szálláshelyre, ami Drezda alatt egy Schönfeld nevű apró kis falucskában, a hegy tetején volt. Ez a szálloda szolgált bázisul a másnapi tervhez, ami a Szász-Svájci Nemzeti Parkkal való megismerkedésről szólt. Ez az óriási terület Németország és Csehország határán terül el, és valami elképesztő természeti formákkal szabdalja fel az erdőt és a hegyet. Magasba törő hatalmas és hirtelen sziklák, peremek, ormok, barlangok, hágók, és völgyek követik egymást. A rengeteg túraútvonal közül egy 14 km-est lőttünk be magunknak, de sajnos elkövettük azt a hibát, hogy mindössze 5 liter vizet csomagoltunk el az útra....nem sokkal később csak egy-egy rövid kortyra járt körbe a kulacs félóránként-óránként, ha már nem bírtuk tovább a szomjazást. De a látvány messze kárpótolt az elszenvedett szomjazásért. Utunk vége felé azért egy halovány kis forrást találtunk, és az utolsó 1-2 kilométeren égi áldás és érkezett, szóval lett víz elég....

Megpihentünk odalent a faluban egy cukrászdában, volt sör is és kávé is, úgyhogy fel tudtunk töltődni. Az autóban menet közben kiégett egy reflektorizzó, amit kicseréltünk, de nem volt könnyű...véres egy mutatvány volt, és érfogó csipesz is kellett hozzá, de röpke fél óra alatt sikerült azért....(mindenesetre innen csókoltatom azt az agytrösztöt, aki ezt a fajta izzórögzítést kitalálta).... Másnap reggel észak felé indultunk, de Berlinnél megálltunk, mert még sosem voltunk ott. Tettünk egy laza 6 km-es sétát a Brandenburgi kaputól az Alexander Platz felé. Berlin hatalmas, rengeteg ember van, és mindenhonnan rikít a szivárványszínű liberalizmus. Parkolót nehezen találtunk, de azért sikerült. Magas kocsink van, tetőbox-szal, szóval a legtöbb parkolóház nem játszik, hanem nyitott kültéri parkolót kellett találni. Berlin után Rostock felé mentünk, de mivel a kompunk Svédországba csak éjfélkor indult, volt még időnk lemenni a beachre....utunk egyik legszebb része volt a Balti tenger partjáról nézni a naplementét. A part is isteni finom homokos, és a víz sem volt jéghideg. Jól kiszaladgáltuk magunkat, a fiúk a vízbe is bementek.

A kompon lefürödtünk és aludtunk a kabinban, a hajó hatkor kötött ki Trelleborg-ban. Első utunk a már jó előre kinézett viking skanzenhez vezetett, ami ugyan be volt zárva, de csak a múzeum és a shop, minden más megközelíthető volt, az ajtók/kapuk nyitva, az erődre fel lehetett menni, a házakat-köveket megnézni....stb. Kb 1000 éves viking település/erőd van itt renoválva, újraépítve, korabeli stílusban. Nagyon érdekes élmény volt. Innen Malmö felé mentünk, ahol megreggeliztünk egy mekiben, és elindultunk Dánia felé az Oresund hídon át, amire pár nappal előbb online már megvettük a jegyet. Hát ez valami frenetikus élmény volt. A híd óriási, gyönyörű, méltóságosan nyúlik el a mélykék tenger felett, a kilátás róla leírhatatlan. Koppenhága belvárosa volt a cél, itt egy nyitott parkolóban megálltunk (halkan jegyzem meg, a három órás parkolás többe került, mint ötünknek egy full felszerelt, klímás apartmann egy háromcsillagos temesvári szállodában), és elindultunk felfedezni a várost. Egy csodálatos várat-kertet néztünk meg először, aztán irány a kis hableány szobra (kihagyhatatlan), majd a királyi palota, ahol pont belefutottunk egy őrségváltásba. Ezután még bementünk a bazilikába is, (csodálatos volt), majd ezután a 6 kilométeres séta után kocsiba vissza, és irány Hollandia. 

Amsterdam-ban nem álltunk meg, mert nem lett volna rá idő (meg lehet hogy lábunk se nagyon már), viszont elautóztunk a Kinderdijk nevű helyre, ahol 19 szélmalom van a régi időkből a tengerpart melletti csatornák között, amiknek az volt a funkciójuk, hogy a gátak mögötti területekről az esővizet és a belvizet el tudják vezetni vissza a folyókba, hogy "szárazon tartsák" az embereket. 1421-ben egy nagy áradás lerombolta az addig összetákolt gátat, és többezren fulladtak meg. Amikor a túlélők kimerészkedtek, hogy felmérjék a kárt, gyereksírást hallottak....észrevettek egy bölcsőt, ami fel-le hullámzott a vízen. Egy macska ugrált a szélén, amivel megtartotta az egyensúlyt, szóval a csecsemő megmenekült. A legenda szerint innen kapta a hely a nevét, ami "gyerek-gát" szabad fordításban....nos, a hely csodás volt, rengeteg turista, kis cuki kávézó, szuvenírshop, stb. Beni persze azonnal beszerzett magának egy kézzel faragott facipőt, és onnantól kezdve napokig csak abban volt hajlandó közlekedni :)

Estefelé értünk le a Hamburg utáni Sittensen-be, a következő szállásunkig. Itt megpihentünk, és a helyi néni által felszolgált reggeli után elindultunk Dél felé, Franciaországba. Egy Noyelles nevű városka volt a cél, ami nincs messze a Calais-i kikötőtől. Ott töltöttük az éjszakát, és másnap reggel már ringatóztunk is Anglia felé.

Angliában nem szeretünk autózni....rengeteg ember, folyamatos dugók, idióta utak - ezek a mi tapasztalataink. Beugrottunk a bratyómhoz Dél Angliában, aki egyedül volt otthon most, mindenki más nyaralt, de azért beszélgettünk egy jót, és ittunk egy finom kávét is. Innen egy másik régen tervezett, de eddig még sosem megélt uticél következett, a Salisbury katedrális. Nagy rajongói vagyunk a "Katedrális" könyveknek/ filmeknek/sorozatoknak, amik erről a helyről kapták az ihletet....mit mondjak, óriási maga az épület, a torony...minden. Britannia legmagasabb tornya, ahova viszont nem mehettünk fel, mert ötkor bezár, és mi fél hat körül értünk oda...talán majd legközelebb. Innen egyenes úton, megállás nélkül mentünk a Pembroke-i kikötőhöz, ahonnan indult a kompunk Íroszág felé. Ez is éjjel haladt, úgyhogy aludtunk valamicskét a fedélzeten. (Mivel premium lounge jegyet vettünk, így nem volt probléma a hellyel, még takarókat is adtak). Reggel kötöttünk ki Írországban, és kilenc körülre értünk haza. Itthon Tomi és Lars várt minket már nagyon :):):)