2009. január 16., péntek

Amiért nem.

Mikor elterveztük Verbénával, hogy Írországba költözünk, az egyik legfontosabb érv, motiváció volt az, hogy a gyerekeink ír iskolába járjanak. Miért is….hát elsősorban két dolog miatt. Egyrészt, hogy tanulják meg a nyelvet rendesen, ösztönszerűen használni, másrészt, hogy kipróbáljuk a nem magyarországi, poroszos iskolarendszert, hanem a hírből hallott, laza, praktikus, funkcionálisabb verziót. Kiérkezésünket követően az anyagi lehetőségeink nem engedték meg a gyerekek beiskolázását, aminek most már örülünk, hiszen a kötelező egyenruha, valamint a tankönyvek euróezrekre rúgnak. Parkolópályára állítottuk hát a projektet, mondván, ha kiegyenesedünk anyagilag, visszatérünk rá. Közben igyekeztünk a lehetőségekhez mérten foglalkozni a gyerekekkel természetesen.
Közben pedig telt-múlt az idő, és elkezdtük megismerni Írországot. Az van, hogy ma már tudom, hogy az interneten fent lévő mondjuk 20 kinti magyar dumájából melyik az az egy, esetleg kettő, aki a frankót mondja, de ehhez itt kell lenni, hogy lássuk, mi van. Otthonról lehetetlen kiszűrni a sok infó közül a jót. Kijöttünk, és szinte semmi sem úgy volt, ahogy azt vártuk, természetesen a rendelkezésre álló, elérhető információkból kiindulva. Az ingatlanpiac, a munkaerőpiac, a közműdíjak, a fűtés…semmi….és ebből a sorból az iskola sem hiányzik. Az sem olyan, amilyennek gondoltuk.

Első körben a legszembetűnőbb talán az alacsony színvonal…..mire is gondolok konkrétan: általános iskola, hatodik osztály tananyag matematikából: a hetes szorzótábla. Nem vicc. De volt olyan matekóra is, szintén hatodik osztályban, aminek az elején a gyerekek szavaztak, mit akarnak nézni: a Kangaroo Jack-et vagy a Curious George-ot….Vagy hogy a középiskolás magyar tanuló három, napi iskolában-levéssel töltött hónap után a hotmail-t úgy ejti, ahogy írják, „hotmail”-nak. És nem az akcentussal van baj, bár az tény, hogy a hideg futkos a hátamon a sok ombrellától, meg mocstól, meg róbistól….meg hungritól, meg attól, hogy „H” hangnak ejtik a 8-at….de mondom, nem ez a baj. Az a baj, hogy németórán a tesztkérdés angolul van, és a választ is angolul kell írni. Mikor az ismerős diák – nem beszélvén az angol nyelvet, egy hónapja voltak itt- beírt valamit németül, a tanár kiakadt, hogy angolul írjon. Szóval ez az egyik fele, ráadásul a gyengébb láncszem.

A durvább érv az iskola ellen bizony prózai, szomorú, és teljes mértékben fizikai. Féltjük őket.
Egyrészt a konkrét fizikai sérülésektől, másrészt a diszkriminációtól, ami a tanárok felől jön, és az idegengyűlölettől, ami a diákok felől. Fizikai sérülések: tény, hogy itt nem volt még olyan magyar diáklány, aki a középoskolába való beiratkozás után ne szenvedett volna el valamiféle verést. Van itt az utcánkban olyan is, akinek a hajcsatját törték szét a fején egy könyvvel hátulról, de van olyan is, akinek eltört az állkapcsa, akkorát kapott (egy másik lánytól…) Jó ismerősünk fiával történt meg, hogy a suliban elvették tőle ír társai a sapkáját. Dobálták, szórakoztak vele, majd mielőtt visszaadták neki, kapott egy tockost is hozzá. A srác visszaadta. Következmény: a magyar gyereket két napra kitiltották az iskolából, és a szüleit kötelezték rá, hogy írjon egy bocsánatkérő levelet az ír gyerek szüleinek. Ezek a történetek nagyon megviseltek minket, hiszen az ember megnézi, hogy hova engedi a féltett-dédelgetett kis „ékszereit”, a gyerekeit.
Marci egy nyíltszívű, csodálatosan jóindulatú, barátságos, értelmes, és nagyon-nagyon érzékeny kisfiú. Nem akarjuk, hogy egy befordult, depressziós, szótlan gyerek váljon belőle, annyit az egész írországi túró nem ér.
Jancsi vagány, bevállalós, eszes gyerek., aki könnyen befolyásolható. Tudjuk, hogy nem kellene sok, hogy beilleszkedjen az ír gyerekek közé, és belevigyék őt a baromkodásba. Itt a gyerekeket nagyon szabadon „nevelik”. Gyakorlatilag bármit megtehetnek. Az úttesten ha jövök kocsival, és van pár kölyök, akik az úttest közepén ácsorognak, beszélgetnek, nem ám elállnak az útból. Egy kis idő után végigmérnek, majd nagy kegyesen csinálnak maguk között annyi helyet, ahol épp el lehet menni….és intenek, hogy jóvan, mennyé….Nem akarjuk, hogy Jancsi ezt a stílust sajátítsa el.
Kari rendes, szorgalmas, kedves, és nagyon lelkes kislány. És nagyon sebezhető is, extra érzékeny.
Tomi hirtelen, nagy igazságérzettel bíró, bevállalós srác, aki kiáll az elveiért, önmagáért, vagy ha úgy gondolja, másért is, gondolkodás nélkül. Rémálmom, hogy egy szemét kis traveller leszúrja, mert nem hagyja magát leköpni.
Hannus bomba csaj. Az ír lányok között olyan, mint a sárban a csiszolt gyémánt. Semmi, de tényleg semmi sem ér annyit, hogy a gyerekeinket veszélyeztessük. Úgyhogy marad a magántanulás. Itthon, most már megteremtve a technikai feltételeket igazán nincs akadálya, hogy a magyar tanmenetet követve haladjunk előre. Mindenkivel a saját tempója szerint. Belevéve a tanulásba a zenét is, a funkcionális dolgokat is. Otthon levizsgázva a dolog hivatalos része is rendben van.

Barátok, társadalmi élet….a helyi írekkel sajnos elég nagy baj van. Lusták, elkényeztetettek, lassúak. Koszosak….az iskolában is tilos az orrfújás, szipog mindenki. Ha valaki kifújja az orrát, a tanár helyreutasítja. Ha kicsúszik egy tüsszentés, elnézést kell kérni a többiektől. Más világ. Az itteni magyar családok gyerekein, akik régebb óta itt élnek, tükröződik a kettősség: a magyar tananyagot már rég nem követik, a velük egykorú magyar társaiknál jóval butábbak, elfelejtenek magyarul helyesírni, beszélni. De az irish-englis éneklő, affektáló kiejtését magukénak tudják. Nem egy vonzó jelenség ez az egész. Az itteni magyarok egy része feléli a pénzét, mert dohányzik, iszik…ezek itt nagyon sokba kerülnek. Sokan beleugranak egy bankhitelbe, és házat vesznek itt…és 30-40 évig fizethetik a havi 1200 eurós törlesztést. Az iskolára úgy tekintenek, mint valami grande gyerekfelügyeleti szervre…reggel bedobom a gyereket, és délután fél négyig nincs vele gond. Az egyenruha is nagyszerű találmány, mert a gyerek még este 11-kor is az egyenruhájában van. Reggeltől estig, egész nap. Nincs gond az öltözködéssel. Persze, ez nem mindig, és nem mindenkivel van így, de ezek a benyomásaink. Ezt látjuk.
Tisztában vagyunk azzal, hogy ez megint más, mint a megszokott útvonal, ez megint egy olyan dolog, amit itt nekünk végig kell harcolni, mert nem szoktak hozzá, hogy van ilyen. Mert nem értik, hogy nem akarjuk az ír oktatási rendszerbe helyeztetni a gyerekeinket, mint magántanulók, hanem köszönik szépen, ők a magyar iskolájukhoz tartoznak úgy, hogy közben itt tartózkodnak Írországban.. De nem baj, majd felfogják. Nem könnyű ez a választás sem nekünk, sem a srácoknak, hiszen van egy elég sarkosra megszerkesztett beosztásunk, hogy ki, mikor, mit tanul…amit azért nem veszünk annyira nagyon szigorúan, a lényeg, hogy haladjanak a gyerekek az anyaggal, de ugyanakkor jelent valamennyi szabadságot is, hiszen az egész tanulás alkalmazható mindenkinek az egyedi igénye, lehetősége, kedve, kénye szerint.
Azt hiszem az a hosszú távú célunk, hogy vagy egy másik helyre menjünk itt Írországon belül, vagy felkészítsük őket – ha csak az angol nyelvből is – annyira, hogy megértsék, ha valaki bántja őket verbálisan akár. Hogy a kommunikáció hiányossága miatt ne keveredjenek felesleges konfliktusba senkivel.
Ez megint egy cél, egy terv, ami a fejünkben van, és majd meglátjuk, az élet mit hoz.

8 megjegyzés:

vero írta...

Végig az járt a fejemben, hogy ez tipikus kisvárosi viselkedés. Remélem hogy vannak jobb helyek is ott, mert ez elég sz*rul hangzik :((
Az én szüleimenk nem fordultak ezek meg a fejében, pedig én is átéltem hasonlót (nem ilyen durvát, de azért nagyon sötét arc mindenhol van, és párszor lejöttmenteztek a suliban, meg volt cikizés.)
Talán olyan helyre érdemes nézni, ahol több a "normális" magyar más külföldi**, kicsit ennél hogy mondjam, műveltebb réteg* és jobban megszokták már őket, kicsit talán nagyobb város, több választási lehetőséggel.
Viszont lennék a gyereketek. Olyan jó olvasni ahogy és amit írtok róluk. :))))

* ki merem mondani, na, szóval kicsit felfelé kell nézegetni, sajnos. A nagyon working class réteg mindig is fura lesz, intoleránsabb, akkor is, ha qrvára nem píszi ezt mondani.

**én ugye 2 gimibe jártam kint, az egyikbe viszonylag kevés emigráns volt, a másik ún. befogadó suli volt, rengeteg mindenféle diákkal. A másodikban ezerszer jobb volt, mert a többiek taposták az utat, és a helyiek meg is szokták már hogy sokféle ember van.

vero írta...

(Az akcentus is javul a műveltebbeknél, ez egy kellemes mellékhatás még.)

Iboly írta...

Tiszta Amerika! :(

malyvacsiga írta...

Döbbenetes, amit írtál. Nagyon sajnálom. És micsoda szerencse, hogy ti fel vagyok készülve- és tapasztaltak vagytok az oitthonoktatásban. (Én pánikolnék, mert számomra ez nem lenne megoldás.)
Hát, kitartást akkor mindnyájatoknak, És vigyázzatok rájuk továbbra is.

Márta írta...

Valahogy én már az elején éreztem, hogy így fogtok dönteni:-) /:-( /
Mert ti irigylésre méltóan a gyerekeiteket nagyon féltő-ismerő-szépen nevelő szülők vagytok, s ez ugyanakkor a "bajotok" is. És-ugye, osztrák iskolás tapasztalatokkal a hátam mögött- ugyanakkor látom, hogy vannak hozzátok hasonló szülők és gyerekek, akiket "megtalának" a bunkóbb, a mobbingot poénra vevő gyerekek, s sajnos azt is el kell mondanom, habár ez biztos nem esik jól, hogy ezek a gyerekek valahogy vonzzák is a tapló viselkedésű embereket. Világos, hogy meg akarjátok őket védeni. Ezért értek vero-val egyet -miközben tény, hogy maga az oktatás színvonala külföldön hagy sok kívánnivalót maga után - de érdemes egy idő után lépni színvonalasabb hely felé, mert a végtelenségig nem tudjátok inkubátorban tartani őket. Mert azt is meg kell mondanom, sokéves tapasztalat alapján, hogy a kinti iskolarendszerben végzett emberek a mai változó világhoz valahogy rugalmasabban állnak hozzá, mint a mi poroszos rendszerünkben végzettek,még ha tárgyi tudás szempontjából le is vannak maradva. Viszont bátrabbak, s tudják, mit hol keressenek, ha nem tudnak valamit. Ez persze nem a nulla színvonalú, "paraszt stílusú" iskolára, nevelő-és tanulógárdára vonatkozik, de azért óvlak attól benneteket, hogy akár tucatnyi példából is általánosítsatok! Ha kint kívántok élni hosszú távon, akkor előbb-utóbb ki kell merészkedjenek a világba, mert azt is meg kell tanulniuk, hogy sajnos a világ nem csak hozzájuk barátságos emberekből áll. S ezt minél később tapasztalják meg, annál nehezebben tudnak rá "egészségesen" reagálni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ne tanuljatok velük otthon, s ne vizsgázzanak le itthon, hisz tankötelezettség van, s azt sem jelenti, hogy küldjétek be az oroszlánbarlangba őket,csak azt, hogy folytassátok a gondolkodást, tervezgetést, s ne feltétlenül zárjátok le a kérdést hosszú távra azzal, hogy majd otthon tanulnak. Ti sem bírjátok ezt, hisz van munkátok, magánéletetek, s a gyerekeknek is igenis szükségük lesz előbb-utóbb saját kis világra, amibe, tetszik, nem tetszik lehet, hogy bele fog "férni" az esetleges konfliktus a helyi őslakosokkal. Legyetek számukra mindig elérhető védőháló, ezt érezzék is, de hadd építsék ki a maguk kis világát a maga hibájával, buktatóikkal.

buddy írta...

Köszönöm a hozzászólásokat. Valóban nem könnyű a helyzet, hiszen a legjobbat akarjuk nekik, és meg akarjuk védeni őket, ugyanakkor természetesen eszünk ágában nincs bezárni őket, sőt...folyamatosan keressük a megoldást erre (is)
A kérdés nemhogy lezárva nincs, de még igazán fel sem tudjuk tenni érdemben. Ahhoz több idő kell mindenképpen. Ez a mostani helyzet, a mostani kép, amit látunk, érzünk, amit súgnak az ösztöneink. De nem hiszem, hogy titkot árulnék el azzal, hogy még abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy itt akarunk-e élni egyáltalán. Mert még ehhez sem telt el elegendő idő. A hosszabb távra vonatkozó ez-irányú döntésnek eszméletlen sok olyan vetülete van, amire még a rálátásunk is csak legfeljebb részlegesen van meg. Majd a jövő választ ad rá, gondolom. Előbb meg kell hogy történjenek azok a dolgok, amik majd meg fognak :)Mert a hídon ugye...csak ha odaértünk.

Noémi írta...

Sziasztok! Én még csak most halottam a blogról, és ez a bejegyzés teljesen ledöbbentett. Próbáltam keresni, hátha írtatok az otthoni oktatásról, de nem találtam. Azt hogyan sikerült elintézni? Házhoz jönnek a tanárok, vagy ti tanítottátok őket és online vizsgáztak? Olvastam a későbbi bejegyzéseket is, ezek szerint azóta megoldódtak a dolgok és már járnak iskolába. Másik iskola és jobb nyelvtudás segítette őket?
üdv
Noémi

verbena írta...

Szia Noémi,
amikor mi kiérkeztünk ide, akkor nem tudtuk azt, hogy tulképpen egy kisebb gettó közepébe csöppentünk, a helyi iskola afféle gyűjtő és ez a bejegyzés még ezen infók, tapasztalatok alapján íródott.
Mi mindig is a legfontosabbnak a gyerekeinket tartottuk/juk, és nem akartuk efféle iskolába betenni őket.. akkor az ún. home-schooling -ot intéztük el, ami annyit jelentett, hogy különféle ellenőrzéseknek lehet kitéve a család. Ez a klasszikus home-schooling volt a mi esetünkben, mint a nagyon vallásos amerikai családoknál szokás, mi tanítjuk őket. Különféle segédkönyvek állnak rendelkezésre, akár angolul, akár magyarul.. igaz, angolul nagyobb a kultúrája. Egy évet voltak a nagyobbak magántanulók, a kisebbek 2 évig.. sosem kaptunk ellenőrzést. Beni, a legkisebbünk jelenleg is az. Mi magyarul tanítottuk őket. Itt http://www.henireland.org/index.html megtalálsz sok infót.
Ja és igen, miután realizáltuk, hogy nem minden ír iskola ilyen, mint a fent említett, neki álltunk keresni a közelünkben..slőn: találtunk egy szuper középiskolát, félig alapítványi ugyan (évi 120 eurót kell fizetnünk), de kategóriákkal más, és minden híresztelések ellenére (amit mi is bevettünk eleinte) itt is van olyan jó suli, mint bmelyik magyar gimi.. a kisebbeknek is találtunk primaryschool-t, ahol családias a hangulat, a gyerekek szeretnek iskolába járni, és a most másodikos fiam tanulja a 7-es szorzótáblát.. Ja a jobb nyelvtudás csak jól jött, de pl. Marci, aki tavaly kezdte a sulit, és minimális nyelvtudása volt, év közepére osztályelső lett, és évvégére az osztálytanítója az egekig magasztalta. :) És különben addig, míg nem volt teljesen biztos a gyerekek nyelvtudása, kaptak egy különtanárt, aki ún. english as a second language -órát tartott nekik, heti 2-3 alkalommal.