Karácsonyi koncert

Új időszak jött el: most már nem a kisfiúk betlehemezésére, karácsonyi koncertjére megyünk, hanem Kari női kórusának a koncertjére.

Kari ebédre hívott, úgyhogy 10 körül indultunk, délre értünk hozzájuk. 

Először voltunk úgy náluk, hogy már csak ketten élnek, nincs lakótársuk: nagyon cukin, hangulatosan berendezték a lakást. Ebédre pörkölt volt tarhonyával, és isteni finom baileys-es, meggyes tiramisu. Aránylag közel laknak a belvároshoz, de tudtuk, hogy viszonylag későn lesz vége a koncertnek, nem akartunk még hozzájuk visszavillamosozni -ha ott hagytuk volna a kocsit- így már hetekkel ezelőtt befoglaltunk egy helyet a st stephen green-i parkolóba. Mák, hogy 4-től, mert a terv az volt, hogy szédelgünk a belvárosban, mielőtt kezdődne a koncert… 4-re érünk a St stephen greenhez.. innen a parkolóba bejutni több, mint egy óra volt. 

A shopping center is tele volt, a Grafton street is, Ezüstvasárnap lévén mit is várt az ember.. kicsit széjjel tekintettünk, majd 6-kor találkoztunk Eoinnal a templomnál.

A dublini unitárius templomban volt a koncert (bevallom, nem tudtam, hogy miben más ez az egyház, mint a római katolikus, rá kellett guglizzak..) érdekes volt, hogy nem volt oltár, nem voltak keresztre feszített Jézus szobrok, és -talán ezek miatt- nagyon meghitt, bensőséges templom volt.

A koncert nagyon szép volt és fantasztikus volt látni Karit ilyen közegben is énekelni. A karmesternő egy zseni, elképesztő volt, ahogy vezényelt. 

Marci is velünk volt, neki is nagyon tetszett, Kari barátai is eljöttek: mindannyiunkra nagy hatással volt a tegnap este.

A koncert után mi inkább hazajöttünk, Kariék még beültek vacsizni vhova a barátaikkal, így is este fél 11 volt, mire hazaértünk.

Egy hét múlva karácsony.

Annyi minden

 .. történik, és sosincs idő írni. 

Pedig Mimike egy éves lett, csodaszép és okos és cuki és..és.. 💝🥰 és mindjárt jönnek is karácsonyozni. Tőlünk egy balance bike-ot kapott, nagyon aranyos, ahogy próbálkozik hajtani magát, de legjobban tologatni szereti.. de tavasszal tuti nagyon fog száguldozni vele.

És Alan meg 52 lett, mindenki hazajött, pedig vizsgaidőszak van, kapott egy “igazi”* okosórát a 3 legkisebbtől (*: mert eddig csak egy kis fitbit karperece volt meg alibabás kamu apple watch ) Tomitól egy finom whiskeyt, Karitól egy új verziójú jbl-t a gyúráshoz, tőlem meg egy Buena Vista bakelit lemezt.

Mivel Kari végre itthon volt, kitaláltam, hogy idén csináljunk megint mézeskalácsokat, ahogy régen.. jó móka volt, de a díszítésnél már a derekam nagyon kikészült, úgyhogy Alan csinálta meg nekünk szinte az egészet.. szóval apa-anya-kislányuk koprodukciós sütik lettek haha 

Feldíszítettük a házat, a karácsonyfát, (emiatt még ki is festettünk az ablak körül..).

Az eü-s dolgainkkal is foglalkozunk, de ugye itt minden olyan lassan megy, és ez nagyon frusztráló ám.. pl most kaptam egy levelet, hogy akarom-e, hogy a várólistán legyek a pajzsmirigyemmel.. (2019 óta.. )

A karácsonyi ajándék vásárlásokat is sikerült megejtenünk, majdnem mindent online. Miminek annyi mindent vennénk, de lelimitáltak minket a szülők, hogy a súly, meg a bőröndök mérete.. úgyhogy mindenkitől valami kis apróságot kap.  

Jövő vasárnap megyünk Kari kórusának a karácsonyi koncertjére Dublinba, aznap szerintem kimaxoljuk a karácsonyi-belvárosos-jajdeszép élményt. :))

Beni nemrég volt egy környékbeli drámakör felolvasó estjén, és azután felkínálták neki a február végén bemutatandó darab főszerepét. Nagyon büszkék vagyunk rá. :)) 

Ma éjszaka meg lecsapott egy újabb vihar, de mióta itt élünk nem volt ilyen durva, nem szoktam félni, de most csóri Larsieval együtt reszkettem.. olyan volt, mintha be akarnának törni az ablakok, recsegett-ropogott az egész emelet.. nagyon félelmetes volt. 141 km/h-t mértek a tengerpartnál, nálunk a windy szerint 120 km/h széllökések voltak. 

16 nap múlva Szenteste. Ez viszont durva… 

Budapest

 

Vajon képesek voltunk-e szabadságra menni a problémáinktól? Hát, részben igen, részben nem. A novemberi kiruccanásunk mindenképpen tele volt élménnyel! Délelőtt 10 körül landoltunk Ferihegyen, gyorsan átvettük a bérelt kocsit, és mentünk is a nagynénémékhez, akik már vártak minket szeretettel. Nem akartunk sok időt ott lenni, lévén a nagynéném most kezdte újra a kemót, nem akartuk nagyon lefárasztani szegényt. Délután elmentünk a lakást átvenni a Marina parton, amit béreltünk erre a hétre.

Hát...mondjuk a lakás okés volt, de azért az kifejezetten nem tetszett, hogy új építése ellenére tele volt repedésekkel a fal, vagy hogy a gépekhez nem nagyon volt semmi...pl. a mosogatógép tipikus: miből tartott volna odakészíteni mondjuk kettő kapszulát...elég is lett volna. Venni nem akartunk, mert utána mit kezdek a maradékkal? Amikor repülünk, mindig fontos kérdés a súly, felesleges terheket nem akarunk vinni. Amúgy az egy külön érdekesség, hogy menniybe kerül a tablette Magyarországon. Ahol mi jártunk, ott ilyen 4-5ezer forint körül volt a legolcsóbb verzió. Nálunk 3 euróért kapok 40 darabot, amit kicsomagolni sem kell, mert feloldódó a csomagolása. Na mindegy. Egyébként az ágy okés volt, a kanapé a nappaliban szétülve, eltörve, egyáltalán nem volt kényelmes, pedig mi több alkalommal terveztünk bekuckózós-kajálós-filmnézős estét. Az is bosszantó volt, hogy a tévé le volt butítva, a maximum hangerőnél alig lehetett hallani. Gondolom a szomszédok miatt, de akkor is: ez övön aluli. Nem vagyunk süketek, de azért nem néma csöndben, feszített figyelemmel szeret az ember filmet nézni. Szerencsére a laptopot össszekötve sikerült a gép 200%-os hangerejét kihasználva értelmezhetően tévézni. Összességében véve ez egy nagy mínusz volt. Viszont ami mennyei volt: a forró víz, és a víznyomás...na az zseniális volt, rendesen hidromasszázs-élményszerű. Parkolóhely nem járt a lakáshoz, de én még itthonról észrevettem, hogy pont az épület mellett van egy privát parkoló, még a díjakat is ki tudtam nyomozni: 1500 forint per nap. Gondoltam, milyen szuper, akkor majd itt parkolunk. A rideg valóság: ember sehol, csak egy mobilszám. Felhívjuk, elmondjuk, hogy szeretnénk egy heti bérletet. Jó, akkor majd este kilenckor legyünk ott, és akkor odajön az ember megkötni a szerződést....(én már itt ledobtam a láncot, hogy egy szabadság alatt a parkolóemberhez kelljen igazítani a programot, de mindegy)...persze csak kápé, ami ugye miért is lenne nálunk....a legnagyobb dugóban rongyolunk a nőgyógyásztól vissza, hogy odaérjünk....közben atm-et is kellett találni....de odaértünk. Oké, kifizetjük a 10500 kemény magyar forintot. Ha ekkor azt hittük, hogy ennyi volt, hát nem. Innentől kezdve minden ki- és behajtásnál fel kellett hívni a számot. És nem úgy, hogy kicsörög, és a sorompó kinyílik, hanem egy hang felvette, hogy igen tessék? ...Őőő jó napot, szeretnénk behajtani a parkolóba....- ühüm...igen. Írországból, ugye?....-igen....- jó nyitom.

Először azt hittem, valami vicc. De nem. Olyan is volt, mikor beszélgetni kezdett velünk, hogy ez a katolikus Írország, igaz? –igen. És akkor az nagyon katolikus, igaz? –igen....na jó, akkor nyitom. Kabaré.

A másik, hogy bár a parkoló közvetlen az épület mellett volt, mégis jó 10 perc gyaloglás kellett a lakásból, ugyanis körbe kellett menni a bejárathoz, minden alkalommal az úttesten haladva kb 20 métert, ami horror volt sokszor, mert rendes autóforgalom van. Az én szememben ez biztos hogy így nem lenne szabályos.

Az első két napban elintéztük a fogtisztítás- nagylabor dolgainkat, egyrészt mert olcsóbb, másrészt mert alaposabb sajnos, mint itt. Aztán kivonatoztunk kicsit a városból, meglátogattuk a barátunkat és a családját. Estig ott voltunk, nagyszerűen éreztük magunkat. Ettünk, ittunk, beszélgettünk.

Közben felfedeztük a közvetlen szomszédságunkban lévő egykor szuper dunaplázát....mára már csak árnyéka az akkori önmagának, amikor nyílt. De a benne lévő Frei kávézó a törzshelyünkké vált ez alatt az egy hét alatt, V. régi barátnőjével is itt találkoztunk. Új kedvencem lett a dohánykávé....de kóstoltunk sok másikat is, a pisztáciás, a rumos, a marcipános, a mogyorós....mindegyik nagyon ízlett.

A harmadik nap este megbeszéltük, hogy a két szuperjófej huszonéves unokaöcséimre bízzuk magunkat (meg az anyukájukra), és így ötösben belevetjük magunkat a pesti éjszakába. Egy körúti koktélbárban kezdtük, aztán egy Stifler nevű helyen horgonyoztunk le, ahol órákat töltöttünk. Ittunk, szivaroztunk, beszélgettünk hajnalig. Aztán már nem annyira szomjasan elmentünk a nyugati mekibe, megnéztük a szuper lézer-showt, ami péntekenként és szombatonként megy, és ettünk valamit, hogy ne csak igyunk ugyebár. Éjjeli járattal jutottunk haza, valamikor hajnal három körül.

Másnap délelőtt regenerálódtunk egy kicsit, majd szintén tömegközlekedve kicsit bementünk a városba. Gondoltuk, hogy a New York kávéházba beülünk, de olyan sor állt előtte, hogy inkább letettünk róla. Helyette megintcsak egy Frei kávézóba ültünk be. Kora délután találkoztunk egy másik régi jóbarátunkkal, aki felvett minket a Kálvintéren. Az volt a terv, hogy beülünk valahova, aztán végül másfél óra kocsikázás után sikerült budán egy szuper kis kávézót találni, és itt akkor dumáltunk egy jót...na meg persze a kocsiban is. Le volt szervezve, hogy sok-sok idő után újra megnézzük őt színpadon, P. ugyanis színész. Pesttől nem messze kellett mennünk, persze ide már kocsival mentünk, szépen megöltözve ahogy kell. A darab fergeteges volt, P az első sorba intézett nekünk helyeket, így közelről csodálhattuk a színészek játékát. Az előadás után személyesen is gratuláltunk neki, és még volt alkalmunk Köllő Babett-el is váltani pár szót, aki szintén fenomenálisat alakított. Ha bárki azt gondolná róla, hogy valami kis felkapott celeb, hát nagyot téved. Nagyon közvetlen, szuper kedves csaj, és teljes mértékben profi színészi alakítást nyújtott.

A következő nap egy vasárnap volt, szintén volt program bőven. Reggel a nagynénéméknél kezdtök a napot, aki szuper jó formában volt, reggelivel várt minket,jót dumáltunk, sőt még egy kis közös zenélés is volt. Aztán egy volt osztálytársammal még az általánosból találkoztunk, aki még mindig ugyanott él, ahol én is felnőttem, és akivel nem találkoztunk 14 éves korunk óta, csak a közösségi médián kommunikáltunk. Jó volt végre élőben is beszégetni vele, és megismertük a párját is.

Onnan át is gurultunk gyorsan Z-ékhez, akik már ebéddel vártak minket. Ők már többször is voltak nálunk, régi jóbarátok vagyunk, kollégák voltunk valaha, onnan az ismeretség. Szuperül töltöttük a napot, késő estig ott voltunk. Náluk a nappaliban ülve éreztem, hogy megint előbújt egy fránya csontszilánk az ínyemből a nyelvem tövénél, ami kínszenvedéssé tett minden beszédre vagy evésre tett kísérletet, de fájt az ásítás, a tüsszentés, vagy csak egy-egy önkéntelen nyelv-mozdulat is.

Két teljes napunk volt még hátra, szerda reggel repültünk vissza, csütörtökre tudtam intézni időpontot az itteni fogorvosmnál, addig ki kellett bírni, Kibírtam, de nem volt könnyű.

A másnapi proginknak sajnos szomorú az indíttatása....V. bátyjának, aki áprilisban életét vesztette egy búvárbalesetben, az unokáját mentünk megnézni, mert még nem láttuk élőben a kislányt. Cukorfalat kis másféléves lányka, nagyon édes volt. Laci lánya, B. is ebéddel várt minket. Beszélegettünk egy jót...én többnyire csak hallgattam az átkozott szilánk miatt.

Este moziba mentünk. Két filmet terveztünk megnézni: a Tilla filmjét, az „És mi van Tomival?” címűt, és a Kern új filmjét, a „Ma este gyilkolunk”-at. Ez utóbbi volt műsoron ezen az estén. Olvastuk a kritikákat, hogy nem seikrült jól a film, de a nagy nevek miatt mindenképpen adni akartunk egy esélyt neki. Fura volt az üres moziteremben ülni, talán 5 ember volt velünk együtt. A filmet megnéztük, olyan „szódával elmegy” kategória lett, többet vártunk azért.

Az utolsó napunk a családé volt, B.-hez, az unokatesómhoz voltunk hivatalosak ebédre, az átmulatott éjszakán kikényszerítettem belőle, hogy csináljon sóskát főtt rizzsel, amit én nagyon szeretek. Persze azért rendes kaját is csinált. Eljöttek a nagynénémék is. Felmerült, bennem, hogy le kéne mondani, tekintve hogy nem nagyon tudok se megszólalni, se kajálni, csak nagyon moderáltan, de önző dolog lett volna, hiszen én csak egy vagyok a sokból, úgyhogy nem mondtuk le. A kaja finom volt, jót dumáltunk, majd időben elindultunk vissza, hogy a Tilla-filmet nézzük a moziban. Csakhogy arra végképp nem számítottunk, hogy kőbányáról a Marina partra másfél órás tötymörgés lesz az utakon. Úgyhogy a mozit lekéstük. Maradt a bekuckózás, meg persze a pakolás, hiszen másnap reggel indult a gépünk. Persze kellett extrába bebook-olni egy feladós táskát még, mert összevásároltunk sokmindent, és kaptunk is sokmindent....úgyhogy visszafelé közel 80 kilónyi cuccot cígölve jöttünk....ja, és még vissza is fogtuk magunkat, mert a szuper könyvárusnál a nyugatinál, ahogy kb 1 euró volt a könyveknek darabja, hát szívem szerint az egész kordét megvettem volna....de „csak” 5-6 könyvet vettünk.

Reggel nyolckor leadtuk a kocsinkat....ja, ami egy új Nissan micra volt, fullextrás....tényleg mindent tudott, dehát a mérete.....! Öröm volt visszaülni a jó öreg CRV-be : )...feldobtuk a bőröndjeinket, és hazaröppentünk Shannon-ra.

Hipp-hopp

 .. és már novemberben vagyunk.. 

Sok nem jó volt mostanság, kedvünk sincs blogolni. Egészségügyi, nem személyes.

De élünk, vagyunk, és szerdán elmegyünk szabadságra, pont úgy, ahogy az Isten nem ver Bobbal-ban van: szabadságra megyünk a problémáinktól. :) 

Aurora borealis, megint :)

 Csütörtök este minden adott volt ahhoz, hogy lássuk az Írországot is elérő Északi fényt.. Kari épp aznap jött haza a hétvégére, és ő májusban csak egy foltocskát látott Dublinban, így nagyon be volt sózva ő is. Van egy ír Aurora chasers- csoport, ott követtük az eseményeket, és épp Alan ment a fiúkat összeszedni az állomásra, mikor is láttuk a grafikonokon, hogy most tuti lesz valami.. és kiléptünk, és az utcai lámpák ellenére is látni lehetett, ahogy rózsaszínesen ragyogott az ég.. egy órán át még lehetett látni, de nagyon halványult, így bejöttünk. 

Aztán este 11-kor mielőtt lefeküdtünk volna, megint erősödött..

De akkor már a szembe legelő felett táncolt a Fény.. fantasztikus látvány volt! 

És éjjel egykor még szebb volt, de azt mi már nem láttuk, csak Jancsi.

Még egy hét

 Újabb hetet vagyok itthon kényszerpihenőn: az alap problémám sem múlt el, pluszba múlt csütörtökön teljesen váratlanul kihúzták a leghátsó fogamat, varrták is a sebet, úgyhogy erre a hétre is itthon maradtam.

A fogam miatt kicsit kiakadtam, kb 20on sok éve húzták ki utoljára fogamat. Random fájt a fogam, jött-ment, belenéztem és láttam rajta egy lukat. Persze mentem a fogorvoshoz, lélekben egy tömésre készültem, erre a vizsgálatok és a rtg után azt mondta a doki, hogy betömi, de azért fáj a fogam, mert elkezdett a csont eltűnni a gyökér körül, a gyökér pedig nem klasszikus 3 különálló gyökér, hanem egy kúpban nőttek össze, nem tud kapaszkodni rendesen.. szóval el kezdett kimozdulni a helyéről és szerinte még idén, de legkésőbb jövő elején így is, úgy is ki kell majd húzni. De betömi szívesen. Úgyhogy mondtam, hogy fenéket, húzza ki. Akar a fene karácsony környékén ezen aggódni illetve felgyógyulni egy foghúzásból.

Ugyanaz az utógondozás, mint Alannek egy hónapja (és eskü, hogy nem copycat vagyok lol) nem hajolgathatok, nem emelhetek, nem ehetek/ihatok meleget.. aránylag okés, 2 erős gyógyszerrel plusz jéggel a fejemen át tudtam aludni az első éjszakát. Csütörtökön varratszedés. És ha minden igaz, hétfőn visszamehetek dolgozni. (2 hétre csak, aztán szabin leszek.) 

Beni szépen, lassan javul, egyre kevesebbet köhög. Az egyetemi életbe lassan belerázódik, jövő héten meg már szüneten is lesznek.

Mimikéék nem jönnek mégsem haza októberben, szerintem ezt írtam is, de D most írt, hogy akkor karácsonykor úgy tervezik, hogy 19.-én jönnek és elsejéig maradnak. 

Az első szülinapjára meg úgy gondoltam, hogy a német amazonról rendelek oda hozzájuk valamit, sajnos nem leszünk együtt akkor.

Ezen kívül történtek olyanok, hogy felcseszett a vodafone - és már nincs élő ember, akivel beszélni lehetne, ui van Tobi a virtuális asszisztens, és/vagy a chatbot.. ott lehet valakihez jutni, de megoldás sosincs szinte semmire.  A “majd visszahívnak”  sosem jelenti azt, hogy visszahívnak. És mikor utánakérdeznél, hogy mégis mi a pálya.. kezdődik előröl minden, magyarázod ugyanazt a sz@rt egy újabb indiainak, aki újra megígéri, hogy utánanéz és jelentkezik. 

Ja, meg a tulajék is.. soha semmire nem reagálnak, soha semmit nem csinálnak, csak ha tényleg muszáj. L-ék jövetele előtt elkezdett nem működni az elektromos tusoló, írtam nekik, semmi..  mivel van még egy fürdő, ugye nem az van, hogy nem tudunk fürdeni.. így basztak bármit is csinálni. Kihívtunk egy faszit, mert a vendégeinknek csak legyen már hol letusolniuk, egy százasért vízkőtelenítette és mondta, hogy amúgy olyan öreg szar a cucc, hogy legközelebb már tutira ki kellene cseréltetni. 

De minap úgy írták az sms-t és az emaileket (!!!), mert hát nekik kellett valami adat a regisztrációhoz. Ami külön érdekes, hiszen 12 éve már itt lakunk és semmilyen adatunk nem változott meg azóta.

Amúgy a szomszéd ház tulaja kitette az ukránokat és eladja a házat. Felkerült a hirdető oldalra, az ukránok még kaptak haladékot (sajnáltam őket, azt hittem, hogy már karácsony előtt előtt kitették őket, de azt írták, hogy jövőre kell csak kiköltözniük).. egyik nap csönget valaki: a szomszéd tulaj nő, Linda. Mondja, hogy tegyünk már rendet a házunk előtt, mert a fotókon milyen csúnyán fog festeni az elfektetett kosárpalánk.. na, mondtam neki, hogy nem minket ad el, meg van olyan, hogy Photoshop, meg különbenis.. Tomi épp itthon volt, kijött ő is, és mondja a csajnak, hogy miért nem a kerítéssel foglalkoznak, az sokkal cikibb, sőt veszélyes is már.. ő azt nem is tudta, hogy ilyen. Ja persze, ő is pontosan olyan szar tulaj, mint a miénk, csak a pénzt vette ki a lakásból, itt élünk 12 éve, de 2010-ben már megnéztük azt a házat, ki akartuk volna venni, és kb semmit sem csinált ő sem. 

Na szóval feltették a házat, retek, szutyok, persze a kerítés pont nincs lefotózva, a susnyás, ami az ereszcsatornájából nőtt ki, kifotosoppolták és persze a mi házunk sincs benne. Mindezt 325ezerért. Röhej. 

Helló október

 Itt voltak akkor L-ék egy hosszú hétvégére, izgatottan vártuk, hogy milyen lesz.. jelenleg azt mondom, hogy érdekes volt.. a srác egy cukorfalat, jófej.. a párja már igencsak kérdőjeles. Nem mondom, hogy soha többé, de biztosan más hozzáállással kell lennünk felé, ha még egyszer eljönnek hozzánk.

Látogatásuk előtt úgy volt, hogy jövő tavasszal mi látogatjuk őket viszont, de most ezt is feltételes módba tettük. Nem tudjuk, hogy mennyire akarnánk menni.

Nekem van egy fajta elképzelésem, hogy miként viselkedjen egy ember az első találkozáskor, depláne ha vendégül látnak.. és ha már ez első alkalommal a modortalansággal, az agresszív harsánysággal és ízléstelenséggel mutatkozik be valaki, akkor az nekem “red flag” .. mert milyen lesz, mikor már “ismerjük” egymást és nem “kell” viselkedni annyira. 

Mindegy, ez volt, újabb élmény és tapasztalás. 

A durva esők ellenére sikerült tartalmas programokat csinálnunk: pénteken , amíg dolgoztam, Alan kivitte őket a kedvenc apátságához és megmutatta a városunkat. 

Szombaton -a vihar elől menekülve- a Hook headhez mentünk, ott meg is ebédeltünk, majd megálltunk hazafelé New Rossban és L-ék végigmentek a Dunbrody Famine Ship experience-en (mi addig a kávézóban kávéztunk), aznap este még kocsmáztunk is. Vasárnap egy fullos ír reggeli után Kilkennybe mentünk, ott bejártunk mindent is, egy helyi pubban megebédeltünk, aztán este még vacsi után beszélgettünk, majd a hétfő hajnali 2.30-as buszhoz kivittük őket.

Hétfőn még visszamentem az orvoshoz, mert továbbra sem vagyok teljesen jól, úgyhogy újabb egy hét pihenő sajnos, plusz fizioterápiára is beutalt. 

Ezután még 3 hét és szabin leszek, már kevesebb, mint egy hónap és utazunk.

Tegnap Benit is el kellett vinni orvoshoz, csóri köhög lassan egy hete, és fulladni is sűrűn befullad.. állítólag vírusos bronchitisz, viselje el. Úgyhogy az anya-remedy turbó fokozatra kapcsolt :))) 

Mindenki más jól van szerencsére, bízom benne, hogy Beni is rohamosan javul majd eztán. 

Szeptember utolsó hete

 Alannek, szegénynek, 10 napja kihúzták a bölcsességfogát, varrták is a sebet, így full mozgásmentes életet kellett élnie, plusz semmi forró kaja, csak hideg és folyékony, semmi kávé, semmi hajolgatás.. felkészültünk arra, hogy a gyógyulása hosszú lesz és fájdalmas, mindenki ezt mondta, de tulajdonképpen nem volt elviselhetetlen fájdalma - szerencsére, az arca sem dagadt fel (az első éjszakára adtam neki jéggé fagyasztott törölközőt az állkapcsára, de aztán nem kellett neki egyáltalán. Én pedig ezt a hetet itthon töltöttem, betegállományban. Tiszta dream-team voltunk. ;)  ..Tisztavatás volt múlt pénteken, egy évben 4szer van, mindig kemény az a nap, miniszterek jönnek, meg az atyaúristenek is, de mivel egy éve nincs elég ember, és aki van, az is beteg vagy terhes vagy csak nem jön be ilyen napokon dolgozni, szóval extrém sok hárult ránk, egyszerűen széthajtottam magamat. 

Holnap visszamegyek, (100 fős, két hetes konferencia lesz) de Alannek is megígértem, hogy csak lazán, le kell szarni mindent, ahogy mások teszik. Egy életem van, (max kettő hahah) úgyhogy semmilyen munka nem ér annyit, hogy kipurcanjak tőle… 

De hetünk nagy híre, hogy Alan gyerekkori barátja, akivel a nyáron találkoztunk -én először, Alan 38 év után először- tényleg eljön a feleségével, úgyhogy csütörtökön érkeznek, és hétfőn mennek haza. 

Nagyon kedves pár benyomását keltették, szerintem jól elleszünk ez alatt a pár nap alatt. Persze az idő full katasztrófa: hideg szél, eső, és majd még több eső, meg még erősebb szél.. de szombaton mindenképp el akarunk velük messzebbre menni, max full autós kirándulás lesz. :)) 

A két egyetemista ma jön haza, egy hét után, Kariék tegnap érkeztek meg Bp-ről, szuper jó idejük volt, jártak Visegrádon is, meg Kecskeméten.

Persze kértem a fiúkat, hogy egy videót küldjenek, miután kitakarítottak maguk után, mert ugye a fiatal férfiembereknek is más a  “tiszta a lakás” , mint nekünk nőknek. 

(Kari meg annyi mindent összevásárolt nekünk, tisztára elkényeztet ez a gyerek minket.. hozott pisztáciás kávét a Frei kávézóból, meg sütőtökös túró rudit, no meg persze Unicumot az apjának és a bátyjának.. ja és szivar formájú Szamos marcipánt )

Holnapután október: 3 hónap és vége az évnek.. durva.

Helyzetjelentés

 Elindult a szeptemberünk, tényleg hihetetlen, hogy _nincs_ gyerekünk kis- és középiskolában. 

Beni épp, hogy hazaért, már szinte kezdte is az egyetemet, persze csak orientáció volt, meg a Fresher’s week, az igazi tanítás ma indul neki. Ettől függetlenül minden alkalommal hajnalban ment, este jött, így már nagyon sok új embert megismert, volt már karaoke esten, beiratkozott több klubba.  

Marci 8.-áig dolgozott, 9.-én meg már egyetem, szóval ő sem pihent sokat. Harmadéves, nagyon sok laborja van idén, de ő ezt nagyon élvezi, neki való abszolút. 

A héten nagyon jó dolguk van, ui Kariék elmennek Magyarországra a barátaikhoz egy hétre, és odaadták nekik a lakást, plusz tegnap este meg fel is vitték őket kocsival. 

Így a héten csendes lesz a ház, csak Jancsi lesz itt nekünk szerdáig, akkor ő is felmegy a fiúk után, onnan megy be dolgozni, és pénteken jön csak haza. 

Tomit most viszonylag keveset láttuk, (de épp most írt az apjának, hogy ma este hazajön, és holnap innen megy Dublinba dolgozni) sokat dolgozik, de jól van.

Kari is sokat dolgozik, de a munka mellett akart valami elfoglaltságot magának, esetleg szerda estékre, mert Eoin beállt tartalékos katonának egy éve, és szerdánként vannak a gyűléseik. Szóval talált magának egy kórust, pont szerda este vannak a próbáik és a  pont a laktanya mellett szinte, így este sem kell egyedül hazamennie a sötétben. Most őt nem fogjuk látni sokáig, mert Magyarország után október közepén Gibraltárba mennek, a barátjuk nősül, majd a kórussal október végén Olaszországba megy versenyezni.

És mire hazajön, mi utazunk el egy hétre Bp-re. 

Jancsi a héten megbetegedett, semmi komoly, csak egy megfázás. Amúgy dolgozik ő is, végre ő is elkezdte a jogsit megcsinálni, már 3 órán túlvan.

Hanna és Mimi szuperül vannak, Mimike elkezdte a bölcsit, most zajlik a beszoktatás, de sima liba eddig, igaz, még ott van vele az anyukája. Már 8 foga van, egész más lett az arca így, nagyon szépen áll, négykézláb teper ezerrel. 

És hát Larsieka 10 éves lett szeptember elején, mikor itthon volt épp mindenki, akkor megünnepeltük :) kapott Karitól egy új kötelet, azzal nyaggat most mindenkit, hogy játszunk vele. 

16

 

16 éve ezen a napon indultunk el. Verus 33, én 36 éves voltam. Nagy döntés volt, megelőzte egy csomó töprengés, elmélkedés, számolgatás. De a jövőbe látni senki nem tud. Szóval leginkább azt hiszem kurázsi kellett hozzá. Nyilván sokan azt mondják, vakmerőség volt. Mint a Sasjóska viccében a vak lovat eladni akaró cigány érve (...nem vak ez a ló, csak bátor!...). Igen, mindenképpen vakmerő dolog volt nekivágni az ismeretlennek, hat gyerekkel. A semmire. Annyi pénzből, hogy visszaútra se nagyon jutott volna.

De eltökéltek voltunk, valahogy rend volt a fejünkben, tudtuk mit akarunk. Tudtuk, hogy azt akarjuk, a gyerekeinknek jobb élete legyen, mint nekünk. Több lehetőség, több pénz....több minden....

Magyarországon is megvolt tulajdonképpen mindenünk. Volt hol lakni, még autónk is volt (jó, olyan kocsi, amibe mind beférünk, álom volt csupán)....jutott étel az asztalra, tudtunk ruhát venni a gyerekeknek, stb. De elképesztő, mennyi mindent meg kellett tennünk ahhoz, hogy azt a minimális szintet fenntartsuk. És sokszor olyan áron, ami sok volt érte. Valahogy ami jövőt láttunk, az annyira nem tetszett.

Nem akartuk, hogy a srácok diákhitellel, eladósodva kezdjék a fiatal életüket, ha egyáltalán bejutnak az egyetemre, és tudjuk finanszírozni azokat az éveiket. Mert ez is reménytelen volt, az az igazság.

Nem tudtuk mi vár ránk itt Írországban. Ráadásul negyedikén elindultunk, és nyolcadikára, mire kiértünk, letarolta a világot a gazdasági válság. Nagyon nehéz volt házat találni, és nagyon nehéz volt minden az elején. Sújtott minket Benike balesete, nekem az arcbénulásom....a landlord szemét dolgai.....de valahogy túléltük. Együtt, összekapaszkodva. Minden szembejövő problémát megoldva. Emlékszem, fogtuk az összes gyereket, beszuszakolódtunk a kocsiba, és kiautóztunk a Cliffs of Moher-hez....mert azt akartuk, hogy bármi is történjen, azt nézzük meg, azt senki nem veheti el tőlünk. Akkor még fogalmunk nem volt arról, hogy hogyan fog alakulni a jövőnk.

 És itt vagyunk most, 16 év múlva....már mindegyik gyerek nagykorú lett, és a legjobb egyetemre jártak/járnak, és igen, SOKKAL könnyebb nekik az élet, mint nekünk volt az ő idejükben.

Szóval, ahogy általában minden évben ilyenkor, megint azt mondom: igen, jó döntés volt. Még akkor is, ha az élet nem mindig habostorta. Mert tény, hogy itt mi sosem leszünk otthon. Tény, hogy a magyar nyelv talán velünk ki fog halni lassan a család ezen ágán. Tény, hogy a kulturális különbségek soha nem fognak megszűnni köztünk és Írország között. De az is tény, hogy a gyerekeink egészségesek, boldogok, jól élnek, és szép jövő előtt állnak. És az is tény, hogy mi is megvagyunk, nincs okunk panaszra. Szép életünk van, szép nagy házban lakunk, megvan mindenünk, ami kell, nem szenvedünk hiányt semmiben. Úgyhogy igen, jó döntés volt. Szerintem simán belevágnánk újra.