Az elmúlt 10 nap

 ..-ban volt minden: 

Jó: 

-hazajöttek a nagyok, külön ugyan, de jó volt látni őket. Tomi most jó ideig nem jön haza, mert van két nagy vizsgája a jövő héten, arra tanul.

-Kari hazahozta a Catant megint, irtó sokat játszottunk együtt. Nyárra veszünk mi is, igazán addiktív társas.

-kicseréltettük a klímagázt a kocsiban, készülünk a nyárra (és reméljük, hogy kelleni fog a klíma), nem volt olcsó €135, de nagy szó, hogy már itt, a mi kisvárosunkban is van szerelő, aki foglalkozik klímával.

Majd megnéztük, hogy milyen időpontok vannak a vizsgára, ui aug elején esedékes a kocsi vizsgáztatása. Konkrétan a tegnapi napon volt egy időpont, utána meg legközelebb csak szeptemberben lett volna. Úgyhogy Alan elvitte tegnap, gyönyörűen átment. Illett is, hiszen egy hónapja az összes féktárcsát kicseréltettük, plusz a hátsó felfüggesztést is kicseréltettük. 

-Marci minden vizsgáján sikeresen átment. 

-44 nap múlva megyünk nyaralni 

Rossz: 

-nem a mostani, hanem a múlt hétvége ragyogó volt, igazi nyár fílinggel. Ok, csak két napig, de igyekeztük kihasználni. Mi kint ültünk a kertben szinte egész nap, a fiúk épp vmelyik a Forma-1 nagydíjat nézték, mikor így random mutatja a Marci a lábát, hogy mit gondolok a sebéről.. egy csípést elvakart vmikor és 10 centis átmérőjű vörös kör lett körülötte kb fél nap alatt.. úgyhogy ügyelet, ott a tűző napon rohadtunk a kocsiban, mert a covix óta nem igen akarják a kísérőket beengedni.. szóval antibiotikum meg antiszeptikus krém. 

-és ugyanebben a pár nyári napban volt az is, hogy Alan nekiindult egy 70 km-es bringakörnek, amikor a 40. km-nél kiszakadt az egyik küllője. Megbeszéltük, hogy meló után összeszedem, de nem akart ott megvárni, ahol lerobbant, hanem elindult visszafelé: a szuperszéles ír utakon, bringát tolva.. persze beöltözve, ahogy kell. Emlékei szerint az a benzinkút, ahol végül bevárt csak pár percre volt, de gyalog kicsit más volt minden: 7 km-t tolta a bicajt, mire odaért a kútra.

-és az idő. Komolyan. Kritikán aluli szar idők vannak. Esik, fúj, esik és fúj egy hete. Reggel 6-7 fok, napközben talán 15 is van, de a metsző szél nem segít. 

Jó viszont, hogy ha nem esik, a mosás pikk-pakk megszárad odakint.

Jön a hosszú hétvége, állítólag jön a meleg is. Nagyjából laza hétvégét tervezünk, Beni utolsó hétvégéje az érettségi előtt, Jancsihoz és Marcihoz meg jönnek ittalvósra a barátaik, mert Metal Fest lesz a városban. 

Beni ballagása

 

Az utolsó középiskolai “graduation”-ön is túl vagyunk, a tegnapi napon volt Beni évfolyamának a búcsúztatása. 

Délre volt kitűzve az időpont a nagytemplomba. Kicsivel előbb indultunk, hogy legyen parkolóhely, de a sulinál betereltek minket az iskola udvarára, ahol leparkoltattak a sportpályából kialakított ideiglenes parkolóban. Innen sétáltunk át a templomba.

A szokásos menetrend szerint zajlott le a ceremónia.  A mise előtt szertartásosan kivonult néhány diák, és egy-egy darab -saját egyházközösségüktől hozott- követ tettek le az oltár elé. Ezután egy gyertyát vittek ki közösen, miközben a pap arról beszélt, hogy legyen ennek a gyertyának a fénye Jézus vezető lámpása az életükben, mindig mutassa a helyes irányt, és ahogy a hitük ereje sem, úgy ez a fény se hunyjon ki soha. Kicsit fura módon ezek után egy egyenruha-pulóvert is szertartásosan kivittek, és azt is letették az oltár elé.

Ezután következett a mise. Ezúttal a fő vezérfonal az volt, hogy az ifjúságnak milyen nagy az ereje, és hogy ne felejtse el senki, hogy mindenki volt fiatal. A fiatalok a jövő, ők viszik tovább az életet, ezért igen fontosak. Nyilván elhangzott szokásosan az is, hogy senki ne felejtse el honnan jött, és amíg élnek, mind ide fogják kötni őket ezek a gyökerek. Az életüknek a könyve igazán csak most kezdődik el.

A diákok különböző imákat olvastak fel, aminek a végén mindenki mondta kórusban, hogy „ Lord, graciously hear us”.  Közben diákok énekeltek-zenéltek, különböző darabokat adtak elő. Aztán jött a szokásos „Krisztus teste” ceremónia, amikor kivonult mindenki az ostyáért, közben szintén zenélt néhány gyerek. Aztán a szülők képviseletében beszélt egy anyuka (a James-é), mint képviselő. Beninek és a Colm nevű barátjának is volt egy előadásuk, Andre Bocelli és Celine Dion duettjét –The prayer- adták elő, Beni énekelte Bocelli részét...nagyrészt olaszul. Hidegrázósan szép volt. Tudom, mi elfogultak vagyunk, de akkor is Beni hangja hihetetlen bársonyos, zengő, erős, de mégis olyan diszkrét, a tér minden apró szegmensét betöltő hang. Azt kell mondanom, hogy rendszerint jöttek hozzánk gratulálni, hogy milyen fantasztikusan énekelt Beni.

Végül egy közös dalt énekeltek el a srácok, az is nagyon jól sikerült. Ezek után szépen átvonultunk az iskola nagytermébe, ahol az igazgató beszédet mondott. Az előző igazgatónő karizmatikusabb ember volt, ez a mostani idősebb férfi (a gyerekek csak Tall Paul-nak hívják) nem igazán volt a helyzet magaslatán. A végzősök csodálatos élő dudaszó kíséretében vonultak a vörös szőnyegen, a virágokból rakott árkád alatt, talán ez egyik legszebb része ez volt a ceremóniának.

A gyerekek képviseletében két diák is összegezte az elmúlt éveket, a tanároknak hatalmas virágcsokrokat nyújtottak át, és egyesével szólítva mindenkinek átadták a szokásos keménykötésű dossziét. Ezúttal is volt kisfilm, amiben az évek alatt gyűjtött sok élmény során készült fényképekből szemezgettek, nagyon hangulatos volt.

Után kicsit szabadabb lett a program, voltak frissítők, meg sütemények is kitéve, mindenki gratulált mindenkinek, és megvoltak a közös fotózások is. Persze a srácok szokásosan nekivágtak az estének és  bulikáztak együtt itt-ott.

Mi csak csendesen, itthon koccintottunk arra, hogy akkor az utolsó, hatodik gyerekünk is végzett itt, a templemore-i Our Ladys Gimnáziumban. Őrület, hogy rohan az idő. Beni két éves volt, amikor kiköltöztünk...Egyfelől jó dolog, hogy végre a középiskolával járó összes nyűgnek vége van...gondolok itt a folyamatos fizetnivalóktól kezdve az egyenruha-rendelkezésreálláson keresztül a rendezvényeken való részvételig mindenfélére. Szóval mindenezen kötelezettségeknek most vége lett. Másfelől természetesen kicst szomorú is, hiszen ez azt jelenti, hogy egy korszak lezárult az életünkben.

És persze jön egy másik. Forog a kerék.

Első akadály letudva

Beni mindenképpen színész vagy színházi ember/filmes szeretne lenni.. mi mindenben támogatjuk persze, de van, ami tőlünk független.. mint pl a drama and theatre studies -re jelentkezéshez alapfeltételként megszabott kérdőív sikeres kitöltése.. ebben mindenféle színházi élményéről kérdezték, portfoliót is kellett beadnia, hogy hol mit játszott, esszét kellett írnia egy filmről, ami hatással volt rá.. 

április közepe volt a határidő, és azóta tűkön ülve vártuk, hogy mi lesz az “ítélet” .. és sikerült neki: zöld lámpát kapott a gyerek. 

Úgyhogy most “csak” le kell érettségiznie és annyi pontot kell, hogy kapjon, hogy a kurzusra bejusson.  

Északi fény

Persze, hogy bakancslistás volt mindig is az Aurora borealist látni.

Sok ideje tervezzük, hogy el kéne menni Északra, a tél folyamán, hogy lássuk.. 

persze időnként van esély itt is látni, tagja is vagyok az Irish Aurora chaser csoportnak, de vagy olyankor volt esély, hogy másnap dolgozni kellett mennem, vagy nálunk pont éppen (nahát) esett/felhős volt, vagy nagyon messzire kellett volna elautózni, aztán vagy látjuk, vagy nem.. szóval mikor a tegnapi hírekben illetve az összes csoportban azt taglalták, hogy na most talán tényleg, meg felhőtakaró előrejelzéseket mutogattak, hogy hol mekkora lesz az esély, kb úgy mentem el aludni, hogy mondtam a srácoknak, állítólag lesz, meg dél felé, de nem hinném, hogy látni lehetne innen.

Éjfélkor bekopogott Beni, kb egy órája aludtunk csak, hogy lehet látni az északi fényt a kertből..

El sem hittem, pedig szabad szemmel is lehetett látni, de persze a kamerával sokkal részletesebb fotókat tudtunk csinálni.. komolyan hálás vagyok, hogy 1. Beni felébresztett, 2. hogy ezt az életemben láthattam, pláne úgy, hogy nem kellett több ezer euróért Észak-Európába utazni.. 

Anyák napja

Hosszú hétvége volt, plusz anyák napja, így mindenki hazajött. 

Kari egy fantasztikus Rákóczi túrós tortát csinált: a szavam is elállt: sárgabarackzselé, linzer réteg a közepén, meringue forgács a tetején.. és isteni finom volt. Tomi egy hatalmas virág csokrot hozott a virágosától (ez olyan puccosan hangzik, de jól ismeri ezt a limericki virágost lol) Jancsikától egy hatalmas doboz bonbont, a két legkisebbtől pedig (még) szebbé tevő maszkokat, hajpakolást. 

Full el voltam kényeztetve, a srácok koktélokat kevertek: pina coladat és eper daiquirit. 

Kari hazahozta a Catan telepeseit és azonnal addikt lett a család: a három nap alatt 8-9 játékot játszottunk.. de most mindenki lazulni akart, semmi extrát.

Hello május

 Tulajdonképpen akár januárt vagy novembert is lehetett volna írni, ui. még mindig sehol sincs az igazi felmelegedés.. van egy-két olyan nap, mikor csak alig esik az eső, de még mindig fűtünk, még mindig télikabátban járok dolgozni és amikor a hétvégén Alan el akart csábítani túrázni, de nem volt kedvem, úgyhogy csak ő és Marci mentek el hegyet mászni, akkor ő sál-sapka-nagykabátban ment fel.. 

Szóval rohadt depresszív ez az egész.. hosszú hétvégénk lesz, de eső, heves eső és szél a várható idő. 

Úgyhogy idénre feladtam a kertészkedést, lóf*sz sem fog ilyen körülmények között beérni, megérni.. lehet, hogy kéne egy üvegház.. de közben meg annyira nem vagyok nagy kertbolond. 

Beni két hét múlva elballag, utána 2 hétig itthon készül az érettségire és aztán 3 héten át érettségizik.. durva. Az is, hogy megint nőtt, már 193 centi. 

Marcinak holnap van az utolsó vizsgája, és jó hír, hogy visszahívták a tavalyi munkahelyére dolgozni, így szombaton már kezd is a helyi Centrában.

Jancsinak 2 hét múlva jár le a próbaideje, durva, hogy elrepült az a 6 hónap is..

Mimike óriási fejlődésben van: mikor itthon voltak nagyon közel járt ahhoz, hogy a hátáról hasra forduljon, a múlt héten sikerült neki, ezen a héten a hasáról a hátára is megfordult és szerintem napok kérdése és el fog kezdeni kúszni is.. 

Náluk már tavasz van, sokat vannak kint, végre mezítláb lehet (utálja a zoknit).