Az élet az elejétől fogva a végéig egy állandó folyamat. Egy kinek milyen sebességű, irányú, és kimenetelű szabadesés. Történnek benne dolgok, mindenféle dolog. Sok a tragédia, a kérdés, amivel találkozunk életünk során. De vannak olyan dolgok, amikről én személy szerint úgy gondolkozom, hogy csakis rajtunk múlik, milyen előjelűévé sűrűsödik az elménkben. Johanna lányunk ma nagykorú lett. Fantasztikus csaj. Okos, ügyes, gyönyörűen zongorázik, énekel, kitűnően tanul, hibátlanul (és sokszor számomra is követhetetlenül) beszél már angolul, a németet nem is említve. Tele van ambícióval, életkedvvel, szerelemmel, tervekkel, ragyog, ha ránézek. Örülök annak, hogy ilyennek látom, örülök annak, hogy minden szempontból egy életképes, perspektívával rendelkező, kedves emberré cseperedett. Immár hosszú ideje van együtt D-vel, akit nyugodtan mondhatom, hogy az egész család el- és befogadott, akár tetszik neki akár nem :)
Tele van a világ ilyen olyan álláspontokkal ezzel kapcsolatban, és a legtöbbje bizony inkább szomorú, mint vidám...Én ezt (is) máshogy látom. vagy csak máshonnan, ki tudja. Én ezt a felnőtté válást úgy élem meg, hogy nincs bennem egy szikrányi szomorúság sem, hiszen egy pillanatig sem érzem azt, hogy elveszíteném Őt. Majd ha meghalok, akkor elveszítem. De most? Hiszen most kezdődik az élete, most nyílik ki előtte a világ, és alig várom, hogy behabzsolja. És ott leszek, és nézni fogom, mert része leszek az életének, hiszen Ő az én lányom, én pedig az ő apja. Igaz, tény, hogy példás (relatíve mindenképpen) a kapcsolatunk, és még ettől függetlenül is speciális az egész családunk helyzete ebben a világban, de hát kié nem az? Csak mindegyik máshogy kicsit...Szóval tudom én, hogy sok családban tényleges határvonal a 18. év, és a gyerekek amint megtehetik, kizárják a világukból a szüleiket. És természetesen azt is tudom, hogy nem láthatok a jövőbe, és nem tudhatom, hogy 10, 20 év múlva mi lesz hogy lesz. De azt pontosan tudom, hogy összeköt minket a vér, és ezen soha semmi nem változtathat csak a halál. És azt is tudom, hogy vele kapcsolatban minden ami számomra fontos, az az hogy boldog legyen ebben az életben, amennyire csak lehetséges.
Nyilvánvalóan hatással van rá az, amit látott, amit megélt velünk, általunk, és ezért is lehet, hogy nyugodt vagyok. hiszem, hogy bármekkora út megtételénél a legfontosabb az első lépés, bármilyen kicsi is az a megtett úthoz képest. A felnőtt életnek nagyon meghatározó eleme a gyerekkor, a szüleinkkel, testvéreinkkel való kapcsolat, és a körülmények, amelyek között felnövünk. Igaz, a felnőttek minél fiatalabbak, ezt annál kevésbé gondolják végig, de ahogy öregszenek, fokozatosan egyre jobban látják.
Szóval nem hiszek a rossz szempontokban. A jó szempontokban hiszek, amik vidámak, életerősek, és pozitívak. Ezen a világon annyi minden van, ami mindenképpen rossz, akárhonnan nézzük. Amit viszont megtehetek, igenis a jobbik oldaláról nézem. És határozottan úgy látom, az én elsőszülött kislányom most kopogtat az Élet kapuján, és vár rá megszámlálhatatlanul sok boldog pillanat. Boldog Születésnapot Hanna!
Tele van a világ ilyen olyan álláspontokkal ezzel kapcsolatban, és a legtöbbje bizony inkább szomorú, mint vidám...Én ezt (is) máshogy látom. vagy csak máshonnan, ki tudja. Én ezt a felnőtté válást úgy élem meg, hogy nincs bennem egy szikrányi szomorúság sem, hiszen egy pillanatig sem érzem azt, hogy elveszíteném Őt. Majd ha meghalok, akkor elveszítem. De most? Hiszen most kezdődik az élete, most nyílik ki előtte a világ, és alig várom, hogy behabzsolja. És ott leszek, és nézni fogom, mert része leszek az életének, hiszen Ő az én lányom, én pedig az ő apja. Igaz, tény, hogy példás (relatíve mindenképpen) a kapcsolatunk, és még ettől függetlenül is speciális az egész családunk helyzete ebben a világban, de hát kié nem az? Csak mindegyik máshogy kicsit...Szóval tudom én, hogy sok családban tényleges határvonal a 18. év, és a gyerekek amint megtehetik, kizárják a világukból a szüleiket. És természetesen azt is tudom, hogy nem láthatok a jövőbe, és nem tudhatom, hogy 10, 20 év múlva mi lesz hogy lesz. De azt pontosan tudom, hogy összeköt minket a vér, és ezen soha semmi nem változtathat csak a halál. És azt is tudom, hogy vele kapcsolatban minden ami számomra fontos, az az hogy boldog legyen ebben az életben, amennyire csak lehetséges.
Nyilvánvalóan hatással van rá az, amit látott, amit megélt velünk, általunk, és ezért is lehet, hogy nyugodt vagyok. hiszem, hogy bármekkora út megtételénél a legfontosabb az első lépés, bármilyen kicsi is az a megtett úthoz képest. A felnőtt életnek nagyon meghatározó eleme a gyerekkor, a szüleinkkel, testvéreinkkel való kapcsolat, és a körülmények, amelyek között felnövünk. Igaz, a felnőttek minél fiatalabbak, ezt annál kevésbé gondolják végig, de ahogy öregszenek, fokozatosan egyre jobban látják.
Szóval nem hiszek a rossz szempontokban. A jó szempontokban hiszek, amik vidámak, életerősek, és pozitívak. Ezen a világon annyi minden van, ami mindenképpen rossz, akárhonnan nézzük. Amit viszont megtehetek, igenis a jobbik oldaláról nézem. És határozottan úgy látom, az én elsőszülött kislányom most kopogtat az Élet kapuján, és vár rá megszámlálhatatlanul sok boldog pillanat. Boldog Születésnapot Hanna!
3 megjegyzés:
Jó volt olvasni:))Sok boldogságot kívánok ennek a leánynak, és az egész családnak is!
Isten éltesse nagyon sokáig! :))
Köszönjük szépen!
Megjegyzés küldése