Életem túlnyomó többségében nem volt ennek a ténynek, hogy magyar vagyok, különösebb jelentése. Most, hogy nem Magyarországon élek, most dereng ebből valami. Egyre inkább érzem, hogy szeretem a nyelvet, hogy szeretem az országot, hogy mennyi minden van, ami nekem kedves emlékeket idéz fel. Az akácillat….a Balaton…a nagy viharok…..a fülledt nyár….
Régen nem nagyon értettem, hogy sok külföldön élő magyar miért hangsúlyozza annyira, miért hirdeti, vállalja, és éli meg aktívan, hogy honnan jött. Ha annyira fontos neki, miért nem költözik Magyarországra…? Pedig érthető. Ma már. Az anyám nővére 56-ban elment otthonról. Ezzel még nem lenne bajom, hiszen sokszor kerülhet egy ember olyan helyzetbe, hogy külföldre megy. Mert ott jobb…elsősorban persze azért. Mi másért. Azzal viszont már gáz van szerintem, hogy anyám nővérének a gyerekeivel én már nem tudok magyarul kommunikálni. Mert nem beszélnek magyarul. Kíváncsi vagyok, hol dőlt ez el vagy meg. Ültek otthon, a magyar nő meg a magyar férfi…az asztalnál, körülöttük a három gyerek, és akkor azt mondta az egyik a másiknak, hogy villjúpásszdöszolt plííz…?? Vagy hogy? Mert oké, azt megértem, hogy például itt van Hannus, meg a Damien, és nyilván ha ők együtt vannak, és kérdezni akarok valamit a Damientől, akkor persze hogy angolul fogom megkérdezni. De még ha a körünkben van is , egymással akkor is magyarul kommunikálunk. Szóval nem értem…én úgy gondolom, hogy amíg élek, magyarul fogok beszélgetni a feleségemmel, a gyerekeimmel, de még az unokáimmal is. Függetlenül attól, hogy Írországban vagy Kenyában vagyunk.
Én szeretem hallgatni a Billt. Azt már kevésbé szeretem benne, hogy valamiféle módon majd’ mindegyik számában benne van, hogy ugyan hívták őt sokszor már külföldre, de ő soha….mert nem cserél szívet, és akárhova ment is, mindig haza tért. Én ezekről úgy gondolkodom, hogy a haza ott van (nem, nem arra gondolok, hogy ubi bene ibi patria….most nem), ahol a szeretteim vannak…a családom, az életem. Nem földrajzi kérdés. És szívet sosem cserélek, mert például pont azért, hogy nem angolul fogok a feleségemmel vagy a gyerekemmel kommunikálni. Mert magyarnak érzem magam. Nem tudom mi késztethet egy született magyart, akinek az anyanyelve magyar, hogy elkezdje ne használni a nyelvét. Ehhez két dolog kell…szerintem: egyfajta szellemi igénytelenség, és valamiféle gyűlölet….menekülés, elkeseredett identitás kergetés…És akkor már beszélhetünk „szívcseréről”. Mert „Szívet cseréljen aki Hazát cserél”….és ha ebben az idézetben a „Haza” alatt a családomat értem, akkor rendben is van minden….
2010 január 31
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése