Karácsonyi zenélés

 Külön posztba teszem ide: nekem, nekünk ez a legfőbb karácsonyi ajándékom/unk

Öröm és bódottá’ boldogság látni, jelen lenni, ahogy a gyerekeink együtt zenélnek. 

Carol of the bells: 

Winter Wonderland:

Happy Xmas /War is over: 

Karácsony 2024 2. rész

 Ez az idei karácsony megint más volt, hiszen Mimihez alkalmazkodott most mindenki. Az ünnepi vacsora inkább ebéd lett, kettő után ettünk, utána szinte rögtön ajándékoztunk. 

Hanna és én felmentünk a kicsivel a mi hálónkba, majd szépen feljött mindenki és ott vártuk a jelzést..(Alan csengetett mindig, mikor még “hívők” voltak a gyerekeink és lement megnézni a nappalit, hogy vajon megérkezett-e a Jézuska..úgyhogy az unokáknak is ezt tervezzük csinálni)

Lejöttünk, Mimi mindent is kicsomagolt, a papírszaggatás volt a legnagyobb öröme. :)) 

Este 6 körül elmentek Hannáék, mert eljött Mimi esti alvás ideje.

A kutya játéka volt a legjobb ajándék :))

Ezután csináltunk felnőttesebb dolgokat, ami nagyobb hangoskodással járt: a srácok illetve Alan zenéltek. Meg aztán ki kellett próbálni az újonnan kapott italokat, egy szivarral..

25.-én csendesebb volt a ház, aznap Mimi Santa-zott a másik nagyszüleivel, Kari átment Eoinékhoz karácsonyi ebédre.

26.-án ismét telt ház, aznap itt volt minden barátnő, barát, itt is aludtak. (Szegény Marcit kivéve, mert karácsony előtt találkozott a barátnőjével, aki akkor szakított vele.. nagyon sajnáltuk, sajnáljuk szegényt, nem volt semmi jele, én is pont akkor küldtem neki el az ajándékainkat, amit eltett btw.. szerencsére olyan jó baráti köre van, hogy nem féltettük, voltak mellette mindig rajtunk kívül is.. de akkor is, milyen már ez..) szóval itt karácsony másnapja mintha nem is létezne  -itt a karácsony tényleg csak egy napos- aznap már nyitva vannak a ruhás-mindenfélés boltok, óriási leárazásokkal, plusz aznap este van mindenhol a Nagy St Stephen Day’s partyk vannak, tehát a shopping után lehet menni night clubozni. Nekem fura, de hát ez van. Persze a fiatal felnőtt gyerekeink és barátaik ilyenkor mennek bulizni este, most is így volt, mindenki is nálunk aludt, úgyhogy tényleg fullosan voltunk.

A két ünnep közt többször hagyták nálunk Mimit, volt, hogy altatással együtt.. hihetetlen flexibilis a kisbaba, nem sírt soha, totál alkalmazkodott az új helyzethez és az új emberekhez.

Azt hittem, hogy majd ma lazán, öregesen kettesben leszünk, de kiderült, hogy szinte mindenki nálunk tervez Szilveszterezni. :))) Kariék nem, ők vasárnap hazamentek, tegnap volt a szülinapja, így majd csak januárban lesz a családi ünneplés. 

Karácsony 2024

 Pénteken befejeztem a munkát idénre és megérkezett Mimike is végre: nagyon vártuk már.

Egy tüneményes, érdeklődő, örökmozgó kislány. Két nap “szoktatás” után tegnap egyedül volt nálunk, Hannáék így tudtak kicsit még vásárolni, kávézni együtt, gyerek nélkül.

Meg kell zabálni olyan cuki.. persze az ismerkedős fázisban csak figyelt, Larsie is szagolgatta, azon mindig nagyokat nevet. Tegnap már odáig jutott, hogy addig gyöszködte a kutyát, hogy a végén már inkább a kutya elment előle kis nyugiba.

Lépcsőzni is szeret, azon is fel-le mászott sokszor, Alan sokat énekelt, gitározott neki, azt nagyon szereti, akkor táncikál és tapsol.

Szereti a pocakját, de a kutyát is szereti etetni, azon hangosan kacag, ahogy a kutya bajsza a kezéhez ér.. Lars persze nem bánja, hogy egész nap majszol a baba után. 

Szombaton Kari is hazajött, hozta a pisztáciás bejglit, amit csinált (élete első bejglije) nagyon finom lett, ügyes lány. :)) 

Tegnap Tomi is hazaért és Mimi a kezdeti bizalmatlansága után sokat játszott vele is.

Ma kicsit visszatérünk a kisgyerekes Szentestéinkhez: Mimiék is korán átjönnek, korán eszünk, korán ajándékozunk, mert Mimi 6-7 körül kezdi az esti szeánszát. 

Zenélni is csak azután fognak a srácok, ha “haza”mentek Hannáék a babával. 

Nehéz a szívem is, talán emiatt is keltem ma korán: Laci bátyám ma lenne 53. 

Eszembe jutnak a gyerekkorunk karácsonyai: délben őt ünnepeltük, este pedig Karácsonyoztunk. 

Hülye dolog, de semelyikőnk születésnapjaira nem emlékszek, enyéimre sem, de az övé ugye különleges volt, hiszen Szenteste született.. és hogy utálta emiatt. Azt mondta kisebb korunkban, hogy azért utálja, hogy karácsonykor született, mert sokkal -összességében- több ajándékot kapna, ha szeptemberi lenne. 

Később azért, mert sosem volt bulija ilyenkor, a haverok sem mentek el vele szórakozni, hiszen Karácsony van. Épp emiatt ilyenkor én csak a szülinapja miatt hívtam fel, sosem kívántam neki “boldog karácsonyt!” .

Boldog szülinapot Laci. 

nyugodj békében drága bátyám. 

Ja, tényleg

 VizicsibeLazac írta az egyik válaszában nekem, hogy no para amiatt, mert még nem kezdtem el sütni a bejgli-zserbó-mézeskrémes trinityt, mert már a mézeskalácsok készen vannak és hát sütöttem tortát is a múlt hétvégén..

És tényleg: ennyire hülye fáradt vagyok, hogy full elfelejtettem, mmint a tényt, hogy csináltam.

Szóval a múlt hétvégét találtam a legtökéletesebbnek, hogy kipróbáljak egy új sütit egy 4 lapos Medovikot, citrusos mascarpone krémmel.

Az egyik kedvenc sütis oldalon láttam még a nyáron, de most jött el az ideje, hogy megsüssem.

Karácsonyi koncert

Új időszak jött el: most már nem a kisfiúk betlehemezésére, karácsonyi koncertjére megyünk, hanem Kari női kórusának a koncertjére.

Kari ebédre hívott, úgyhogy 10 körül indultunk, délre értünk hozzájuk. 

Először voltunk úgy náluk, hogy már csak ketten élnek, nincs lakótársuk: nagyon cukin, hangulatosan berendezték a lakást. Ebédre pörkölt volt tarhonyával, és isteni finom baileys-es, meggyes tiramisu. Aránylag közel laknak a belvároshoz, de tudtuk, hogy viszonylag későn lesz vége a koncertnek, nem akartunk még hozzájuk visszavillamosozni -ha ott hagytuk volna a kocsit- így már hetekkel ezelőtt befoglaltunk egy helyet a st stephen green-i parkolóba. Mák, hogy 4-től, mert a terv az volt, hogy szédelgünk a belvárosban, mielőtt kezdődne a koncert… 4-re érünk a St stephen greenhez.. innen a parkolóba bejutni több, mint egy óra volt. 

A shopping center is tele volt, a Grafton street is, Ezüstvasárnap lévén mit is várt az ember.. kicsit széjjel tekintettünk, majd 6-kor találkoztunk Eoinnal a templomnál.

A dublini unitárius templomban volt a koncert (bevallom, nem tudtam, hogy miben más ez az egyház, mint a római katolikus, rá kellett guglizzak..) érdekes volt, hogy nem volt oltár, nem voltak keresztre feszített Jézus szobrok, és -talán ezek miatt- nagyon meghitt, bensőséges templom volt.

A koncert nagyon szép volt és fantasztikus volt látni Karit ilyen közegben is énekelni. A karmesternő egy zseni, elképesztő volt, ahogy vezényelt. 

Marci is velünk volt, neki is nagyon tetszett, Kari barátai is eljöttek: mindannyiunkra nagy hatással volt a tegnap este.

A koncert után mi inkább hazajöttünk, Kariék még beültek vacsizni vhova a barátaikkal, így is este fél 11 volt, mire hazaértünk.

Egy hét múlva karácsony.

Annyi minden

 .. történik, és sosincs idő írni. 

Pedig Mimike egy éves lett, csodaszép és okos és cuki és..és.. 💝🥰 és mindjárt jönnek is karácsonyozni. Tőlünk egy balance bike-ot kapott, nagyon aranyos, ahogy próbálkozik hajtani magát, de legjobban tologatni szereti.. de tavasszal tuti nagyon fog száguldozni vele.

És Alan meg 52 lett, mindenki hazajött, pedig vizsgaidőszak van, kapott egy “igazi”* okosórát a 3 legkisebbtől (*: mert eddig csak egy kis fitbit karperece volt meg alibabás kamu apple watch ) Tomitól egy finom whiskeyt, Karitól egy új verziójú jbl-t a gyúráshoz, tőlem meg egy Buena Vista bakelit lemezt.

Mivel Kari végre itthon volt, kitaláltam, hogy idén csináljunk megint mézeskalácsokat, ahogy régen.. jó móka volt, de a díszítésnél már a derekam nagyon kikészült, úgyhogy Alan csinálta meg nekünk szinte az egészet.. szóval apa-anya-kislányuk koprodukciós sütik lettek haha 

Feldíszítettük a házat, a karácsonyfát, (emiatt még ki is festettünk az ablak körül..).

Az eü-s dolgainkkal is foglalkozunk, de ugye itt minden olyan lassan megy, és ez nagyon frusztráló ám.. pl most kaptam egy levelet, hogy akarom-e, hogy a várólistán legyek a pajzsmirigyemmel.. (2019 óta.. )

A karácsonyi ajándék vásárlásokat is sikerült megejtenünk, majdnem mindent online. Miminek annyi mindent vennénk, de lelimitáltak minket a szülők, hogy a súly, meg a bőröndök mérete.. úgyhogy mindenkitől valami kis apróságot kap.  

Jövő vasárnap megyünk Kari kórusának a karácsonyi koncertjére Dublinba, aznap szerintem kimaxoljuk a karácsonyi-belvárosos-jajdeszép élményt. :))

Beni nemrég volt egy környékbeli drámakör felolvasó estjén, és azután felkínálták neki a február végén bemutatandó darab főszerepét. Nagyon büszkék vagyunk rá. :)) 

Ma éjszaka meg lecsapott egy újabb vihar, de mióta itt élünk nem volt ilyen durva, nem szoktam félni, de most csóri Larsieval együtt reszkettem.. olyan volt, mintha be akarnának törni az ablakok, recsegett-ropogott az egész emelet.. nagyon félelmetes volt. 141 km/h-t mértek a tengerpartnál, nálunk a windy szerint 120 km/h széllökések voltak. 

16 nap múlva Szenteste. Ez viszont durva… 

Budapest

 

Vajon képesek voltunk-e szabadságra menni a problémáinktól? Hát, részben igen, részben nem. A novemberi kiruccanásunk mindenképpen tele volt élménnyel! Délelőtt 10 körül landoltunk Ferihegyen, gyorsan átvettük a bérelt kocsit, és mentünk is a nagynénémékhez, akik már vártak minket szeretettel. Nem akartunk sok időt ott lenni, lévén a nagynéném most kezdte újra a kemót, nem akartuk nagyon lefárasztani szegényt. Délután elmentünk a lakást átvenni a Marina parton, amit béreltünk erre a hétre.

Hát...mondjuk a lakás okés volt, de azért az kifejezetten nem tetszett, hogy új építése ellenére tele volt repedésekkel a fal, vagy hogy a gépekhez nem nagyon volt semmi...pl. a mosogatógép tipikus: miből tartott volna odakészíteni mondjuk kettő kapszulát...elég is lett volna. Venni nem akartunk, mert utána mit kezdek a maradékkal? Amikor repülünk, mindig fontos kérdés a súly, felesleges terheket nem akarunk vinni. Amúgy az egy külön érdekesség, hogy menniybe kerül a tablette Magyarországon. Ahol mi jártunk, ott ilyen 4-5ezer forint körül volt a legolcsóbb verzió. Nálunk 3 euróért kapok 40 darabot, amit kicsomagolni sem kell, mert feloldódó a csomagolása. Na mindegy. Egyébként az ágy okés volt, a kanapé a nappaliban szétülve, eltörve, egyáltalán nem volt kényelmes, pedig mi több alkalommal terveztünk bekuckózós-kajálós-filmnézős estét. Az is bosszantó volt, hogy a tévé le volt butítva, a maximum hangerőnél alig lehetett hallani. Gondolom a szomszédok miatt, de akkor is: ez övön aluli. Nem vagyunk süketek, de azért nem néma csöndben, feszített figyelemmel szeret az ember filmet nézni. Szerencsére a laptopot össszekötve sikerült a gép 200%-os hangerejét kihasználva értelmezhetően tévézni. Összességében véve ez egy nagy mínusz volt. Viszont ami mennyei volt: a forró víz, és a víznyomás...na az zseniális volt, rendesen hidromasszázs-élményszerű. Parkolóhely nem járt a lakáshoz, de én még itthonról észrevettem, hogy pont az épület mellett van egy privát parkoló, még a díjakat is ki tudtam nyomozni: 1500 forint per nap. Gondoltam, milyen szuper, akkor majd itt parkolunk. A rideg valóság: ember sehol, csak egy mobilszám. Felhívjuk, elmondjuk, hogy szeretnénk egy heti bérletet. Jó, akkor majd este kilenckor legyünk ott, és akkor odajön az ember megkötni a szerződést....(én már itt ledobtam a láncot, hogy egy szabadság alatt a parkolóemberhez kelljen igazítani a programot, de mindegy)...persze csak kápé, ami ugye miért is lenne nálunk....a legnagyobb dugóban rongyolunk a nőgyógyásztól vissza, hogy odaérjünk....közben atm-et is kellett találni....de odaértünk. Oké, kifizetjük a 10500 kemény magyar forintot. Ha ekkor azt hittük, hogy ennyi volt, hát nem. Innentől kezdve minden ki- és behajtásnál fel kellett hívni a számot. És nem úgy, hogy kicsörög, és a sorompó kinyílik, hanem egy hang felvette, hogy igen tessék? ...Őőő jó napot, szeretnénk behajtani a parkolóba....- ühüm...igen. Írországból, ugye?....-igen....- jó nyitom.

Először azt hittem, valami vicc. De nem. Olyan is volt, mikor beszélgetni kezdett velünk, hogy ez a katolikus Írország, igaz? –igen. És akkor az nagyon katolikus, igaz? –igen....na jó, akkor nyitom. Kabaré.

A másik, hogy bár a parkoló közvetlen az épület mellett volt, mégis jó 10 perc gyaloglás kellett a lakásból, ugyanis körbe kellett menni a bejárathoz, minden alkalommal az úttesten haladva kb 20 métert, ami horror volt sokszor, mert rendes autóforgalom van. Az én szememben ez biztos hogy így nem lenne szabályos.

Az első két napban elintéztük a fogtisztítás- nagylabor dolgainkat, egyrészt mert olcsóbb, másrészt mert alaposabb sajnos, mint itt. Aztán kivonatoztunk kicsit a városból, meglátogattuk a barátunkat és a családját. Estig ott voltunk, nagyszerűen éreztük magunkat. Ettünk, ittunk, beszélgettünk.

Közben felfedeztük a közvetlen szomszédságunkban lévő egykor szuper dunaplázát....mára már csak árnyéka az akkori önmagának, amikor nyílt. De a benne lévő Frei kávézó a törzshelyünkké vált ez alatt az egy hét alatt, V. régi barátnőjével is itt találkoztunk. Új kedvencem lett a dohánykávé....de kóstoltunk sok másikat is, a pisztáciás, a rumos, a marcipános, a mogyorós....mindegyik nagyon ízlett.

A harmadik nap este megbeszéltük, hogy a két szuperjófej huszonéves unokaöcséimre bízzuk magunkat (meg az anyukájukra), és így ötösben belevetjük magunkat a pesti éjszakába. Egy körúti koktélbárban kezdtük, aztán egy Stifler nevű helyen horgonyoztunk le, ahol órákat töltöttünk. Ittunk, szivaroztunk, beszélgettünk hajnalig. Aztán már nem annyira szomjasan elmentünk a nyugati mekibe, megnéztük a szuper lézer-showt, ami péntekenként és szombatonként megy, és ettünk valamit, hogy ne csak igyunk ugyebár. Éjjeli járattal jutottunk haza, valamikor hajnal három körül.

Másnap délelőtt regenerálódtunk egy kicsit, majd szintén tömegközlekedve kicsit bementünk a városba. Gondoltuk, hogy a New York kávéházba beülünk, de olyan sor állt előtte, hogy inkább letettünk róla. Helyette megintcsak egy Frei kávézóba ültünk be. Kora délután találkoztunk egy másik régi jóbarátunkkal, aki felvett minket a Kálvintéren. Az volt a terv, hogy beülünk valahova, aztán végül másfél óra kocsikázás után sikerült budán egy szuper kis kávézót találni, és itt akkor dumáltunk egy jót...na meg persze a kocsiban is. Le volt szervezve, hogy sok-sok idő után újra megnézzük őt színpadon, P. ugyanis színész. Pesttől nem messze kellett mennünk, persze ide már kocsival mentünk, szépen megöltözve ahogy kell. A darab fergeteges volt, P az első sorba intézett nekünk helyeket, így közelről csodálhattuk a színészek játékát. Az előadás után személyesen is gratuláltunk neki, és még volt alkalmunk Köllő Babett-el is váltani pár szót, aki szintén fenomenálisat alakított. Ha bárki azt gondolná róla, hogy valami kis felkapott celeb, hát nagyot téved. Nagyon közvetlen, szuper kedves csaj, és teljes mértékben profi színészi alakítást nyújtott.

A következő nap egy vasárnap volt, szintén volt program bőven. Reggel a nagynénéméknél kezdtök a napot, aki szuper jó formában volt, reggelivel várt minket,jót dumáltunk, sőt még egy kis közös zenélés is volt. Aztán egy volt osztálytársammal még az általánosból találkoztunk, aki még mindig ugyanott él, ahol én is felnőttem, és akivel nem találkoztunk 14 éves korunk óta, csak a közösségi médián kommunikáltunk. Jó volt végre élőben is beszégetni vele, és megismertük a párját is.

Onnan át is gurultunk gyorsan Z-ékhez, akik már ebéddel vártak minket. Ők már többször is voltak nálunk, régi jóbarátok vagyunk, kollégák voltunk valaha, onnan az ismeretség. Szuperül töltöttük a napot, késő estig ott voltunk. Náluk a nappaliban ülve éreztem, hogy megint előbújt egy fránya csontszilánk az ínyemből a nyelvem tövénél, ami kínszenvedéssé tett minden beszédre vagy evésre tett kísérletet, de fájt az ásítás, a tüsszentés, vagy csak egy-egy önkéntelen nyelv-mozdulat is.

Két teljes napunk volt még hátra, szerda reggel repültünk vissza, csütörtökre tudtam intézni időpontot az itteni fogorvosmnál, addig ki kellett bírni, Kibírtam, de nem volt könnyű.

A másnapi proginknak sajnos szomorú az indíttatása....V. bátyjának, aki áprilisban életét vesztette egy búvárbalesetben, az unokáját mentünk megnézni, mert még nem láttuk élőben a kislányt. Cukorfalat kis másféléves lányka, nagyon édes volt. Laci lánya, B. is ebéddel várt minket. Beszélegettünk egy jót...én többnyire csak hallgattam az átkozott szilánk miatt.

Este moziba mentünk. Két filmet terveztünk megnézni: a Tilla filmjét, az „És mi van Tomival?” címűt, és a Kern új filmjét, a „Ma este gyilkolunk”-at. Ez utóbbi volt műsoron ezen az estén. Olvastuk a kritikákat, hogy nem seikrült jól a film, de a nagy nevek miatt mindenképpen adni akartunk egy esélyt neki. Fura volt az üres moziteremben ülni, talán 5 ember volt velünk együtt. A filmet megnéztük, olyan „szódával elmegy” kategória lett, többet vártunk azért.

Az utolsó napunk a családé volt, B.-hez, az unokatesómhoz voltunk hivatalosak ebédre, az átmulatott éjszakán kikényszerítettem belőle, hogy csináljon sóskát főtt rizzsel, amit én nagyon szeretek. Persze azért rendes kaját is csinált. Eljöttek a nagynénémék is. Felmerült, bennem, hogy le kéne mondani, tekintve hogy nem nagyon tudok se megszólalni, se kajálni, csak nagyon moderáltan, de önző dolog lett volna, hiszen én csak egy vagyok a sokból, úgyhogy nem mondtuk le. A kaja finom volt, jót dumáltunk, majd időben elindultunk vissza, hogy a Tilla-filmet nézzük a moziban. Csakhogy arra végképp nem számítottunk, hogy kőbányáról a Marina partra másfél órás tötymörgés lesz az utakon. Úgyhogy a mozit lekéstük. Maradt a bekuckózás, meg persze a pakolás, hiszen másnap reggel indult a gépünk. Persze kellett extrába bebook-olni egy feladós táskát még, mert összevásároltunk sokmindent, és kaptunk is sokmindent....úgyhogy visszafelé közel 80 kilónyi cuccot cígölve jöttünk....ja, és még vissza is fogtuk magunkat, mert a szuper könyvárusnál a nyugatinál, ahogy kb 1 euró volt a könyveknek darabja, hát szívem szerint az egész kordét megvettem volna....de „csak” 5-6 könyvet vettünk.

Reggel nyolckor leadtuk a kocsinkat....ja, ami egy új Nissan micra volt, fullextrás....tényleg mindent tudott, dehát a mérete.....! Öröm volt visszaülni a jó öreg CRV-be : )...feldobtuk a bőröndjeinket, és hazaröppentünk Shannon-ra.

Hipp-hopp

 .. és már novemberben vagyunk.. 

Sok nem jó volt mostanság, kedvünk sincs blogolni. Egészségügyi, nem személyes.

De élünk, vagyunk, és szerdán elmegyünk szabadságra, pont úgy, ahogy az Isten nem ver Bobbal-ban van: szabadságra megyünk a problémáinktól. :) 

Aurora borealis, megint :)

 Csütörtök este minden adott volt ahhoz, hogy lássuk az Írországot is elérő Északi fényt.. Kari épp aznap jött haza a hétvégére, és ő májusban csak egy foltocskát látott Dublinban, így nagyon be volt sózva ő is. Van egy ír Aurora chasers- csoport, ott követtük az eseményeket, és épp Alan ment a fiúkat összeszedni az állomásra, mikor is láttuk a grafikonokon, hogy most tuti lesz valami.. és kiléptünk, és az utcai lámpák ellenére is látni lehetett, ahogy rózsaszínesen ragyogott az ég.. egy órán át még lehetett látni, de nagyon halványult, így bejöttünk. 

Aztán este 11-kor mielőtt lefeküdtünk volna, megint erősödött..

De akkor már a szembe legelő felett táncolt a Fény.. fantasztikus látvány volt! 

És éjjel egykor még szebb volt, de azt mi már nem láttuk, csak Jancsi.

Még egy hét

 Újabb hetet vagyok itthon kényszerpihenőn: az alap problémám sem múlt el, pluszba múlt csütörtökön teljesen váratlanul kihúzták a leghátsó fogamat, varrták is a sebet, úgyhogy erre a hétre is itthon maradtam.

A fogam miatt kicsit kiakadtam, kb 20on sok éve húzták ki utoljára fogamat. Random fájt a fogam, jött-ment, belenéztem és láttam rajta egy lukat. Persze mentem a fogorvoshoz, lélekben egy tömésre készültem, erre a vizsgálatok és a rtg után azt mondta a doki, hogy betömi, de azért fáj a fogam, mert elkezdett a csont eltűnni a gyökér körül, a gyökér pedig nem klasszikus 3 különálló gyökér, hanem egy kúpban nőttek össze, nem tud kapaszkodni rendesen.. szóval el kezdett kimozdulni a helyéről és szerinte még idén, de legkésőbb jövő elején így is, úgy is ki kell majd húzni. De betömi szívesen. Úgyhogy mondtam, hogy fenéket, húzza ki. Akar a fene karácsony környékén ezen aggódni illetve felgyógyulni egy foghúzásból.

Ugyanaz az utógondozás, mint Alannek egy hónapja (és eskü, hogy nem copycat vagyok lol) nem hajolgathatok, nem emelhetek, nem ehetek/ihatok meleget.. aránylag okés, 2 erős gyógyszerrel plusz jéggel a fejemen át tudtam aludni az első éjszakát. Csütörtökön varratszedés. És ha minden igaz, hétfőn visszamehetek dolgozni. (2 hétre csak, aztán szabin leszek.) 

Beni szépen, lassan javul, egyre kevesebbet köhög. Az egyetemi életbe lassan belerázódik, jövő héten meg már szüneten is lesznek.

Mimikéék nem jönnek mégsem haza októberben, szerintem ezt írtam is, de D most írt, hogy akkor karácsonykor úgy tervezik, hogy 19.-én jönnek és elsejéig maradnak. 

Az első szülinapjára meg úgy gondoltam, hogy a német amazonról rendelek oda hozzájuk valamit, sajnos nem leszünk együtt akkor.

Ezen kívül történtek olyanok, hogy felcseszett a vodafone - és már nincs élő ember, akivel beszélni lehetne, ui van Tobi a virtuális asszisztens, és/vagy a chatbot.. ott lehet valakihez jutni, de megoldás sosincs szinte semmire.  A “majd visszahívnak”  sosem jelenti azt, hogy visszahívnak. És mikor utánakérdeznél, hogy mégis mi a pálya.. kezdődik előröl minden, magyarázod ugyanazt a sz@rt egy újabb indiainak, aki újra megígéri, hogy utánanéz és jelentkezik. 

Ja, meg a tulajék is.. soha semmire nem reagálnak, soha semmit nem csinálnak, csak ha tényleg muszáj. L-ék jövetele előtt elkezdett nem működni az elektromos tusoló, írtam nekik, semmi..  mivel van még egy fürdő, ugye nem az van, hogy nem tudunk fürdeni.. így basztak bármit is csinálni. Kihívtunk egy faszit, mert a vendégeinknek csak legyen már hol letusolniuk, egy százasért vízkőtelenítette és mondta, hogy amúgy olyan öreg szar a cucc, hogy legközelebb már tutira ki kellene cseréltetni. 

De minap úgy írták az sms-t és az emaileket (!!!), mert hát nekik kellett valami adat a regisztrációhoz. Ami külön érdekes, hiszen 12 éve már itt lakunk és semmilyen adatunk nem változott meg azóta.

Amúgy a szomszéd ház tulaja kitette az ukránokat és eladja a házat. Felkerült a hirdető oldalra, az ukránok még kaptak haladékot (sajnáltam őket, azt hittem, hogy már karácsony előtt előtt kitették őket, de azt írták, hogy jövőre kell csak kiköltözniük).. egyik nap csönget valaki: a szomszéd tulaj nő, Linda. Mondja, hogy tegyünk már rendet a házunk előtt, mert a fotókon milyen csúnyán fog festeni az elfektetett kosárpalánk.. na, mondtam neki, hogy nem minket ad el, meg van olyan, hogy Photoshop, meg különbenis.. Tomi épp itthon volt, kijött ő is, és mondja a csajnak, hogy miért nem a kerítéssel foglalkoznak, az sokkal cikibb, sőt veszélyes is már.. ő azt nem is tudta, hogy ilyen. Ja persze, ő is pontosan olyan szar tulaj, mint a miénk, csak a pénzt vette ki a lakásból, itt élünk 12 éve, de 2010-ben már megnéztük azt a házat, ki akartuk volna venni, és kb semmit sem csinált ő sem. 

Na szóval feltették a házat, retek, szutyok, persze a kerítés pont nincs lefotózva, a susnyás, ami az ereszcsatornájából nőtt ki, kifotosoppolták és persze a mi házunk sincs benne. Mindezt 325ezerért. Röhej. 

Helló október

 Itt voltak akkor L-ék egy hosszú hétvégére, izgatottan vártuk, hogy milyen lesz.. jelenleg azt mondom, hogy érdekes volt.. a srác egy cukorfalat, jófej.. a párja már igencsak kérdőjeles. Nem mondom, hogy soha többé, de biztosan más hozzáállással kell lennünk felé, ha még egyszer eljönnek hozzánk.

Látogatásuk előtt úgy volt, hogy jövő tavasszal mi látogatjuk őket viszont, de most ezt is feltételes módba tettük. Nem tudjuk, hogy mennyire akarnánk menni.

Nekem van egy fajta elképzelésem, hogy miként viselkedjen egy ember az első találkozáskor, depláne ha vendégül látnak.. és ha már ez első alkalommal a modortalansággal, az agresszív harsánysággal és ízléstelenséggel mutatkozik be valaki, akkor az nekem “red flag” .. mert milyen lesz, mikor már “ismerjük” egymást és nem “kell” viselkedni annyira. 

Mindegy, ez volt, újabb élmény és tapasztalás. 

A durva esők ellenére sikerült tartalmas programokat csinálnunk: pénteken , amíg dolgoztam, Alan kivitte őket a kedvenc apátságához és megmutatta a városunkat. 

Szombaton -a vihar elől menekülve- a Hook headhez mentünk, ott meg is ebédeltünk, majd megálltunk hazafelé New Rossban és L-ék végigmentek a Dunbrody Famine Ship experience-en (mi addig a kávézóban kávéztunk), aznap este még kocsmáztunk is. Vasárnap egy fullos ír reggeli után Kilkennybe mentünk, ott bejártunk mindent is, egy helyi pubban megebédeltünk, aztán este még vacsi után beszélgettünk, majd a hétfő hajnali 2.30-as buszhoz kivittük őket.

Hétfőn még visszamentem az orvoshoz, mert továbbra sem vagyok teljesen jól, úgyhogy újabb egy hét pihenő sajnos, plusz fizioterápiára is beutalt. 

Ezután még 3 hét és szabin leszek, már kevesebb, mint egy hónap és utazunk.

Tegnap Benit is el kellett vinni orvoshoz, csóri köhög lassan egy hete, és fulladni is sűrűn befullad.. állítólag vírusos bronchitisz, viselje el. Úgyhogy az anya-remedy turbó fokozatra kapcsolt :))) 

Mindenki más jól van szerencsére, bízom benne, hogy Beni is rohamosan javul majd eztán. 

Szeptember utolsó hete

 Alannek, szegénynek, 10 napja kihúzták a bölcsességfogát, varrták is a sebet, így full mozgásmentes életet kellett élnie, plusz semmi forró kaja, csak hideg és folyékony, semmi kávé, semmi hajolgatás.. felkészültünk arra, hogy a gyógyulása hosszú lesz és fájdalmas, mindenki ezt mondta, de tulajdonképpen nem volt elviselhetetlen fájdalma - szerencsére, az arca sem dagadt fel (az első éjszakára adtam neki jéggé fagyasztott törölközőt az állkapcsára, de aztán nem kellett neki egyáltalán. Én pedig ezt a hetet itthon töltöttem, betegállományban. Tiszta dream-team voltunk. ;)  ..Tisztavatás volt múlt pénteken, egy évben 4szer van, mindig kemény az a nap, miniszterek jönnek, meg az atyaúristenek is, de mivel egy éve nincs elég ember, és aki van, az is beteg vagy terhes vagy csak nem jön be ilyen napokon dolgozni, szóval extrém sok hárult ránk, egyszerűen széthajtottam magamat. 

Holnap visszamegyek, (100 fős, két hetes konferencia lesz) de Alannek is megígértem, hogy csak lazán, le kell szarni mindent, ahogy mások teszik. Egy életem van, (max kettő hahah) úgyhogy semmilyen munka nem ér annyit, hogy kipurcanjak tőle… 

De hetünk nagy híre, hogy Alan gyerekkori barátja, akivel a nyáron találkoztunk -én először, Alan 38 év után először- tényleg eljön a feleségével, úgyhogy csütörtökön érkeznek, és hétfőn mennek haza. 

Nagyon kedves pár benyomását keltették, szerintem jól elleszünk ez alatt a pár nap alatt. Persze az idő full katasztrófa: hideg szél, eső, és majd még több eső, meg még erősebb szél.. de szombaton mindenképp el akarunk velük messzebbre menni, max full autós kirándulás lesz. :)) 

A két egyetemista ma jön haza, egy hét után, Kariék tegnap érkeztek meg Bp-ről, szuper jó idejük volt, jártak Visegrádon is, meg Kecskeméten.

Persze kértem a fiúkat, hogy egy videót küldjenek, miután kitakarítottak maguk után, mert ugye a fiatal férfiembereknek is más a  “tiszta a lakás” , mint nekünk nőknek. 

(Kari meg annyi mindent összevásárolt nekünk, tisztára elkényeztet ez a gyerek minket.. hozott pisztáciás kávét a Frei kávézóból, meg sütőtökös túró rudit, no meg persze Unicumot az apjának és a bátyjának.. ja és szivar formájú Szamos marcipánt )

Holnapután október: 3 hónap és vége az évnek.. durva.

Helyzetjelentés

 Elindult a szeptemberünk, tényleg hihetetlen, hogy _nincs_ gyerekünk kis- és középiskolában. 

Beni épp, hogy hazaért, már szinte kezdte is az egyetemet, persze csak orientáció volt, meg a Fresher’s week, az igazi tanítás ma indul neki. Ettől függetlenül minden alkalommal hajnalban ment, este jött, így már nagyon sok új embert megismert, volt már karaoke esten, beiratkozott több klubba.  

Marci 8.-áig dolgozott, 9.-én meg már egyetem, szóval ő sem pihent sokat. Harmadéves, nagyon sok laborja van idén, de ő ezt nagyon élvezi, neki való abszolút. 

A héten nagyon jó dolguk van, ui Kariék elmennek Magyarországra a barátaikhoz egy hétre, és odaadták nekik a lakást, plusz tegnap este meg fel is vitték őket kocsival. 

Így a héten csendes lesz a ház, csak Jancsi lesz itt nekünk szerdáig, akkor ő is felmegy a fiúk után, onnan megy be dolgozni, és pénteken jön csak haza. 

Tomit most viszonylag keveset láttuk, (de épp most írt az apjának, hogy ma este hazajön, és holnap innen megy Dublinba dolgozni) sokat dolgozik, de jól van.

Kari is sokat dolgozik, de a munka mellett akart valami elfoglaltságot magának, esetleg szerda estékre, mert Eoin beállt tartalékos katonának egy éve, és szerdánként vannak a gyűléseik. Szóval talált magának egy kórust, pont szerda este vannak a próbáik és a  pont a laktanya mellett szinte, így este sem kell egyedül hazamennie a sötétben. Most őt nem fogjuk látni sokáig, mert Magyarország után október közepén Gibraltárba mennek, a barátjuk nősül, majd a kórussal október végén Olaszországba megy versenyezni.

És mire hazajön, mi utazunk el egy hétre Bp-re. 

Jancsi a héten megbetegedett, semmi komoly, csak egy megfázás. Amúgy dolgozik ő is, végre ő is elkezdte a jogsit megcsinálni, már 3 órán túlvan.

Hanna és Mimi szuperül vannak, Mimike elkezdte a bölcsit, most zajlik a beszoktatás, de sima liba eddig, igaz, még ott van vele az anyukája. Már 8 foga van, egész más lett az arca így, nagyon szépen áll, négykézláb teper ezerrel. 

És hát Larsieka 10 éves lett szeptember elején, mikor itthon volt épp mindenki, akkor megünnepeltük :) kapott Karitól egy új kötelet, azzal nyaggat most mindenkit, hogy játszunk vele. 

16

 

16 éve ezen a napon indultunk el. Verus 33, én 36 éves voltam. Nagy döntés volt, megelőzte egy csomó töprengés, elmélkedés, számolgatás. De a jövőbe látni senki nem tud. Szóval leginkább azt hiszem kurázsi kellett hozzá. Nyilván sokan azt mondják, vakmerőség volt. Mint a Sasjóska viccében a vak lovat eladni akaró cigány érve (...nem vak ez a ló, csak bátor!...). Igen, mindenképpen vakmerő dolog volt nekivágni az ismeretlennek, hat gyerekkel. A semmire. Annyi pénzből, hogy visszaútra se nagyon jutott volna.

De eltökéltek voltunk, valahogy rend volt a fejünkben, tudtuk mit akarunk. Tudtuk, hogy azt akarjuk, a gyerekeinknek jobb élete legyen, mint nekünk. Több lehetőség, több pénz....több minden....

Magyarországon is megvolt tulajdonképpen mindenünk. Volt hol lakni, még autónk is volt (jó, olyan kocsi, amibe mind beférünk, álom volt csupán)....jutott étel az asztalra, tudtunk ruhát venni a gyerekeknek, stb. De elképesztő, mennyi mindent meg kellett tennünk ahhoz, hogy azt a minimális szintet fenntartsuk. És sokszor olyan áron, ami sok volt érte. Valahogy ami jövőt láttunk, az annyira nem tetszett.

Nem akartuk, hogy a srácok diákhitellel, eladósodva kezdjék a fiatal életüket, ha egyáltalán bejutnak az egyetemre, és tudjuk finanszírozni azokat az éveiket. Mert ez is reménytelen volt, az az igazság.

Nem tudtuk mi vár ránk itt Írországban. Ráadásul negyedikén elindultunk, és nyolcadikára, mire kiértünk, letarolta a világot a gazdasági válság. Nagyon nehéz volt házat találni, és nagyon nehéz volt minden az elején. Sújtott minket Benike balesete, nekem az arcbénulásom....a landlord szemét dolgai.....de valahogy túléltük. Együtt, összekapaszkodva. Minden szembejövő problémát megoldva. Emlékszem, fogtuk az összes gyereket, beszuszakolódtunk a kocsiba, és kiautóztunk a Cliffs of Moher-hez....mert azt akartuk, hogy bármi is történjen, azt nézzük meg, azt senki nem veheti el tőlünk. Akkor még fogalmunk nem volt arról, hogy hogyan fog alakulni a jövőnk.

 És itt vagyunk most, 16 év múlva....már mindegyik gyerek nagykorú lett, és a legjobb egyetemre jártak/járnak, és igen, SOKKAL könnyebb nekik az élet, mint nekünk volt az ő idejükben.

Szóval, ahogy általában minden évben ilyenkor, megint azt mondom: igen, jó döntés volt. Még akkor is, ha az élet nem mindig habostorta. Mert tény, hogy itt mi sosem leszünk otthon. Tény, hogy a magyar nyelv talán velünk ki fog halni lassan a család ezen ágán. Tény, hogy a kulturális különbségek soha nem fognak megszűnni köztünk és Írország között. De az is tény, hogy a gyerekeink egészségesek, boldogok, jól élnek, és szép jövő előtt állnak. És az is tény, hogy mi is megvagyunk, nincs okunk panaszra. Szép életünk van, szép nagy házban lakunk, megvan mindenünk, ami kell, nem szenvedünk hiányt semmiben. Úgyhogy igen, jó döntés volt. Szerintem simán belevágnánk újra.

Nyárvégi hírek

 

Beni is ugyanarra az egyetemre jelentkezett, a Trinity College-ba, mint a tesói. Drama-theatre szakra, és extrém módon izgult mindenki, hogy hogy sikerült az érettségije. Ez ugyebár itt Augusztus végén derül ki, ráadásul Beni még Németországban volt. Szerencsére jól sikerült neki, és pár napon belül az is kiderült, hogy akkor megkapta az ajánlatot, amire beadta a jelentkezését. Úgyhogy boldogság van. Ő is örül, és persze mi is.

Másik nagyobb hír, hogy Marcinak is meglett a teljes jogosítványa, sikeresen levizsgázott.

Megy az idő könyörtelenül. Hihetetlen, de úgy tűnik, mind a hat gyerekünk a Trinity College falain belül kezdte, kezdi a felnőtt életét. Ez Írország legrégebbi egyeteme, 1592 óta létezik, és olyan emberek végeztek itt, mint Oscar Wilde, Jonathan Swift, Samuel Beckett, vagy Erwin Schrödinger. Az egyetem Dublin szívében van, és nagyon impresszív az egész komplexum. Volt szerencsénk eddig négy alkalommal részt venni a diplomaáadó-ünnepségen, valamint utána az állófogadáson. Magunkfajta „mezei” polgárként megilletődve sétáltunk a falak között, néztük az óriási festményeket, meg a hatalmas bronzcsillárokat.

Hát akkor úgy tűnik családi tradíció vált abból, hogy a gyerekeink mind itt tanulnak tovább. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és őszinte örömmel tölt el, hogy meg tudtuk valósítani azt a célunkat, amiért eredetileg elindultunk: hogy szintet lépjenek a gyerekeink a mi életünkhöz képest, és ne legyen nekik annyira rögös az élet útja, mint amilyen nekünk volt.

Nyaralás 2024 Hetedik, befejező rész

 

Hannáékhoz érve kiélhettük a nagyszülői örömöket újra: játszottunk Mimivel, vége meg tudtuk szeretgetni élőben is. Most úgy érkeztünk ide, hogy Benit itt is hagyjuk, mivel ő hamarosan kezdi a nyári munkát a gyerektáborban. Ezen a napon csak beszélgettünk meg unokáztunk, és jól megállapodtunk abban, hogy másnap lemegyünk az egyik helyi tóhoz Mimivel együtt, és ott töltjük a napot. Továbbra is rekkenő hőség volt persze.

Az éjszakánk a hotelban minősíthetetlen volt. A klíma csak optikai volt (tehát úgy látszott hogy van és működik, gyakorlatilag nem csinált semmit.) És földszinti volt a szobánk, éjszakára nem mertünk ablakot nyitni, mert fél méteres magasságban volt az ablak alja, bárki beugorhatott volna, hogy kirámoljon minket. Nyúzottan és megviselten ébredtünk. Verus a recepción leosztotta a személyzetet, azonnal kaptunk egy harmadik emeleti szobát és kárpótlásul egy ingyenreggelit is. Úgyhogy felhurcolkodtunk a harmadikra, itt is ugyanolyan optikai volt a klíma, de itt legalább ablakot tudtunk nyitni. Meg is állapítottuk reggel, hogy valszeg az egész hotelben ez van, mert felnézve a szállodára, reggel mindegyik szobaablak ki volt nyitva...

Megreggeliztünk, hamár kárpótoltak vele, és el is indultunk Hannáékhoz. 

Útközben vettünk pékárut, hogy a strandra kivigyük majd. Némi extra logisztikára volt szükség, hogy hogy menjünk ki Hannáéktól a vízpartra mindannyian, mert a vejünk kocsijának valami nyűgje volt....úgyhogy kipakoltuk a hondát, oda beszuszakolódtunk 5-en gyerekülésestől, Damien meg jött biciklivel. Nem kellett messzire menni, így kivitelezhető volt a dolog.

Itt teszem hozzá, hogy sok évvel ezelőtt (talán 2020-ban) vettünk egy felfújható tukánt, hogy majd a Balcsin milyen szuper lesz a gyerekeknek....de sosem lett kibontva. Volt a járvány, aztán valahogy mindig úgy alakult, hogy csak ott hevert a hátsó szobában. Most elhoztuk magunkkal, én azt mondtam Beninek, hogy a tónál, ahova lejárunk, fújjuk fel, és miután kijátszottuk magunkat, adjuk oda valami kisgyerekes családnak, akiknek kell, mert én biztos nem fogom visszagyömöszkölni a több mint két méteres átmérőjű tukánt. Beni ezt visszautasította, úgyhogy végül a tukán jött velünk megint visszafelé. Most viszont megbeszéltük, hogy felfújjuk, és aztán majd a Hannáéknál hagyjuk a Miminek lol.

A tóhoz érve leparkoltunk a napon (nem volt árnyékos hely)  és besétáltunk a partra. Letelepedtünk, majd Benivel visszagyalogoltunk a kocsihoz, hogy intézzük a tukánt. Közel 40 percig tartott, míg az autós kompresszorral fel tudtuk fújni, pedig külön vettem hozzá nagy teljesítményű matrac-fújót. A tűző napon, közben tartva a pumpa száját, meg a fekete, felforrósodott műanyag tukánt....hát, mit mondjak....nem volt a legkellemesebb. Olyan sokáig tartott, hogy Verusék visszajöttek a partról, mert aggódtak, hol maradunk olyan soká.

100 szónak is egy a vége: a tukán fel lett fújva, és nagyszerű szolgálatot tett a strandon. Hannáék bemehettek úszni kettesben a (70 méter mély) tóba, addig mi vigyáztunk a Mimire...elvittük a játszótérre, meg minden, nagyon cuki volt.

Jól kifáradtunk mindannyian, úgyhogy délután irány vissza. Mimikét gyömöszködtük még, aztán volt fürdetés, fogmosás (mert már vannak fogai!! ), tisztába tevés, és csucsuka. Vacsira Damien pizzát csinált...koccintottunk, kajáltunk, és érzékeny búcsút vettünk tőlük és és Benikétől is, hiszen mi másnap indultunk haza, Beni meg majd csak szeptember 8-án repül utánunk.

Korán reggel indultunk az útra, 900 km körüli távot kellett megtenni, a szállásunk egy Valencienne nevű kis francia városkában volt, emberi távolságra (160km körül) Calais-től. Féltankkal indultunk, de luxembourg-ig nem lett volna elég, nyilván ott akartam tankolni olcsón....Verus kiszúrt egy kutat útközben, ahol a hirdetőtáblán az igen kedvező 1,69-es ár volt, gyorsan le is kanyarodtam. Azonban mikor a pisztolyt leemeltem, a kútfejen már 1,85 volt....na mondom basszátok meg a macska rúgja meg, juszt sem tankolok, ha ilyen csalfák. Mentünk tovább. EZ megismétlődött még egyszer, végül felmentünk a pályára fél tankkal, és kitaláltuk, hogy majd lejövünk róla, ha már tényleg kell benzin. A pályák mellett mindenhol pofátlan 2,4-2,6 körül adják az üzemanyagot. Így is lett, lejöttünk a pályáról, mentünk kb 10 km-t, Verus kinézte a kis Aral kutat valahol vidéken. Ahogy közelebb értünk, itt is fent a hirdetőtáblán kint van az ár: 1,69...na mondom, fasza. Pisztolyt leemelem: 1,89....viszont már mindenképpen kellett a benya, úgyhogy teletankoltam a kocsit, ráadásul olajat is kellett venni, mert én hülye nem hoztam magammal, és hát 5000km körül jártunk, nyilván kellett egy kis olaj a kocsiba. De nem akartam annyiban hagyni a dolgot, mert azért micsoda pofátlanság ez, hogy konkrétan hazudnak az árral. Persze a kis hölgy nem értett angolul a shopban, de nem adtam fel, elmutogattam, mi a bajom. Meglett a válasz is: a kislány mutogat kifelé a táblára, és mondja nekem, hogy „Kaput!” – mekkora bullshit :- /

Mindegy, kerek 100€-val könnyebben indultunk tovább. Persze útközben hiába kerestünk egy kulturált pihenőt, ami volt, az undorító volt, tele szeméttel, darazsakkal, rosszarcú kamionosokkal...úgyhogy egy erre alkalmas helyen előrántottam a kis privát úti-"pihenőnket", és megoldottuk ezt is...

Közben rám írt a régi barátom, akikkel Szombathelyen taliztunk, hogy nem akarunk-e megállni náluk egy kávéra, pont ott laknak, ahol elvezet az utunk, közel Luxembourg-hoz, de még Németországban. Meg is dumáltuk, hogy oké...de közben munkanap volt, és ők este 6-ra érnek haza, mi meg a környékre 3 körül érünk. Sebaj, kitaláltuk, hogy úgyis annyi kis tó-strand van a környéken, akkor leugrunk az egyikre, és megmártózunk az eszeveszett kánikulában.

Parkoló full árnyék nélkül, ezer fok, alig van hely...de megoldjuk. Letakarjuk egy pléddel a szélvédőt, összeszedjük a cókmókot a csomitartóból (pléd, törcsi, stb.). Elindulunk a tóhoz, kutyagolunk vagy negyed órát, és mire odérünk, azt látjuk hogy olyan tömeg, hogy konkrétan nincs hely letenni egy plédet sehova! Jó, akkor vissza az egész.....visszakutyagoltunk a kocsihoz, elpakolunk, beülünk, indítom a motort....és ekkor szúrtuk ki, hogy hoppá, nem megy a hűtőláda. Hát a nagy hőségben szarrá olvadt a szivargyújtócsatlakozó.

Ok, mondom Verusnak keressünk valami Aldit, vegyünk valami autós szart, aminek van szivargyújtó csatija, és akkor átszerelem a hűtőládára. Így is lett, találtunk egy Aldi-t, és vettünk egy autós kompresszort (aminek a gagyi analóg verziója nálunk otthon 29,9...itt a digitális „Jedi”-verzió 9,9 volt), gyorsan átraktam a csatlokozót, és juhéj...újra volt hűtőládánk.

Közben kerestünk 2 másik strandot, de mindenütt ugyanaz volt: óriási tömeg, sehol nincs egy talpalattnyi hely. Viszont közben el is telt az idő annyira, hogy odaguruljunk a barátomékhoz....közben ő is előbb eljött a munkából, úgyhogy pont mire odaértünk, ő is otthon volt már. Dumáltunk egy jó másfél órát, ittunk két jó kávét, és indultunk tovább. Luxiban megtankoltam megint a kocsit, és irány Valencienne....hihetetlen, de Belgiumon úgy jöttünk végig, hogy még lassítani sem kellett sehol. Max megengedett sebesség, tempomat, és ennyi. 300 kilométert mentünk megállás nélkül szerintem a fékpedálra sem kellett lépnem sehol.

Valencienne-ben egy számunkra már ismerős és nagyon megszeretett szállástípus várt minket: full automata minden. Nincs személyzet. Be kell menni, a recepción van egy gép, az ember beüti a foglalási számot, kap egy kódot, a kóddal be tud menni a parkolóba, a szobába, az ebédlőbe (ahol asztalok, székek, hűtő, mikró van). Teljesen jó. A szoba kicsi, de funkcionális volt. Minden működött, a klíma is, az ágy is jó kemény volt, végre ránk fért már egy jó alvás. Jó, a környék elég szutyok volt, de a parkoló is zárt volt, szóval nem volt probléma a közbitonsággal.

Kipihenten ébredtünk. Irány a lidl, friss péksütiért...a francia lidlben isteni a „swiss swirl”...a csokis-vaníliás csavart izé....mindig friss, nagyon finom, és nem is drága valami 59 cent vagy így valahogy. Szóval vásároltunk elemózsiát, és irány Calais. A komp szokásos volt, semmi extra.

 Doverben kikötöttünk, irány Wales, késő este indult a másik komp, ami Írországab hoz. Persze az angoloknál is ugyanaz a helyzet: ha pálya mellett tankolsz, jó 25-30%-al drágább az üzemanyag...úgyhogy az első helyen csak 10 litert vételeztünk, és egy távolabbi, normál árú kúton tankoltunk rendesen. Tudom, kis pénz....de ugye morzsákból lesz a kalács....mint tudjuk. Mondjuk abszolút nem voltunk szívbajosak, a parkolóba 5 perc alatt felcsaptam a kempingszékeket, a kis mobil kávéfőzőmmel le is főztem a finom friss kávét.

A Fishguard-ba vezető út nagyon szar. Keskeny, kanyargós, legalább 80 km-en tart, és rendszerint itt már qrva fáradt szoktam lenni. Szóval megkértem Verust, hogy ezt az utolsó szakaszt ő vezesse le, én addig aludtam az anyósülésen. Mikor felébredtem, már a kompterminálon voltunk. Késő este volt, asszem hajnal egykor indult a komp. Elintéztük a folyó ügyeinket, vásároltunk még a dutyfree-ben két liter finom rumot, aztán felhajtottunk a hajóra. Éjszaka megint a prémium lounge-ban voltunk, próbáltunk aludni, de nekem annyira nem sikerült, de Verus tudott valamit pihenni a kanapékon. Korán hajnalban lejöttünk a kompról, szerencsére nem szedtek szét a vámon (mivel eun kívülinek számít már Nagy Britannia, ezért igen szigorú szabályok vannak élelmiszer és alkohol tekintetben.)

Reggel nyolc körül értünk haza, a gyerekek már vártak minket, mármint Kari , Tomi és Marci...volt összesen 3 napunk kipakolni, rendet tenni, összeszedni magunkat, mert három nap múlva érkeztek az unokatesómék az ikerfiúkkal. Végül majdnem 7000 km-es lett az utazás. Este meg jót buliztunk a srácokkal, hogy akkor biztonságosan hazaértünk.