Marci hivatalos diplomaátadós képe is megérkezett, nagyon impresszív már a fal, má csak kis Benikének (hehe) köll lediplomáznia, hogy teljes legyen.
Írkefír
Hat gyerek, Anya-Apa, Magyarországròl Ìrorszàgba
2026. november 20., péntek
Vegyesen
Marci hivatalos diplomaátadós képe is megérkezett, nagyon impresszív már a fal, má csak kis Benikének (hehe) köll lediplomáznia, hogy teljes legyen.
2026. november 14., szombat
A 34.
A 34. évfordulónkra 5 napos Budapesti kiruccanást terveztünk, és ezúttal teljes mértékben formabontó módon hoztuk tető alá, ugyanis „jusztsem” béreltünk autót, ezáltal megadva magunknak a fogyasztás szabadságát, és a függetlenség érzetét is.
Persze ez kettős dolog, hiszen az ember pont egy autótól várná a függetlenség érzétet....mert oda megyek vele akkor, amikor akarok, és nem kell alkalmazkodni semmilyen menetrendhez, meg másokhoz, meg nem kell lépcsőzni, sorbanállni, stb....ugyanakkor ha nincs autó a seggünk alatt, akkor nem kell a parkolás miatt stresszelni (Nem élünk Budapesten, nem ismerem az appokat, a tarifákat, a csomagokat, és valahogy nem hiszek abban, hogy minden olyan egyszerű lenne, mint pl. Torontoban volt : -( ), nem kell a dugóban rohadni (volt, hogy moziműsort késtünk le azért, mert az üllői út beállt, mint a háromhetes rakott krumpli). Szóval végülis minden csak nézőpont kérdése.
Az volt az elképzelés, hogy taxival megyünk a reptérről a hotelbe, de ha valakinek olyan barátai vannak, mint nekünk (Köszi Z! :)) akkor erre nem sok esély van. A lényeg, hogy végül a barátom kijött elénk a reptérre, és kiszállítmányozott minket a hotelhez. A hotel a Helia Danubius lett végül, hosszas keresgélés után úgy gondoltuk, ez pont olyan, ami majd jó lesz nekünk. És így is lett! Közel a metró, gyalogosan se több, mint 5-10 perc séta.....full wellness-részleg van, lehet úszni, pezsgőfürdőzni, és forró vízben lazítani is, a részleg pedig reggeltől késő estig a vendégek rendelkezésére áll.
Délre értünk oda, és mivel a szoba csak délután 3tól foglalható el, ezért egy gyors életmentő kávé után, amit a lobby bárjában fogyasztottunk el, úgy gondoltuk, hogy sétálunk egy nagyot, ebédelünk valahol addig, amíg nem tudunk bejelentkezni. El is indultunk, de előtte a recepciónál megkérdeztük, van-e esély, hogy a szobánk 3 előtt elkészüljön. Meglepődtünk a válaszon: már kész van. Óriási pluszpont a szállónak!Így szépen becsekkoltunk, elhelyezkedtünk, és rögtön fel is derítettük a wellness részleget. 17 méteres úszómedence, 2 nagy melegvizes medence, és egy óriási pezsgőfürdő, körbe székek és nyugágyak, pool-bár, szaunák, wc-k, tusolók. Tökéletesen alkalmas volt arra, hogy felfrissüljünk a kényelmetlen utazás után.
A szobánkból csodás kilátás nyílt a Dunára, a várra, és a budai hegyekre. Délután aztán bepótoltuk a csavargást, beültünk egy cukrászdába is, majd kibékávéztunk a barátainkhoz, ahol egy szuper estét töltöttünk. Vissza a hotelbe is metróval meg villamossal mentünk, ismét megállapítottuk, hogy Budapesten milyen jó a tömegközlekedés.
Másnap megtapasztalhattuk a hatalmas kínálatot a reggelinél: óriási a hotel, rengeteg hely, és rengeteg étel- és italválaszték várt, úgyhogy innen indítottuk el a napunkat. Délelőtt elintéztük a fogkőlevételt egy belvárosi fogászaton (az áprilisban lefixált októberi időpontomat 2 nappal előtte mondta le az ír fogorvosom), majd visszamentünk a hotelbe, és lementünk úszni egyet. Aztán kicsit pezsegtettük magunkat a jacuzziban, majd nyakunkba vettük a pesti belvárost. Vásároltunk pár rendkívül lényeges dolgot, (amiket errefelé, ahol élünk nem lehet beszerezni), kóboroltunk kicsit a belvárosban. Az esti programot leszerveztük a barátainkkal, méghozzá a Vörös Neon szórakozóhelyen beszéltünk meg találkozót, ahol Fekete Jenő blues-estjét óhajtottuk megtekinteni.
Előtte viszont beugrottunk „pufi-palacsintázni”, ami egy viszonylag új, trendi hely a Jászai Mari térnél...Ázsiai a hely, de annyira, hogy a rendelést is csak angolul lehet leadni, mert magyarul nem beszél senki. Cserébe viszont nem olcsó, kicsit se. Viszont a kaja friss volt, és finom. Zöldteáztunk, tekintve hogy fogkőlevétel után a kávé tiltólistás 24 óráig ugyebár.....
Innen szambáztunk be a Vörös Neonba, ahol mivel jó korán értünk oda, még volt sanszunk asztalt szerezni jó helyen. Hamarosan befutottak a barátaink is. Szuperül éreztük magunkat, ettünk-ittunk (na jó, inkább ittunk), és nemsoká meg is érkezett Jenő mester, aki örületes show-t csinált. Fantasztikus este volt, rengeteget költöttünk, de megérte, mert nagyon jól szórakoztunk. Kifejezetten jól esett a hideg éjszakában hazametrózni, kicsit kiszelőztetni a fejünket.
Másnapra is volt program: Kifejezett úti célunk egyike volt, hogy az egyik kedvenc társasjátékunkhoz, a Catan telepeseihez vásároljunk új kiegészítőket, úgyhogy a reggel után el is indultunk be a városba. Meg is találtuk a helyet, sikerült is beszerezni mindent amit akartunk. Aztán további shopping következett, túrórudik, téliszalámik, tátrateák és unicum-ok ideje volt.
Délután az unokatesóimmal találkoztunk. A Gozsdu udvarra beszéltük meg a talit, végül találtunk is egy tök jó helyet, ahol tudtunk koktélozni, és szivarozni is kicsit. Aztán innen továbbmentünk a körútra, megnéztünk egy tökjó „shot-bar”t, ahol megkóstoltunk legalább 4-5 féle igen jó koktél-shot-ot....viszont közben eléggé lehűlt az este, és okulva az előző napokból, nem is vittünk kabátot, mert állandóan vetkőznünk kellett, minden boltban, járművön olyan meleg volt. Gondoltuk akkor minek cígöljünk még kabátot is.
Hát, az egy dolog hogy hideg volt, de a metrónál bizony olyan huzat is, hogy majdnem elfújt minket. Mindegy, azért túléltük, hazajutottunk épségben a szállodába.
A következő napunk volt az utolsó. Sétáltunk a Dunaparton, cukrászdáztunk, kávézgattunk. Aztán délután elmetróztunk a Köki-hez, mert ott beszéltünk meg találkozót egy régi osztálytársammal és a férjével, a Frei kávézóban. A Köki persze már rég nem úgy néz ki, mint mikor minden nap ott jöttem el, úton a gimi felé....haraptunk valamit, én szénné masszíroztattam magam a szuper masszázsfotelokban, aztán egy hatalmasat beszélgettünk az ex-osztálytársamékkal, szinte észre sem vettük, úgy elszaladt az idő.
De azért annyira nem szaladt el, hogy a hotelba visszaérve ne mentünk volna le a wellness-részlegre még jól kiúszni/áztatni magunkat. Utána rendeltünk pizzát, és az előző nap vásárolt és behűtött pezsgővel koccintottunk magunkra.
Taxival akartam volna a reptérre menni, de a már fentebb említett barátom tántoríthatatlan volt, hogy értünk jön a hotelhoz, és kivisz minket a reptérre. Így is lett. Aztán sitty-sutty hazarepültünk, vissza a rideg, esős, hűvös ír valóságba, vissza az összetoldott kipufogójú kocsinkhoz, a szigeteletlen huzatos házunkba....és hogy teljes legyen a kontraszt, még jól le is betegedtünk...Hiszem, hogy lassan kijövünk a kórból, és rendezzük a sorokat!
Viszont tény, hogy jó kis évfordulót hoztunk össze magunknak, és igazán ez a lényeg, nem? De!
2026. október 31., szombat
Ciao október :)
2026. október 25., vasárnap
Rendhagyó hosszú hétvége
2026. október 23., péntek
Marci diplomaátadója
Az ír kormány2027-es budget-jének a bejelentése okán országszerte sztrájkokat jelentettek be legfőképp a közalkalmazottak, és emiatt Marci diplomaátadó ceremóniájának a dátuma módosításra került. Pedig már mindenki jó előre szabaddá tette a 21-e szerdát. Így meglehetősen rosszul jött a hirtelen 19-ére hétfőre való áttétel, de szerencsére mindenki tudott időben módosítani. (A sztrájk amúgy elmaradt)
Nyilván Hanna Münchenből és Beni Máltáról nem tudott jelen lenni, de a többi tesó, és persze mi magunk is ott voltunk. Jó korán kellett indulnunk. Megbeszéltük, hogy Kariékhoz megyünk, ott hagyjuk a kocsit, és onnan a Luas-szal villamosozunk be a Trinity-hez. Így sokkal egyszerűbb volt, mert a belvárosban nagyon nehéz parkolóhelyet találni. Így viszont Kari friss péksüteményekkel és isteni kávéval várt minket. Tomi külön jött, később kelt, elautózott Thurlesbe, ott hagyta a kocsiját, és vonattal jött fel. Mi Jancsit és Marcit hoztuk kocsival. Marci előbb indult el az egyetemre, mert neki még a ceremónia előtt el kellett intéznie a talár átvételét, meg a stúdiófotózást, így korábban lelépett.
Mire mi beértünk az egyetem területére, Marci már el is intézett mindent, és teljes harci díszben találkoztunk az egyetem belső udvarán, ahol a többi frissen végzett fizikus, vegyész, és azok családtagjai is várakoztak már. Ilyenkor az egyetem ikonikus épületei közt mindenki fotókat csinál, persze mi is csináltunk jó sok képet, mint eddig mind a négy előző alkalommal.
Sajnos magára a konkrét ceremóniára csak diákonként kettő főt engendek be, így a többieknek odakint kell várakozni, amíg lezajlik az ünneplés. Addig a legtöbben beülnek az egyetem kávézójába, vagy sétálgatnak az épületek között.
A terem lassan megtelt boldog szülőkkel, rokonokkal, és elkezdődött a ceremónia. Először a Dékán tartott egy beszédet. Megköszönte mindenkinek, hogy az utolsó pillanatban történt módosítás ellenére ennyien el tudtunk jönni, és méltatta a fiatal frissdiplomásokat, meg persze kiemelte a Trinity múltját, és az eljövendő nemzedék fontosságát, akik majd jobbá teszik a világot.
Ekkor élő orgonakísérettel kitárták a nagy kaput, és nagy csinnadrattával bevonult a bizottság, akik szép sorban helyet foglaltak elöl, a trónszerű székekben. Mindenkinek fel kellett állni, megadva a tiszteletet az elöljáróknak.
Aztán szépen sorban, ötös csapatokban hívták ki a fiatalokat, és ünnepélyesen átadták a diplomát nekik. Csattogtak a telefonok, a fényképezőgépek, és a meghatódott, büszke szülők könnyes szemmel nézték ahogy a gyerekeik fogadják a gratulációt, és átveszik a hosszú évek és a sok munka eredményét jelképező papírt.
Körbe a falakon nagy, kinyomtatott QR kódokat helyeztek ki, és beolvasva a telefonokkal az egyetemi alkalmazásban nyomon követhettük a névsort, ahogy haladnak az átadással. Mikor mindenki sorra került, ismét felcsendült a karzaton lévő hatalmas orgona, ismét felálltunk, és a frissen végzett gyerekek szépen egymás után kivonultak a teremből.
Mi szülők követtük őket ki az udvarra, ahol várakozott a többi családtag. Mindenki felvonult a fogadóépület széles lépcsőjére, és berendezték őket, majd megtörtént a sapkafeldobás is. Óriási taps, mindenki fotózott, a hangulat a tetőfokára hágott. Ezek után megnyitják a fogadó épület kapuit, és odabent a hatalmas fogadóteremben, ahol körben a falakon mázsás festményeken vannak ábrázolva a korábbi egyetemi elöljárók, és hatalmas kandalló áll a fal tövében, hosszú asztalokon várta az ünneplő embereket a sok étel-ital. Borok, üdítők, szendvicsek, péksütemények, frissensültek fogadtak minket. Itt aztán még lehetett beszélgetni, fotózkodni, létezni ebben az emelkedett hangulatú helyzetben.
Ettünk-ittunk, beszélgettünk, fotózkodtunk, majd kijöttünk az épületből. Marci még eltöltött egy kis időt a barátaival, aztán leadta a talárt, közben mi kicsit lézengtünk az egyetem falai közt. Aztán kisétáltunk a celtic whiskey shophoz, ahol a fiúk vásároltak néhány igen jó italt. Hazakocsikáztunk Kari,Jancsi,Marci, meg mi...Tomi vonattal jött, és kb. egyidőben értünk haza.
Itthon aztán megünnepeltük Marcikát, aki immár hivatalosan is gyógyszergyári vegyész lett. Elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá is, mint az összes többi gyerekünkre. Nem tudom, mennyire gyakori, hogy egy családnak 5 gyereke végezzen a Trinity-n....és Beni még hátravan, ha ő is legraduál, akkor elmondhatjuk, hogy a Trinity College Dublin egyfajta családi kegyhellyé válik.








































































