Szeptember utolsó hete

 Alannek, szegénynek, 10 napja kihúzták a bölcsességfogát, varrták is a sebet, így full mozgásmentes életet kellett élnie, plusz semmi forró kaja, csak hideg és folyékony, semmi kávé, semmi hajolgatás.. felkészültünk arra, hogy a gyógyulása hosszú lesz és fájdalmas, mindenki ezt mondta, de tulajdonképpen nem volt elviselhetetlen fájdalma - szerencsére, az arca sem dagadt fel (az első éjszakára adtam neki jéggé fagyasztott törölközőt az állkapcsára, de aztán nem kellett neki egyáltalán. Én pedig ezt a hetet itthon töltöttem, betegállományban. Tiszta dream-team voltunk. ;)  ..Tisztavatás volt múlt pénteken, egy évben 4szer van, mindig kemény az a nap, miniszterek jönnek, meg az atyaúristenek is, de mivel egy éve nincs elég ember, és aki van, az is beteg vagy terhes vagy csak nem jön be ilyen napokon dolgozni, szóval extrém sok hárult ránk, egyszerűen széthajtottam magamat. 

Holnap visszamegyek, (100 fős, két hetes konferencia lesz) de Alannek is megígértem, hogy csak lazán, le kell szarni mindent, ahogy mások teszik. Egy életem van, (max kettő hahah) úgyhogy semmilyen munka nem ér annyit, hogy kipurcanjak tőle… 

De hetünk nagy híre, hogy Alan gyerekkori barátja, akivel a nyáron találkoztunk -én először, Alan 38 év után először- tényleg eljön a feleségével, úgyhogy csütörtökön érkeznek, és hétfőn mennek haza. 

Nagyon kedves pár benyomását keltették, szerintem jól elleszünk ez alatt a pár nap alatt. Persze az idő full katasztrófa: hideg szél, eső, és majd még több eső, meg még erősebb szél.. de szombaton mindenképp el akarunk velük messzebbre menni, max full autós kirándulás lesz. :)) 

A két egyetemista ma jön haza, egy hét után, Kariék tegnap érkeztek meg Bp-ről, szuper jó idejük volt, jártak Visegrádon is, meg Kecskeméten.

Persze kértem a fiúkat, hogy egy videót küldjenek, miután kitakarítottak maguk után, mert ugye a fiatal férfiembereknek is más a  “tiszta a lakás” , mint nekünk nőknek. 

(Kari meg annyi mindent összevásárolt nekünk, tisztára elkényeztet ez a gyerek minket.. hozott pisztáciás kávét a Frei kávézóból, meg sütőtökös túró rudit, no meg persze Unicumot az apjának és a bátyjának.. ja és szivar formájú Szamos marcipánt )

Holnapután október: 3 hónap és vége az évnek.. durva.

Helyzetjelentés

 Elindult a szeptemberünk, tényleg hihetetlen, hogy _nincs_ gyerekünk kis- és középiskolában. 

Beni épp, hogy hazaért, már szinte kezdte is az egyetemet, persze csak orientáció volt, meg a Fresher’s week, az igazi tanítás ma indul neki. Ettől függetlenül minden alkalommal hajnalban ment, este jött, így már nagyon sok új embert megismert, volt már karaoke esten, beiratkozott több klubba.  

Marci 8.-áig dolgozott, 9.-én meg már egyetem, szóval ő sem pihent sokat. Harmadéves, nagyon sok laborja van idén, de ő ezt nagyon élvezi, neki való abszolút. 

A héten nagyon jó dolguk van, ui Kariék elmennek Magyarországra a barátaikhoz egy hétre, és odaadták nekik a lakást, plusz tegnap este meg fel is vitték őket kocsival. 

Így a héten csendes lesz a ház, csak Jancsi lesz itt nekünk szerdáig, akkor ő is felmegy a fiúk után, onnan megy be dolgozni, és pénteken jön csak haza. 

Tomit most viszonylag keveset láttuk, (de épp most írt az apjának, hogy ma este hazajön, és holnap innen megy Dublinba dolgozni) sokat dolgozik, de jól van.

Kari is sokat dolgozik, de a munka mellett akart valami elfoglaltságot magának, esetleg szerda estékre, mert Eoin beállt tartalékos katonának egy éve, és szerdánként vannak a gyűléseik. Szóval talált magának egy kórust, pont szerda este vannak a próbáik és a  pont a laktanya mellett szinte, így este sem kell egyedül hazamennie a sötétben. Most őt nem fogjuk látni sokáig, mert Magyarország után október közepén Gibraltárba mennek, a barátjuk nősül, majd a kórussal október végén Olaszországba megy versenyezni.

És mire hazajön, mi utazunk el egy hétre Bp-re. 

Jancsi a héten megbetegedett, semmi komoly, csak egy megfázás. Amúgy dolgozik ő is, végre ő is elkezdte a jogsit megcsinálni, már 3 órán túlvan.

Hanna és Mimi szuperül vannak, Mimike elkezdte a bölcsit, most zajlik a beszoktatás, de sima liba eddig, igaz, még ott van vele az anyukája. Már 8 foga van, egész más lett az arca így, nagyon szépen áll, négykézláb teper ezerrel. 

És hát Larsieka 10 éves lett szeptember elején, mikor itthon volt épp mindenki, akkor megünnepeltük :) kapott Karitól egy új kötelet, azzal nyaggat most mindenkit, hogy játszunk vele. 

16

 

16 éve ezen a napon indultunk el. Verus 33, én 36 éves voltam. Nagy döntés volt, megelőzte egy csomó töprengés, elmélkedés, számolgatás. De a jövőbe látni senki nem tud. Szóval leginkább azt hiszem kurázsi kellett hozzá. Nyilván sokan azt mondják, vakmerőség volt. Mint a Sasjóska viccében a vak lovat eladni akaró cigány érve (...nem vak ez a ló, csak bátor!...). Igen, mindenképpen vakmerő dolog volt nekivágni az ismeretlennek, hat gyerekkel. A semmire. Annyi pénzből, hogy visszaútra se nagyon jutott volna.

De eltökéltek voltunk, valahogy rend volt a fejünkben, tudtuk mit akarunk. Tudtuk, hogy azt akarjuk, a gyerekeinknek jobb élete legyen, mint nekünk. Több lehetőség, több pénz....több minden....

Magyarországon is megvolt tulajdonképpen mindenünk. Volt hol lakni, még autónk is volt (jó, olyan kocsi, amibe mind beférünk, álom volt csupán)....jutott étel az asztalra, tudtunk ruhát venni a gyerekeknek, stb. De elképesztő, mennyi mindent meg kellett tennünk ahhoz, hogy azt a minimális szintet fenntartsuk. És sokszor olyan áron, ami sok volt érte. Valahogy ami jövőt láttunk, az annyira nem tetszett.

Nem akartuk, hogy a srácok diákhitellel, eladósodva kezdjék a fiatal életüket, ha egyáltalán bejutnak az egyetemre, és tudjuk finanszírozni azokat az éveiket. Mert ez is reménytelen volt, az az igazság.

Nem tudtuk mi vár ránk itt Írországban. Ráadásul negyedikén elindultunk, és nyolcadikára, mire kiértünk, letarolta a világot a gazdasági válság. Nagyon nehéz volt házat találni, és nagyon nehéz volt minden az elején. Sújtott minket Benike balesete, nekem az arcbénulásom....a landlord szemét dolgai.....de valahogy túléltük. Együtt, összekapaszkodva. Minden szembejövő problémát megoldva. Emlékszem, fogtuk az összes gyereket, beszuszakolódtunk a kocsiba, és kiautóztunk a Cliffs of Moher-hez....mert azt akartuk, hogy bármi is történjen, azt nézzük meg, azt senki nem veheti el tőlünk. Akkor még fogalmunk nem volt arról, hogy hogyan fog alakulni a jövőnk.

 És itt vagyunk most, 16 év múlva....már mindegyik gyerek nagykorú lett, és a legjobb egyetemre jártak/járnak, és igen, SOKKAL könnyebb nekik az élet, mint nekünk volt az ő idejükben.

Szóval, ahogy általában minden évben ilyenkor, megint azt mondom: igen, jó döntés volt. Még akkor is, ha az élet nem mindig habostorta. Mert tény, hogy itt mi sosem leszünk otthon. Tény, hogy a magyar nyelv talán velünk ki fog halni lassan a család ezen ágán. Tény, hogy a kulturális különbségek soha nem fognak megszűnni köztünk és Írország között. De az is tény, hogy a gyerekeink egészségesek, boldogok, jól élnek, és szép jövő előtt állnak. És az is tény, hogy mi is megvagyunk, nincs okunk panaszra. Szép életünk van, szép nagy házban lakunk, megvan mindenünk, ami kell, nem szenvedünk hiányt semmiben. Úgyhogy igen, jó döntés volt. Szerintem simán belevágnánk újra.